A baloldali-liberális véleményektől bármilyen mértékben is eltérő megnyilvánulásokat kótyagosságnak, fasisztoid nacionalizmusnak és sok más szörnyűségnek nevező baloldali politikusok elkeseredett, nyúzott arccal, táskás szemekkel előadott szólamait és az erkölcsi relativizmus vagy nihilizmus állapotában lévő „értelmiségi” és médiaholdudvaruk demokráciát féltő fals kórusát hallgatva-látva, a józan országlakosok döbbentek és ugyanakkor undorodnak. Ha az ellenzéki politikusok immár hisztériába is fulladó megnyilvánulásait és a baloldalt támogató sajtómunkások irományait látjuk, olvassuk, magunk is hajlunk arra, hogy ne udvariaskodjunk tovább, hanem foglaljuk össze a lényeget. Ez pedig a következő: mostanra már mindenkit megsértettek, mindenkit, aki a nemzeti, hagyományokon alapuló politika híve és elkötelezettje. Az ország lakosságának látható többségét. Mindenkit, aki azt vallja, hogy a mélyen gyökerező nemzeti tudat és az európaiság összeegyeztethető, aki a folytonosságot fontosnak tartja, aki úgy véli, hogy a sokkszerű változások nem szolgálják a társadalom, a nemzet érdekét és az igazságot, aki azt vallja, hogy az évezredes erkölcsi (és valláserkölcsi) értékek mentén a társadalom sokkal inkább megtalálhatja a nehézségek leküzdésének módját, mint a parttalan liberalizmus és az ebben gyökerező végletes individualizmus történelmi léptékben nézve lassan letűnőben lévő, az európai civilizációt aláásó eszmerendszerében és gyakorlatában.
Akik mindezt tették, akik tudatosan összemosták a szélsőjobb által hirdetett több, valóban elfogadhatatlan gondolatot a konzervatív, jobbközép, a keresztény erkölcsi tételeken alapuló társadalomelmélettel és szervezési rendszerekkel, akik a magyar társadalom nagyobb részét kitevő becsületes állampolgárokat nemes egyszerűséggel rasszistának, antiszemitának, elvakult sovinisztának kiáltottak ki, akik határtalan gőgjükben mucsai, maradi, haladásellenes és más hasonló jelzőkkel illették a velük egyet nem értőket, akik 1998 óta minden erkölcsi kötöttséget levetve rendszeresen hazudnak, rágalmaznak, becsületbe gázolnak, felhasználva erre bértollnokaikat, amorális politikai kalandorokat: nos, ezek a mi politikai ellenfeleink. Ezek terjesztik a feneketlen gyűlöletet, miközben a jobboldalról hirdetik országnak-világnak, hogy gyűlölködő. Honnan veszik a bátorságot, hogy tisztességes, nemzeti, polgári, konzervatív érzelmű és gondolkodású emberek millióinak meggyőződését elvetendőnek, illegitimnek, jó esetben éppen csak megtűrtnek tekintsék? Hogy merik úgy beállítani, mintha csak az ő nézeteik lennének kizárólag elfogadhatók? Miért volt 1990-ben rendszerváltozás? Talán nem a pluralista polgári demokrácia megteremtését akartuk? Nem az volt a cél, és nem az ma is a cél, hogy mindenki szabadon, félelem és megaláztatás nélkül vallhassa és vállalhassa nézeteit? A mi világnézetünk, eszmerendszerünk, erkölcsi hitvallásunk igenis létezik, tiszteletet érdemel. Több millió jobboldali, konzervatív meggyőződésű magyar kéri ki magának hazugságaikat és azt, hogy saját egyéni és pártérdekeiket az ország vélt érdekeiként kezeljék, a kettőt összemossák.
Mindazt, amit tesznek, megingott gazdasági hatalmuk visszaszerzése és klientúrájuk követeléseinek kielégítése céljából követik el. Tudjuk, csak és csak ez vezérli őket, hiszen sokan vannak ebben az országban, akik alaposan megtapasztalhatták módszereiket, megismerhették cselekedeteik eltitkolt rugóit. Le kell győznünk őket április hetedikén és huszonegyedikén. Le kell győznünk őket, mert ha nem, régen nem látott visszaesés következik be, és a nemzeti-liberális, konzervatív-keresztényszociális eszmerendszer több évtizednyi üldözés, visszaszorítás és elnyomás után néhány éve elkezdődött újjáéledését erőszakkal meg fogják akadályozni, vagy legalábbis erősen visszaszorítják. Erre mérget vehetünk, valamint arra is, hogy minden fogadkozásuk ellenére megállítják az életszínvonal fellendülését, visszafogják a szociális és családsegítő intézkedéseket, az időközben felfedezett költségvetési nehézségekre hivatkozva megszorító intézkedéseket vezetnek be azért, hogy eredeti céljaiknak megfelelve az 1998 után megingott gazdasági klientúrájuk sürgető igényeit kielégítsék.
Minderről a kampányukban természetesen nincsen szó. Mint ahogy az MSZP óriási örökölt gazdasági hatalmáról, a részben illegálisan, részben ámuló szemeink előtt összehordott vagyon nagyságáról, eredetéről és működtetéséről is szemérmesen hallgat a média, és különösképpen még az objektív média sem kezdte meg az MSZP közeli, rokoni és távoli cégek szövevényének feltérképezését, noha az ott forgó pénzek nagyságrendje 100–500-szorosa mindannak, mint
amennyivel a Fideszt folyamatosan megrágalmazzák. Ami pedig a megszorító intézkedéseket illeti, egyes MSZP-s megnyilvánulásokból, beleértve az egyébként meglehetősen színtelen, önállótlan, automataként mozgó, beszélő miniszterelnök-jelölt némely elszólását, no meg e párt természetét már évtizedek óta tapasztalva és ismerve, erre bízvást következtethetünk. Mint ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy megerősödőben lévő nemzeti öntudatunkat és büszkeségünket egy esetleges MSZP–SZDSZ koalíció minden erővel letörni igyekezne, és ahelyett, hogy az Európai Unió öntudatos, egyenjogú, kölcsönösen előnyös tagjává válásunkat szorgalmazná, igyekeznék elősegíteni, ismét a fejbólintó Jánosok népévé, országává tennének bennünket, amelynek legfőbb gondja, hogy az uniót és szomszédainkat a lehető legalázatosabban kiszolgálja.
Szerencsénkre és az ország szerencséjére jelenleg nagyon valószínű, hogy baloldali kormányalakítással nem kell számolnunk, bár ehhez arra is szükség lesz, hogy minél többen menjünk szavazni, és megmutassuk, hogy a gyűlöletteli, az emberek legalantasabb ösztöneit megcélzó választási kampány a magyar nép többségét nem tudja befolyásolni. Ezt már csak emberi méltóságunk megőrzésért is meg kell tennünk.
A szerző közíró, demográfus
origo.hu
Magyar Péter nagyot bukott az árvízi hisztériájával
