Őrizzük a parazsat!

Ha lehet ilyet mondani: a maga rettenetében is fölemelő látvány volt a Notre-Dame lángjainál zokogó, Krisztusáért imádkozó embertömeg. Holnap nagypéntek. Őrizzük a parazsat!

Pár nappal a Notre-Dame felcsapó lángjai után, karnyújtásnyira a húsvéttól, hirtelen összekapaszkodott a keresztény világ. Ha lehet pozitívuma – evangéliuma – egy tragédiának, akkor most, íme: él még Krisztus hite a földön, még a romlott Európában is. Korai volt temetni. A zokogva imádkozó, térdre borult civilizáció a bizonyíték rá, nincs még minden veszve. A keresztény világ reménykedhet: nem istentelenedett el minden ember. Halála óráján a bigott ateista is megtér. Mégsem igaz, amit erőnek erejével belénk akartak, akarnak sulykolni: hogy kinőttük, meghaladtuk a kereszténységet, maradi, aki még mindig teli szívvel tekint föl a templomtoronyra és húsvétot ünnepel. Dehogy!

„Maradiságunkért”, amiért visszük tovább Jézus keresztjét, talán a magyarság kapta a legtöbb hideget-meleget a művelt Nyugattól. Azoktól, akiknek templomait éppen mi védtük évszázadokon át, miközben saját szentélyeinket földig rombolták, porig égették az Európára rontó hitetlenek. Dacára ennek, mára mi lettünk azok, akik „lemaradtak egy brosúrával”, akiknek még az alaptörvényük is Istennel kezdődik, szemben a kontinens finomabbik felével, ahol már kinőtték a kétezer éves hitet – se húsvét, se karácsony, se kereszt. (Kapjuk is a gúnyos kritikákat. Mintha nem lett volna elég, hogy a kommunista évtizedek alatt elvették a keresztény ünnepeinket. Mária országában Jézus Krisztust negyven éven át indexre tették az istentelenek.)

Ha lehet ilyet mondani: a maga rettenetében is fölemelő látvány volt a Notre-Dame lángjainál zokogó, Krisztusáért imádkozó embertömeg.

Holnap nagypéntek. Őrizzük a parazsat!