Felébredni a torgyáni kábulatból

Tavaszodik, és az igazság madara ismét hallatja a hangját – ezzel a jelképes, szép lírai mondattal zárta Orbán Viktor miniszterelnök az általunk – az egykori üldözöttek és leszármazottaik egyre sokasodó mozgalmának képviselőinek küldött – üzenetét, amelyet március 28-án, nagycsütörtökön, a kommunista diktatúrák paraszt áldozatainak emlékére a Karcagon felújíttatott kopjafaavatáson hallhattunk. Nekünk, akik a kommunizmus által meghurcolt milliós nagyságrendű sorstársainkat és azok leszármazottait képviselve – a polgári kormány nevében Varga Mihály pénzügyminiszterrel és más neves közéleti szereplőkkel együtt – idéztük fel e fél évszázad óta a hallgatás homályába burkolt súlyos nemzetpusztítást.
Ennek a „végképp eltörölni” szándékozott múltnak a félelmetes csöndjét törte meg a polgári kormány miniszterelnöke – első ízben ötven év óta –, amikor a gazdatársadalom bizakodását tettekben is megalapozó, ismert kormányintézkedések után ily módon is mellénk állt. „… A meghurcoltatások, megfélemlítések, a családok szétzilálásának története a lelkek mélyén bújt meg, ott őrizték nagyszüleink keserű emléküket. Az új évezreddel másik jövő is kezdődött. Ám biztos jövőt nem építhetünk a feledékenység futóhomokjára. Hiszen ha nem ismernénk a történelmet, tudatlanok, tehát gyengék és védtelenek maradnánk, így ismét elszenvedhetnénk az elődeink elszenvedte fájdalmakat. Ezért a múltból soha, semmit sem szabad végképp eltörölni” – hallottuk az avatóünnepség felejthetetlenül szép, megrendítő szertartásának nyitányaként a mondatokat Karcag város polgármesterének tolmácsolásában.
Nem gondoltuk, nem hihettük akkor és ott, hogy mindez a mostani választások első fordulója után ilyen döbbenetesen aktuális lesz. Nem hihettük, hogy a hazugság nehezékei újra rátelepedhetnek a lelkeinkre, hogy ismételten elnyomják a számunkra oly kedvesen és meghitten éneklő igazság madarának tiszta hangjait. Nem hihettük, de a veszély – hogy ez még most is megtörténhet – még elszántabbá tett bennünket, mert e kopjafaavatással elindított mozgalom olyan robbanásszerű lendülettel terebélyesedik, hogy már most messze túlnő nemcsak a falvak világán, de az ország határain is.
A magyarság döntő többsége a paraszti gyökérből származik, amelynek derékhadát a múlt század harmincas éveiben – a trianoni tragédia ellenére – már polgárosodó kis- és középbirtokos réteg képezte. A „kulákság”, amelynek több mint egymillió családját sújtotta a legkegyetlenebbül a kommunista diktatúra a közismert „padlássöprésektől” a földjeink elvételén, tanyáink lerombolásán át a kitelepítések, a kényszermunkatáborokba hurcolás kegyetlenségéig, az úgynevezett feketevágásokkal együtt járó elkobzásokkal, a kulákszármazás miatti továbbtanulásból való kirekesztésekkel folytatva e meggyalázó meghurcoltatásokat.
E gyökerekből következően nyilvánvaló, hogy ehhez a tiszta forráshoz, ehhez a nemzetmegtartó erőhöz tartozik fél Magyarország polgársága, valamint az üldözések elől a nagyvilágba szétszóródott, elmenekült testvéreink döntő hányada. Mi történt a szétzilált, a volt téeszelnökök, párttitkárok és retyerutyájuk által vagyonából, életlehetőségeiből kifosztott falvak népével, hogy (különösen Északkelet-Magyarországon) szinte tiszta vörössé változott a választások éjszakáján az országrészek térképe?
Határozottan érzem és éreztem – hiszen a test közeli mindennapokban átélem –, hogy tízezrek tévelyegnek, bizonytalankodnak még most is e tájon, akiknek tisztánlátását nemcsak a magukat szirénhangon, álságosan kellető utódpártok, de Torgyán József hazug, hiteltelen, a polgári kormányt gyalázó csúsztatásai is nehezítették és nehezítik. Ma már látható és tudható, hogy a tettek mezején megbukott Torgyán József, a nagyhangú demagóg dicstelen közszereplésével feláldozta e valóban történelmi párt hitelesnek mondható darabjait is, egyszersmind eltékozolva az FKGP székházát és minden vagyonát.
Éppen ezért meggyőződésem, hogy ez a hamisítatlanul alulról szerveződő mozgalom adja, adhatja kizárólag a keresztény-nemzeti-polgári erőknek azt a hiteles paraszti, falusi politikai bázist, amelyet a történelmi kisgazdapártnak kellett volna megadnia. Vagyis most, a huszonnegyedik órában – a második forduló előtt – minden, a kisgazda tradíciókhoz, értékrendhez, szellemiséghez hű gazdatársunknak fel kell ébrednie a torgyáni kábulatból, amelynek mágikus sugallatára Torgyán a rendszerváltás óta már másodízben e félrevezetett, becsapott tízezrekkel segítette volna elő a baloldali restaurációt. Ne maradjon hát távol a második fordulóban a gazdák közül, a földműves paraszti társadalomból senki, és ha így lesz, akkor elérhető a keresztény-nemzeti-polgári erők győzelme.

A szerző tiszaszentimrei gazdálkodó