Amerikai kutatók kidolgoztak egy olyan statisztikai képletet, amellyel előre jelezhető, mekkora kockázattal alakul ki mellrák a páciensnél tíz, illetve húsz éven belül. Az új módszer a petefészek és a méh daganatának kockázatát is előre jelezheti. A kutatók azt is valószínűnek tartják, hogy az első terhesség előtti alkoholfogyasztás növeli a mellrák kockázatát.
Bármilyen cukortartalmú étel jelezheti a rákos daganatot a testben a University College of London (UCL) kutatói szerint. Az eljárás olcsóbb és biztonságosabb, mint a radioaktív vizsgálati módszerek, és a fejlesztők szerint másfél éven belül széles körben elérhető lehet.
A harminc éven át végzett éjszakai műszak megduplázza a mellrák valószínűségét – mutatta ki egy új kanadai kutatás.
Egészen eddig a mellrákszűrés fontosságát hangsúlyozták az onkológusok. Egy átfogó tanulmány bebizonyította, hogy a szűrés nem csökkentette a mellrák okozta halálozások számát az utóbbi 25 évben. Most akkor szűrjünk vagy ne?
Arról is hírt adtunk már, hogy olyan vérteszt kifejlesztésén dolgoznak brit kutatók, amely a DNS-ben bekövetkezett változások alapján azonosítja a mellrák korai jeleit. Ez a vizsgálat akár a mostani röntgensugaras átvilágításnál is pontosabb lehet.
Egy másik vizsgálattal azt vélték bizonyítani szakemberek, hogy az európai mellrákszűrőprogramok több életet mentenek meg az emlődaganatok korai felismerésével, mint amennyi kárt okoz a túldiagnosztizálás.
Mint ismert, Angelina Jolie korábban felfedte, hogy kettős emlőeltávolításon esett át. A színésznő elmondása szerint azért volt szükség a műtétre, mert olyan hibás gént találtak nála, amely növeli a rák kialakulásának lehetőségét. Az érintettek 90 százalékánál nem alakul ki mellrák, ezért a tudósok nagy része megkérdőjelezi a megelőző amputáció szükségességét. Jolie döntése nagy port kavart. Elegendő a biztonságos betegkövetés és gondozás, vagy szükség van drasztikus beavatkozásra? Az egész nem más, mint puszta üzlet? Szakértőnket kérdeztük.




