A szocialisták a megbocsátó szerepében

Napjaink bizonyítják azt, hogy a magyarországi szocialisták (exkommunisták) igenis sokat fejlődtek, még ha ez csupán a körülmények kényszeréből történt is. Hiszen mit is jelentett be most a szocialista frakcióvezető? Azt, hogy ők megbocsátották volna a miniszterelnöknek azt („hazaárulózás”), amit nem követett el. De a megátalkodott első számú közellenség nem volt hajlandó bocsánatot kérni azért, amit nem követett el. Igaz, a parlamenti jegyzőkönyv s még inkább az ilyen típusú „meghallásokban” profi szabad demokraták nem hallása is bizonyíték a „bűncselekmény” hiányára, az exkommunisták azonban tudják: a miniszterelnök, ha nem tette is, akart volna hazaárulózni. (Elvégre az ötvenes években született ítélet a kocsmai társaságban elalvó, s ezért „horthysta” katonanótát nem éneklő volt katona ellen, azon a címen: ha ébren lett volna, énekelt volna!)
Miben is fejlődtek a mi állandó szociáldemokrata metamorfózisban lévő szocialistáink? Nos, a daliás időkben nem bocsátották meg azt sem, amit nem követtek el! A nép öklei inkább megelőzték a bajt, s még a kádári rendőrség is inkább mindenkit le akart tartóztatni (ahogyan a nagy történelmi alak, Kádár János is kívánta), mintsem hogy az „ellenségnek” akár csak gondolati bűne is lehessen. Most a nagyvonalú s általában módossá vedlett egykori valódi és álproletárok már beérett humanizmussal megbocsátanák a számukra egyébként sem nagy sértést jelentő, s a miniszterelnök által el nem követett „hazaárulózást”. A (pre)koncepció maradt, de ha már valaki meghunyászkodik, nem akadályozza az elvtársak hatalmát, akkor nem kerül bitófára. A magyar nép hálás lehet, hiszen ismét kivillant a kádári emberarcú szocializmus: ha nem vagy ellenünk, akkor velünk vagy, aki azonban ellenünk van, az ne csodálkozzon, ha olyat mond és tesz, amit nem mondott és nem tett. Elvégre, hogy ki mit tesz és mond, azt továbbra is mi mondjuk meg. Nem csoda tehát, hogy másnapra már egyes szabad demokraták is hallották azt, amit előző nap még nem hallottak. A szocialista ember fejlődőképessége végtelen, ha a szocialista ember pedig ráadásul még szabad demokrata is, akkor pedig nincs lehetetlen! (Emlékezzünk a hordózásra, Hanáknéra, s a mindenhol fondorkodó „szélsőjobb” egyéb lehetetlenségeire!)
A mai magyarországi szocialisták szerint nem azért kellene bocsánatot kérni, hogy egy állandóan idegesen pislogó miniszterelnök-jelölt kimegy Brüsszelbe, és értelmetlenségeket beszél saját népe kárára. Hiszen a magyar kormányt felelőssé tenni azért, mert a Nyugat a bővítés érdekében nem akar terheket vállalni, egyenesen gyűlölködésből fakadó „agyhiányra” utal. Már csak az hiányzik, hogy az egysorsú szegény jelöltországokat kezdjék heccelni kampánycéljaik érdekében a magyarok ellen. S Orbán Viktort immár az emberiség ellenségévé nyilvánítsák.
A lényeg az, hogy ők akarnak megbocsátani, s ez egyben ismételt kijelentése annak, hogy senkinek eszébe se jusson az, hogy ők szorulnának népük bocsánatára. Lassan szinte másodlagossá törpül több évtizedes diktatúrájuk minden véres és vértelen gonoszsága, ha végignézzük az elmúlt 12 év működését. Hiszen például a kisebbségi magyarságot még a diktatúrában sem merték olyan nyíltan megtagadni, mint manapság. Még az oroszokat is szordinósabban szolgálták ki, mint a globalista nagytőkét. Még a kádári kisszerűségben is több volt a kényszeredett szociális érzékenységük, mint azóta. Az egykori prüdéria és verbális prolitempó is több féket jelentett, mint az, ami a milliomosokká vedlett elvtársakat ma jellemzi érdekeik érvényesítése terén.
A két ember kivételével szinte a kádári „magas” nómenklatúrát megjelenítő szocialista országos lista persze mutatja, hogy az elvtársaknak „ez a harc lesz a végső” – hangulata van, hiszen esélyük van arra, hogy újabb négy évre ne kerüljenek közel a közpénzekhez, s a személyi alapú döntéseknél a lassan kihulló mi kutyánk kölykeit olyanok pótolják, akik nincsenek nekik lekötelezve.
A lassan öntudatosodó magyar társadalomban az MSZP program és mondanivaló nélküli, csak a hatalom birtokában „mesélni akaró” érdekszövetség. Jellemző, hogy szövegeikben egyszerűen csak ráígérnek a mai kormánylépésekre, vagy azt letagadva, ugyanazt mondják. S érezve azt, hogy ez nem elegendő – a rendszerváltozás mindenki által tudottan legkorruptabb pártjaként – kíméletlen rágalom- és botránypolitikát űz. Csak a vak nem látja azt is, hogy az Orbán Viktor ellen indított s nyugodtan alantasnak minősíthető hadjáratnak is az az oka, hogy a miniszterelnökkel szemben nem képesek egyenértékű politikust kiállítani. Ha mi törpék vagyunk – minden tekintetben –, akkor az ellenfelet is azzá kell tenni, vallják az okos elvtársak.
Elképesztő gátlástalansággal folyik a mocskolódás, akár a sajátnak hirdetett elvek felrúgásával is. Lásd a románokkal kapcsolatos xenofóbia élesztgetését, nehéz sorsú emberek ijesztgetését, az emberek magánéletében turkálást s a mindennapos bizonyítékok nélküli hazudozást. Mindent tehát a hatalomért, s egyben mindenkinek mindent megbocsátanak, aki ezt támogatja, elfogadja vagy nem tesz ellene. Ellenben mindenki magára vessen, ha nem így tesz, mivelhogy akkor könnyen elkövethet olyasmit is, amit nem követett el, s az kiváltja a „modernizációs” párt ellentámadását, valamint a dolgozó nép mélységes megvetését.
Persze el kell ismerni, sok profizmus van abban, ahogyan az MSZP – médiasegítséggel – mesterséges aktivitással leplezni tudja ürességét, tisztán hatalmi érdekeltségét. Hiszen pontosan tudják ők azt, hogy a mostani nagy hazudozásoknak is csak tematizációs értelme van, vagyis azt akarják, hogy arról beszéljen a világ, amit ők habartak. Bizonyos embereknek csak az a fontos, hogy írjanak róluk, vagy hogy beszélhessenek, hiszen a tömeg úgysem tudja őket ellenőrizni, s a szavazat akár a hazugság hallásából is hatalomra juttathat. Még az ország, tehát mindnyájunk érdeke sem számít, végül is a közbeszerzés nélküli magyar érdekű útépítés is a mi bajunk, és nem a multik sérelme. Ahogyan ama alcsony gázár is a magyar népet sújtja. Ez a kormány a kisebbségi magyarok ellen is van, csak őket is „szétkommunikálták”. A sor folytatható.
Óriási terhet raknak az elvtársak a fiatal demokráciára s az abban még mindig kamaszkorú magyar népre. Csak remélni lehet, hogy a józan ész és az ép erkölcsi érzék többségben marad a magyarságnál. S egyszer eljön az a kegyelmi pillanat, hogy a mai hamis megbocsátóknak immár megbocsáthat népünk, mint a múltnak és a rossz álomnak.