Nem igazolta a vádakat a bölcsek jelentése

Hét hónap után föloldották az Ausztriával szembeni uniós blokádot. 223 nap múltán ismét tárgyalhatnak vele az Európai Unió országainak vezető diplomatái, immár az osztrákok is pályázhatnak a közösség pénzeire, politikusaik pedig a közösség állásaira. Ausztria – történelmében oly sokszor hirdetett túlélési filozófiája szerint – ismét boldog lehet, hiszen feloldották az őt sújtó szankciókat. Befejeződött egy, az unió múltjában példátlan történet, az, hogy a közösség 14 országa politikai szankcióval sújtotta a tizenötödiket.A finnek egykori államelnöke, a spanyolok exkülügyminisztere és a heidelbergi Max Planck Intézet igazgatója felhatalmazást kapott az Európai Unió 14 tagállamától, hogy elemezze az osztrák kormány tevékenységét és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jellegét. A „bölcsek triumvirátusa” egy hetet töltött Ausztriában, utazott, interjúzott, megfigyelt és elemzett, majd elkészítette az unió országait tájékoztató beszámolóját. A 119 pontból álló, terjedelmes anyag első része az osztrák kormánynak az európai értékekhez, az emberi jogokhoz, a menekültek és a bevándorlók jogaihoz való viszonyát, valamint a rasszizmus, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet elleni harcát írja le. A második rész az FPÖ politikai karakterét elemzi, s liberális gazdaságpolitikát hirdető, nemzeti radikális populista pártnak aposztrofálja. A leírás egy része szól arról is, hogy a párt kettős nyelvet használ, mert vezetői számtalan alkalommal tettek idegenellenes kijelentést, amely alkalmas volt félelemkeltésre az etnikai kisebbségek körében, a külföldi munkavállalókban és a menekültekben, ugyanakkor aláírták azt a kormányprogramot, amely elítél mindenféle etnikai vagy rasszista diszkriminációt. Végül pedig a bölcsek általános következtetéseket fogalmaznak meg, amelyek szerint a pártok Ausztriában az alkotmányosság keretein belül működnek, és lényegében célszerűtlennek tartják az Ausztriával szembeni politikai blokád folytatását. Fontosnak tartják a megelőzést, a jövőben „figyelni, értékelni és cselekedni” kell, hogy ne alakuljon ki ismét hasonló helyzet.Ám a megbízottak csak arra kaptak jogosítványt, hogy a politikai történések felszínét, külső megjelenését és következményeit elemezzék, nem ástak mélyebbre, nem vizsgálták a probléma eredetét, kiváltó okát, azt, hogy milyen mechanizmusok juttatták hatalomra a szabadságpártot, kik és miért döntöttek úgy, hogy Haiderékre voksolnak. Nem vált egyértelművé, hogy milyen összefüggések és konfliktusok halmaza duzzasztotta föl Ausztria erős emberének táborát, és milyen erők alakították ilyenné az osztrák politikai teret. A mélyben rejtőző összefüggések feltárása nélkül pedig nem a „betegség” okait, hanem annak felszíni megjelenését kezelik. Az igazi feladat ugyanis annak megelőzése lenne, hogy a szélsőséges, intoleráns és idegengyűlölő erők teret nyerjenek Európában, ehhez pedig önmagában kevés a politikai folyamatok szabályozása vagy lefagyasztása, maguknak a demokratikus értékeket valló, hagyományos politikai pártoknak kellene bátran, a tényleges problémákra összpontosítaniuk. Európában sem a választási kampány, sem a kormányzati politika nem merülhet ki pártcímeres cukorkák osztogatásában és színes léggömbök eregetésében.De miért is került sor e nem mindennapi lépésre? A hivatalos válasz szerint az Osztrák Szabadságpárttal olyan formáció került hatalomra, amelynek megnyilatkozásai és kormányzati befolyása félelemmel töltött el bizonyos társadalmi csoportokat és a demokratikus politikai erők egy részét. A szankciót ellenző politikusok viszont azzal érveltek, hogy ha egy párttal van gond, akkor nem lehet egy egész országot bojkottal sújtani, elég lenne a pártot megbélyegezni. Igen ám, de még az sem volt biztos, hogy maga a párt valóban a vádaknak megfelelően „rasszista”, „anti-szemita”, „fasiszta”, ezért előbb meg kellene vizsgálni a cselekedeteit, aztán dönteni a teendőkről.Mondhatnánk, hogy a politikusok a saját pártjukon és pártérdekeiken keresztül látják és értékelik a világ jelenségeit, ezért nehéz tőlük objektivitást elvárni. A demokráciakutatással foglalkozó tudományos szakirodalom Európában Morlinótól Sarto-riig, Amerikában pedig Barnes-tól Brzezinskin át Schmitterig a demokrácia működése fundamentális feltételének tartja a népszuverenitás elvének tiszteletben tartását, vagyis azt, hogy a szabad választások eredményét a vesztesnek el kell fogadnia, bármilyen előnytelen is rá nézve. Ez különösen vonatkozik a magukat demokratáknak vallókra, akik ezt másoktól is joggal várják el. Paradoxon, de ki kell mondanunk, hogy Ausztriát azért sújtották szankciókkal, mert szabad polgárai szabad akaratukból úgy választottak, ahogy. Lehet, hogy a szankciók szorgalmazói lépésükkel nemcsak a pártnak, hanem szavazóinak is üzenni akartak? Az FPÖ ugyanis kormányzati erőként még semmit sem cselekedett, de Ausztriát máris politikai blokád alá vonták. Az indoklás szerint politikusai a választási kampány során tett kijelentéseikkel félelmet ébresztettek a társadalom bizonyos csoportjaiban.Természetesen egy demokrata számára mindig is elítélendő, ha valakik olyan kijelentéseket tesznek, amelyek következtében egyesek félni kezdenek. Ezeket mindig idejében tisztázni kell, akár párbeszéddel, akár nyilvános vitával. Bibó István óta tudjuk, milyen veszélyekkel jár, ha valaki félelemből politizál.A bölcsek jelentése is említést tesz a rémhírekről és a valós tényekről. Mindenképpen meghökkentő, hogy pusztán korábbi kijelentésekre apellálva politikai szankciókat hoznak egy ország ellen, így utasítva el polgárainak választási akaratát. Akkor is látszott, s ma még világosabban látszik, hogy ezek az unió vezetőinek elhamarkodott lépései voltak. Még egyértelműbben szólva: az Ausztria-ellenes szankciók elfogadása az unió egyik legnagyobb politikai melléfogása volt. Vezetői előbb lőttek, aztán kérdeztek.De mire is volt jó a szankció? Milyen hatást ért el? Miért függesztették föl? A szankció hívei szerint azt érték el vele, hogy a kormány nem hozott a demokrácia elveivel ellentétes döntéseket. Ha tényleg csak a szankciók akadályozták meg ebben, akkor meg miért oldották most föl? Mások úgy vélekednek, hogy a bojkottnak semmilyen hatása nem volt, hacsak az unió presztízsvesztését nem nevezzük annak. Megítélésem szerint a szankció bevezetése nem volt sem jogszerű, sem célszerű, hatása azonban mindenképpen lett, többféle is.Az egyik hatás Ausztriában mérhető. A szuverenitásukra kényes osztrák polgárok körében csak tovább erősödött a nemzeten belüli szolidaritás érzése, miközben nem sikerült csökkenteni a szabadságpárt népszerűségét. A bölcsek jelentése is hangsúlyozza, hogy ha a politikai blokád továbbra is érvényben maradt volna, kontraproduktív lenne, vagyis szándékolt céljával ellentétes hatást váltana ki. Schüssel kancellár a napokban sietett kijelenteni, hogy Ausztria az októberben rendezendő EU-csúcsértekezleten olyan javaslatot fog előterjeszteni, amely megakadályozza, hogy máskor ilyen jellegű blokádot emeljenek EU-tagország köré. Leszögezte, hogy ha a jövő tavasszal Olaszországban sorra kerülő választásokon a Berlusconi, Fini és Bossi vezette radikális jobboldali szövetség győzne, akkor ő semmiképpen sem fogadná el Olaszország bojkottálását.Az uniós blokád jelzés volt más irányba is. Ennek megértéséhez azonban azt a kérdést is föl kell tennünk, hogy kinek állt érdekében az osztrák kérdés előtérbe tolása akkor, amikor javában tartott az oroszok Csecsenföld elleni hadjárata, a média teljes kizárásával. Többféle magyarázat is született. Annyi bizonyos, hogy a szankciók bevezetéséről is csak a színfalak mögött folytak viták, a nyilvánosság előtt a tagországok az egység látszatát mutatták, mintha mindenki feltétel nélkül támogatta volna.Kétségtelen, hogy a blokádban a legvehemensebbek a belgák voltak, akiket azonban nagy testvérük, a franciák mozgattak. Hogy miért éppen ők? Egyes osztrák politikusok a franciák hagyományos Közép-Európa-ellenességét emlegették. Mások szerint ez inkább a figyelem elterelésére szolgált. A franciáknak ugyanis kapóra jött a Haiderék kormányra kerülése elleni bécsi utcai tüntetéssorozat. Akkoriban a Kohl kancellárt is érintő német pártfinanszírozási botrány csípős szelét már Párizsban is érzékelték, sőt néhány vezető francia politikus éppen kínos magyarázkodásra kényszerült.Kellett tehát valami nagy hír, hogy elterelje a francia és a nemzetközi sajtó figyelmét az ország belpolitikai problémájáról. Olyan hír, amely „morális egységbe” foghatja az unió tagállamait. Más magyarázat szerint a franciákat inkább a saját belpolitikai érdekeik vezették. Országuk szélsőjobboldali erőinek megerősödését próbálták megakadályozni, s ezért a szankció a francia választóknak szóló üzenet volt, hogy ne szavazzanak a szélsőjobbra, mert az veszélyes következményekkel járhat az országra nézve. Mindenesetre a franciák hivatalosan is kitüntetett szerepet játszanak „szankcióügyben”, hiszen most ők töltik be az unió soros elnöki tisztét. Pierre Moscovici francia Európa-ügyi miniszter sietett is kijelenteni, hogy ő – a többiektől eltérően – nem elégedett a jelentéssel.Végig a háttérben maradtak a németek. Sajátos helyzetben voltak, hiszen a német politika elítél minden rasszista és idegenellenes megnyilvánulást, másrészt azonban történelmi okokból nem vállalhat Ausztria-ellenes szerepet. Ráadásul a német szociáldemokrata vezetők – Kohléktól eltérően – ma ugyanúgy lassítani akarják az Európai Unió keleti bővítését, mint az osztrákok. A keleti piacokat az EU bővítése nélkül is jól ki tudják használni, de mindkét ország vezetői félnek attól, hogy a bővítés után taggá váló szomszédaikból beözönlő olcsó és képzetlen munkaerő a társadalom alsóbb rétegeiben nagy feszültséget gerjeszt. Schröderék ezért a probléma kezelését inkább a franciákra hagyták, s most nem is kényszerülnek különösebb magyarázkodásra.Az embargóval akaratlanul vagy szándékoltan, de üzentek az EU-hoz csatlakozni kívánóknak is. A csatlakozásra váró országokban az üzenet elsősorban az etnikai és nemzeti kisebbségekkel intoleráns erőknek szól. Kérdés azonban, hogy fogékonyak-e rá. Ne felejtsük el, hogy még nem is oly régen a soviniszta Szlovák Nemzeti Párt vagy a Nagy-Románia Párt kormánypárt volt. Igaz, egyetlen uniós ország sem fenyegette hazájukat politikai bojkottal. Egyesek szerint néhány uniós ország tudatosan keresi az ürügyet a csatlakozás lassítására. Az elemzők többsége azonban nem osztja ezt a véleményt. Nyitott kérdés, hogy mi lesz, ha ezek a pártok ismét hatalomra kerülnek: az egész régió európai integrációját lelassítják vagy csak az érintett országokét?Ausztria tartós elszigetelése hosszú távon Magyarországot is hátrányosan érintette volna. A két ország történelmi és jelenkori kapcsolata világossá teszi, hogy a magyarok számára ezen a szomszédos országon keresztül vezet az út Nyugatra, az unióba. De ártana az elszigetelés a csatlakozni kívánó közép-európai országoknak is, mert az egész régiót leértékelné. Ezért nekünk mindenképpen örülnünk kell a szankciók feloldásának. Hazánk nem a szankciók meghozásában volt érdekelt, hanem a nemzeti és etnikai kisebbségekkel szemben intoleráns erők hatalomra jutásának megakadályozásában vagy erejük mérséklésében. Magyarországon még senki sem tudja megjósolni, mit hoznak a 2002-es választások, a politikusok és a választópolgárok legfeljebb csak vágyaikat fogalmazgatják.