Postás össztűz

Vedd a régi pravdás receptet (copyright by Vlagyimir Iljics), és ha támadni akarsz valakit, igyekezzél minden ízében lejáratni. Ha író a célpontod, mondd róla, hogy tulajdonképpen funkcionális analfabéta, ha színész, színlelt kétségbeeséssel kiálts logopédusért, ha éppenséggel a postát szándékozod letéríteni a maga (és persze a szükségszerű fejlődés) választotta útról, jelentsd ki, hogy ugyan mit akarnak bankkal, távközléssel, amikor még a leveleket sem tudják célba juttatni.Fűrészeld a fa törzsét, ingasd meg az alapokat, kérdőjelezz meg mindent, ami érték, amiért postások nemzedékei fárasztották magukat, és akkor hátha...Az elmúlt hetekben sokat szerepelt a médiában a posta, valósággal össztüzet zúdítottak rá azok, akiknek valamilyen okból roppantul fáj minden olyan eredmény, amely javítja az egyik legnagyobb állami tulajdonú társaság jövőbeli esélyeit. Ilyenkor az is célravezető lehet, ha kellő határozottsággal hazudod, hogy „bezzeg Európában”, ahol a „tisztességes” posták szerényen csak leveleket kézbesítenek, és nem avatkoznak a nagyok dolgaiba... Egy könnyed mozdulattal túlteszed magad azon, hogy tucatnyi nyugat-európai postának van bankja, mindenféle ilyen-olyan vállalata, a holland posta meg egyenesen a multik közé fúrta be magát azzal, hogy a világ egyik legnagyobb expressz szállítási cégét birtokolja, a hozzátartozó repülőgépekkel, repülőterekkel együtt.Irányított memóriád könnyedén elfeledkezhet az 1885-től 1949-ig (az elvtársak ekkor intettek be a lakosság közkedvelt Posta-takarékpénztárának) működő pénzintézetről, amelynek segítségével milliók tanultak „bankolni” ebben a hazában. S persze most is irdatlan a pénzforgalom, és jó néhány bank nevében szolgáltatnak kiváló színvonalon (már évek óta!) a postások.Túlléphetsz azon a tényen is, hogy a posta kezdetektől a hírközlés újdonságainak apostola volt, működtette a távírót, a telefont, a rádiót, gazdája volt a képi műsorsugárzásnak. Ez mind nem érdekes, hisz valahogyan bizonyítani kellene, hogy ezek a postások tulajdonképpen mindenre alkalmatlanok, magas (vagy alacsony), szőke (vagy barna) férfiak (vagy nők) felemás cipőben, kontárok a menők között. Ha kell, sértsük meg mind a negyvennégyezrüket.No és a főnökeik! Róluk tárjuk fel, hogy már gyerekkorukban kilopták a vak koldus kalapjából a filléreket, és még az anyósukat is verik… Minek is nekik bank, biztonsági cég, hírközlési rendszer? És ha mindezt akarják, bizonyosan galád szándékkal teszik. Ha ez is kevés, vádolj államtitkárt hamisítással, köztársasági elnököt törvénytelenséggel, vagy legalábbis kóros feledékenységgel. Obstruálj a parlamentben, jelentsd fel őket az ENSZ-nél, smúzolj a Jóistennél. Valamelyik csak bejön. És főleg ne hallgass meg semmiféle észérvet, ne ülj fel a tényeknek. Csak ragad valami rájuk a sárból.A postások meg hallgatnak. Némelyikük riadtan pislog, amikor az ellendrukkerek cikizik, és várja, mit mondanak ott fent. Pedig kiáltania kellene a maga helyén mindenkinek, mert a bőrükről, a családjukról, a fizetésükről, a megélhetésükről van szó. A munkahelyüket kockáztatja a sakálkórus, a jövőjüket próbálja szétfoszlatni az ellenzők kara. Remek lehetőség ez az érdekvédőknek is, szakszervezeteknek és üzemi tanácsnak egyaránt, hogy langyos nyilatkozatok helyett végre valódi harcossággal álljanak ki a posta egyre több frontos harcot folytató vezetői, a postások valódi érdekei mellett. Amíg nem késő.Amúgy meg nem tehetünk mást, mint „futásunkat megfutjuk, harcunkat megharcoljuk, munkánkat elvégezzük”.Ez a dolgunk...A szerző újságíró, A postás c. lap munkatársa