Tegyünk különbséget a jó és a rossz között

A jó ember a nemes erényekben hasonulni akar a barátaihoz, a rossz ember viszont olyan állhatatlan, hogy még önmagához sem marad hasonlatos – mondja Arisztotelész. Magyarország utóbbi tizenkét éve a nemes hasonulások és az állhatatlan elváltozások története. Tizenkét esztendeje – több mint egymillió magyar honfitársunkkal – a polgári Magyarország esélyét kerestük, és azt egy kék színű pártban véltük megtalálni. Volt, aki néhány hónap múltán, más évekkel később, megint más csupán most döbbent rá arra, hogy rossz helyen akarta valóra váltani céljait: a Szabad Demokraták Szövetségénél. Ez a párt ugyanis egyre kevésbé akart, és ma már nyíltan nem akar hasonlítani egykori barátai nemes törekvéseihez, a rendszerváltozás végigviteléhez. Ezt a csalódást világosan mutatja a négy országgyűlési választáson végighúzódó trend: az egykor huszonegy százalékot elérő SZDSZ minden megmérettetéskor folyamatosan jelentős szavazóbázist veszített, s mára alig lépi túl a parlamenti küszöböt.
1991 őszén azért alakítottuk meg a Polgári Demokrata Kört, hogy visszatérítsük ezt a pártot hajdan mutatott rendszerváltó elkötelezettségéhez, erkölcsi integritásához és meghirdetett polgári értékeihez. Törekvésünk eredménytelen volt. A Szabad Demokraták Szövetsége hátat fordított a nemzeti értékeknek, a történelmi egyházaknak, a határon túli magyarság ügyének, és – egyre jobban radikalizálódó ideológiát harsogva – eltolódott a szocialista utódpárt és a társadalmi devianciák, a drogfogyasztás törvényesítése, a bűnözés elszabadítása, valamint a homoszexualitás népszerűsítése irányában. Mindeközben szakadatlan barikádharcot folytatott a valódi rendszerváltozást vállaló politikai erőkkel, előbb az Antall József, utóbb az Orbán Viktor vezette kormánnyal. Tette mindezt – számarányát messze meghaladó – médiafölénye és a tőle jobbra álló MSZP fedezékében.
A magyar választópolgárok túlnyomó többsége határozottan elutasítja azt a gyűlöletpolitizálást, amelyet a pártban ma már egyeduralmat birtokló, egykori kemény mag folytat. Az SZDSZ ezt annak is köszönheti, hogy idei választási hadjárata minden korábbi mértékben túllépte az ésszerűség és a jó ízlés határait. Az alsónadrágos, pelenkás és sztriptízbáros botránykampánnyal csak önmagát sikerült lejáratnia. Nem kétséges, hogy ha így folytatja, ez a párt egy következő választás után végképp kizárja magát a parlamenti pártok szűkülő köréből.
Eközben a liberális alapokról induló Fiatal Demokraták Szövetsége kész volt arra, hogy korszerűsítve továbbépítse a rendszerváltozás korábbi vezető ereje, a nemzeti-kereszténydemokrata MDF örökségét. Fidesz-Magyar Polgári Párt elnevezése azt a rendszerváltó eszmeiséget tükrözi, amely mellett egyre határozottabban elkötelezte magát. A névmódosítással a Fidesz hitelesítette azt a fokozatosan lezajló változását, amelyet világos eszmei alapokon állva, nyíltan vállalt mind a hazai polgárok, mind az európai pártcsaládok előtt. Az eltelt négy év kormányzati munkája tovább gyarapította a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor támogatottságát. Először történt meg, hogy magyar kormánypárt erősödni tudott kormányzása idején. Ennek a titka – az önmagukért beszélő eredmények mellett – abban is kereshető, hogy áttetszően, kiszámíthatóan viselkedett, azonos maradt azzal, amilyennek az előző választásokon megismerhette a közvélemény.
E napokban az MSZP súlyos stratégiai hibát követett el: miközben magát idő előtt győztesnek kiáltotta ki, már a választás első fordulójának éjszakáján a margóra kerülő SZDSZ karjaiba futott. Ezt a pánikszerű gyorsaságot csak az egyre gyarapodó polgári erőktől való félelme és a politikai magány réme magyarázhatja. Ezzel az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialisták még mindig nem tudtak felszabadulni liberális pártelitjük diktátumai alól. A Kovács-féle hatalmi csoport élethalálharcát vívja a győzelemért. A párt veresége esetén ugyanis elodázhatatlan lesz a számonkérésük a valódi baloldali párttagok és szavazók részéről.
Az 1994-ben hetvenkét százalékot elérő koalíció támogatottsága négy év alatt csaknem a felére csökkent. Ilyen arányú térvesztést csak az első rendszerváltó erő szenvedett el, ami akkor, az MDF és „kamikazekormánya” esetében törvényszerű volt. Úgy tűnik, hogy sem az MSZP, sem az SZDSZ nem tanul korábbi kudarcaiból. Feltétlen szövetségük elárulja, hogy egyikük sem hasonlít önmagára, vagyis arra, amit a választók előtt hirdet magáról. A magát szociáldemokratának feltüntető Kovács-párt most is pénztőkevezérelt, ultraliberális gazdaságpolitikát készül bevezetni, a „liberális” SZDSZ pedig véglegesíteni akarja belefonódását a posztkommunista érdekszövevénybe.
Hazudni mindig mindenkinek nem lehet – mondta Dale Carnegie. Vasárnap eljön az ideje, hogy a polgárok többsége válasszon a hitelességre törekvő polgári erők és az álságos „baloldal” között. Ezzel a magyar választók azt is kinyilvánítják, hogy az önmagával egységben élő embernek meg kell különböztetnie az igazit a hamistól, a jót a rossztól. Magyarország akkor nyer, ha vállalja ezt az etikai különbségtételt, ha vállalja XXI. századi magyar önazonosságát, nemzeti értékeit és érdekeit.

Budaörs–Kiskunhalas–Debrecen–Miskolc, 2002. április 17.

Az SZDSZ Polgári Demokrata Körének
egykori alapító tagjai:

Tóth Gy. László politológus, a miniszterelnök főtanácsadója; dr. Szabó Erika ügyvéd, országgyűlési képviselő; dr. Molnár Tibor ügyvéd, EU-szakértő, volt országgyűlési képviselő; dr. Kádár Péter református lelkész, valláspedagógus, volt országgyűlési képviselő