„Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt” – írja a Parainesisben a 230 éve, 1790. augusztus 8-án született Kölcsey Ferenc.
Nemzeti Himnuszunk alkotóját költőként jegyezzük, de a politikában is otthagyta a keze nyomát. Szatmár vármegye liberális vagy ahogy akkor mondták, szabadelvű diétai követe egész sor haladó jogszabály megalkotásában játszott szerepet a reformkorban. Akkortájt a liberális még a szárnyaló, független és szabad gondolkodó szinonimája volt. Annak a politikusnak a jelzője, aki nem tűri a test és a szellem zsarnoki elnyomását, eltökélt az egyén méltóságában, de nem gázol bele a közösség hagyományos rendjébe. Előre tekintő individuum, aki tiszteletben tart múltat, történelmet. A reformkor liberális képviselője a régről időszerű nemzeti újjászületés gondolatát hirdette. A politikus Kölcseynek is legfőbb célja volt átalakítani az évszázados mozdulatlanságba merevedett feudális rendet annak dohos előítéleteivel, cifra külsőségeivel egyetemben. Jellemző, hogy amikor megyéje arra kötelezte, hogy elvei ellenében szavazzon a diétán, inkább lemondott. (Magasztos búcsúbeszéde Kossuth Országgyűlési Tudósításaiban gyászkerettel jelent meg.)
Senki ne higgye, hogy a jelenkor liberálisai akárcsak nyomokban is hasonlítanak a reformkor szabadelvű politikusaihoz. Közük nincs hozzá. Kölcseyék nem a másságukkal akarták kifejezni a „szabadságot”, nem botrányhősök, utcai randalírozók akartak lenni, hanem a haza szolgái. Ilyen liberálisokat kívánnék ma a nemzetnek, s akkor biztos, hogy – Kölcseyvel szólva – „a haza fényre derűl”.
