A nagy idők tényleg nagy embereket követelnek. Kár, hogy sokuk munkásságát csupán felszínesen ismerjük. Például a kétszáztíz esztendeje, 1814. április 21-én született Egressy Béniét, akiről legtöbben csak annyit tudnak, ő zenésítette meg Vörösmarty Mihály Szózatát. Azt már kevesebben, hogy Petőfi Sándor több verse is tőle kapott dallamot. A szabadságharcban pedig honvéd főhadnagyként ott volt a komáromi vár védői között, méghozzá mint az erősség kinevezett „zeneigazgatója”.
Itt írta a legendás Klapka-indulót, amely 1849. augusztus 4-én, a sikeres kitörés utáni díszszemlén csendült fel először – ezt játszották Komárom feladásakor is, ahonnan Egressy a várvédőknek kijáró menlevéllel szabadon távozhatott. (Bátyja, a „pilvaxos” Egressy Gábor, a Nemzeti Színház színésze sem volt ismeretlen a maga korában. Március tizenötödikén este a Nemzeti Színházban ő szavalta el a Nemzeti dalt. A költő barátjának mondhatta magát – ő készítette Petőfiről az egyetlen fotográfiát. Az idősebb Egressy ott volt Budavár bevételénél, majd Világosnál is… 1866. július 30-án a Nemzeti Színház színpadán vitte el a szíve.)
Egressy Béni ekkor már odaát volt. Vagyis hát odafönt… Csupán harminchét év adatott meg neki. Igaz, ezalatt nemcsak zeneszerzőként alkotott maradandót, színművek, operaszövegek írásával, fordításával is kitűnt. Sok más mellett a nevéhez fűződik a Hunyadi László szövegkönyve, amelynek zenéjét Erkel Ferenc szerezte.
A versírás sem állt tőle távol. Halála évében, 1851-ben írta A Csalogány búcsúja című versét. Az itt maradóknak üzent: „Fáj szívem, fáj, majd megreped, / Maradnék én, de nem lehet, / Repülnöm kell egy időre / Más világba, messze földre.”
Borítókép: Egressy Béni (Forrás: Wikipédia)
