A belga nők és a kampánybumeráng

Már megint rémálmom volt. Biztosan a durva, negatív kampány idegőrlő hatására, de elalvás után ellenzéki párti újságíróvá változtam, és feladtam a független, objektív tájékoztatás szakmai követelményrendszerét a két baloldali párt melletti szemérmetlen agitáció kedvéért. Ráadásul az egészet elrontottam, de erről majd később.
Az történt ugyanis, hogy megjelentek a választások idején szokásos plakátok szép színes képekkel és hangzatos szlogenekkel. A propaganda ezen formájának hatékonyságát sokan kétségbe vonják, de egy igazi baloldali mozgalmárt ez nem gátol meg abban, hogy a jobboldal hirdetéseiről ne szedje le a keresztvizet, gyermeteg dilettantizmusnak minősítve a megformáltságot és a szövegezést egyaránt. Erre kértem engedélyt a Köztársaság téri pártközpontban, és maga Horn Gyula veregette meg a vállam cigarettafüstbe és vodkaszagba burkolózott irodájában, miközben ekképp biztatott: „Csináld fiam, csináljad, apád is így csinálta!” A háttérben Ron Werber torzonborz feje ingott sejtelmesen. Átküldtek gyorsan Pirikéhez, aki mindig mélyen lehajolva szervírozza a kávét, és ez – figyelembe véve dekoltázsát – általában vidámságot lop az akciózásban megfáradt baloldali szívekbe. Ez lehetett most is a baj. Pirikénél ugyanis már elő volt készítve az anyag, de én nagy felindultságomban elfelejtettem, hogy a barna borítékban lévőt, vagy a fehéret bízták rám. Rövid töprengés után elhoztam a barnát, és kezdetben úgy tűnt, jól választottam.
A borítékból előkerült ugyanis egy kaposvári vagyonvédelmi káeftétől és egy fogamzásgátló-reklámból ellopott szlogen, valamint egy fotó, amelyen három hölgy látható, három generáció tipikus nőalakja. A mellékelt információ arról szólt, hogy a bizonytalan szavazók között jóval több a nő, őket célozza meg az anyag tulajdonosa a kampányban. Kiderült az is, hogy a felvétel nem magyar lányokról, asszonyokról készült, hanem egy belga fotóügynökségtől vásárolták. Ennyi nekem elég is volt. Begerjesztettem a számítógépem, és csak úgy ömlöttek a szavak a monitorra:
„Mit képzelnek ezek a feltűrt ingujjas, pökhendi, agresszív nyomulók? Pocsékolják a párttámogatásra szánt drága adóforintjainkat belga csajok fotójára. Hát nincsenek már magyar lányok, magyar anyák, magyar nagymamák, akiknek nem görbe a háta a vasalástól, nem ráncos az arca a ránk zúdított szenvedésektől, nem beesett a szeme a könnyű drogokba menekült kilátástalanságtól? Nincs egy böcsületes magyar fotós, aki le tudna képezni három magyar nőt, amint összehajol? És különben is, mit üzennek nekünk ezek a nők? Hogyhogy mi lenne nélkülük? Hiszen ezek láthatóan kiröhögnek bennünket. Növelik bennünk a méretek miatt érzett kisebbrendűségi érzést. Vérlázító az a feminista magaslat, ahonnét lesajnálnak bennünket. Tipikus kormánypárti viselkedés, hiába külföldiek. És mit szól majd a személyiségi jogaiban duzzadt külföldi fényképész, ha megtudja, hogy remekművét itt mindenféle szélsőséggel összekacsintó pártocskák használják alantas kampánycéljaikra? Őrá senki nem gondolt? Hihetetlen, mire nem képesek egyesek a hatalomért. Durva, negatív lejáratásuk közben ők beszélnek arról, hogy mi mennyit raboltunk negyven meg négy év alatt, közben pedig még a Lop-Stop kifejezést is ellopták. Ráadásul egy vagyonvédelmi cégtől. Ilyet csak egy kollégium akolmelegében egybefonódott szélsőség képes kitalálni. Még ők mondják, hogy váltsunk stílust! Ha-ha. Ez meg egy fogamzásgátló reklámja eredetileg. Nyilvánvaló a macsós, férfisoviniszta, egész pályás agreszszivitás megnyilvánulása ebben is. Már csak enynyire futja, fiúk?” Amint készen lettem, elküldtem soraimat a Köztársaság térre. Ekkor robbant a bomba. Horn Gyula szájából kiesett a cigaretta, bele Pirike dekoltázsába. Ron Werber feje lilás színben kezdett játszani, és nem csak a haja, a szakálla is égnek állt. Kiderült ugyanis, hogy az MSZP és az SZDSZ kampányanyagát hoztam el. A belga nők tulajdonképpen nekünk mosolyognak, a Lop-Stop viszont nem ránk vonatkozna, a stílusváltást azonban épp mi erőltetnénk. Nekem francia kamaszfiúról, Black and Decker fúrógépekről meg lábgomba elleni szerről kellett volna írnom. Ekkora égést! Soha többé nem nézek Pirikére, álmodtam magamban. Ám mielőtt kineveztek volna valamelyik kereskedelmi csatorna hírigazgatójának, szerencsére felébredtem rémálmomból.
Annyit azonban eredeti mivoltomban is megállapíthatok, hogy fáradnak a baloldali kampány szlogenemberei. Plakátmondataik legalábbis mind haloványabbak. Sőt, némi civil irónia és bizonyos szakmai olvasottság birtokában azt is megállapíthatjuk, hogy átütőnek szánt, frappáns kitalációik olykor már-már bumerángként hatnak.
De lehet, hogy ezt is olvastam már valahol.