Magyarország súlyos elmaradásban van

Aggasztóak az agrárium kilátásai az alig több mint másfél száz nap múlva bekövetkező európai uniós csatlakozás előtt. Merjük kimondani: ma még elsősorban a gazdasági unióba tervezett reintegrálódásunk nemcsak szép ideákért történik, hanem öncélú is, és arról szól, hogy minél jobban kihasználjuk előnyeit, s eközben teljes mértékben kivédjük hátrányait. Összefoglalásként azt mondhatjuk, hogy az előnyök kihasználásának előkészítése bizonytalan, a hátrányok kivédésében pedig az elmúlt időszakban több téren is visszalépés történt.
Biztosan állítható, hogy az előnyök legfontosabb eleme, az EU-támogatások fogadásának az ügye a csatlakozás időpontjára jól már nem rendeződhet, csak úgy-ahogy vagy rosszul. Füstbe ment annak a lehetősége, hogy a jövő év május elején egy gyakorlott, szakmailag jól megválogatott tisztviselői gárdával, a zavartalanságot garantáló bevált ügymenettel üzemelő állami adminisztráció vegye kézbe a támogatások intézését. Hiszen még ma is szinte minden a szervezés, sőt az előkészület stádiumában leledzik. Ezért arra kell számítani, hogy menet közben, immár élesben történik meg a rendszer próbaüzemelése is.
Kérdés az is, hogy lesz-e értelme egyáltalán a sietségnek. Hiszen ha az EU-támogatások nagy kegyesen megengedett nemzeti kiegészítése a jövő évi költségvetésben sehogy se akar előkerülni, s a brüsszeli átutalás is majd egy év múlva fog hozzánk érkezni, ennek hazai megelőlegezése meg igencsak bizonytalan, akkor csak arra van kilátásunk, hogy végül lesz egy sebtiben összehozott mamuthivatalunk, amely ki tudja, mit fog csinálni.
És mi lesz a gazdák uniós ismereteivel? Itt még ma is óriási a zavar és a bizonytalanság. A nagy zajjal (és költséggel) megtartott tanfolyamdömping eddig igencsak kétes eredményeket hozott. Jó, ha a gazdák negyede tisztában van a teendőivel és a részletekkel. Úgy tűnik, a kormányzat, bár erre minden lehetősége megvolt, elszalasztotta annak dicsőségét, hogy az EU-csatlakozási hiányosságokat nemzeti összefogással pótolva, jól szervezetten, elismerésekkel vonulhasson át az unió kapuján. Pedig az érdekképviseletek és más szervezetek időben jelentkeztek segítőkészségükkel, javaslataikkal, véleményeikkel. Ám véleményünket nem vették figyelembe, észrevételeinket elmismásolták, delegáltjainkat mellőzték. Gondolhatnánk itt a nemzeti földalap több törvénnyel is ütköző, így akár illegitimnek is tekinthető ellenőrző bizottsága ügyére, illetve a vitathatatlanul EU-kompatibilis családi gazdaságok támogatásának kérdéseire, az új adminisztráció kialakítására, és még sorolhatnánk.
Erre késztető a másik alapvető csatlakozási kérdéscsoport is: hogyan is áll a felkészülés a hátrányok kivédésére? Idesorolható az agrárium versenyképességének ügye. Sajnos csak lassan tisztázódik, hogy itt vertikális szemlélet szükséges, aminek csak egyik, ám legfontosabb eleme a gazdálkodók versenyképessége. A tavaly lebonyolított konszolidációs program többek helyzetét megkönnyítette, és így jó megoldásnak ígérkezik a jövő év elejére tervezett, a polgári oldal által kezdeményezett és most sajátként feltalált kedvezményes hitelprogram is.
Használhatósága viszont a részletektől függ majd. A gazdaságok egy részének a problémáját ez sem oldhatja meg, csak valamilyen direkt állami tőketámogatás. Erről azonban szó sincs. További kérdés a vertikum más elemeinek, a felvásárló-, az értékesítő- és a feldolgozószervezetek ügye. Az adminisztráció sorozatos mulasztásai itt sokkal több elmaradást okoztak, mint a pénzügyi háttér korlátai. Felemlíthetők az élelmiszeripar EU-piacképessége fejlesztésének, illetve az ezzel kapcsolatos törvénykezési lemaradások problémái is.
A legnagyobb gondot a földügyi kérdések jelentik. Az a tény, hogy a tőke szabad áramlására épülő EU-ba készülve a magyar földtörvény úgy változott meg tavaly nyáron, hogy a földtulajdonlás joga tőkefüggővé vált, nem igényel minősítést. Egy példa erre napjainkból: az egyik dél-dunántúli szövetkezet üzletrészeit szép lassan felvásárolta az egykori téeszelnök, aki ennek révén elsőbbséget szerzett a szövetkezet által bérelt földek megvásárlására is. A helyiek mégis bíztak benne, jövőjüket megoldva látták. Ám nemrégiben súlyosan megbetegedett, és üzletrészeit egy nem gazdálkodó, haszonorientált üzletembernek értékesítette. Most ő fog dönteni a település földjeinek sorsáról, a helyben lakó gazdálkodók pedig mehetnek, ahova akarnak.
Magyarországon jelenleg a földtulajdonhoz a részvények vagy üzletrészek birtoklásán át vezet a út. (Azé a föld, aki „megrészvényli”.) Egyértelmű, hogy a jelenlegi földügyi szabályozás nem védi megfelelően a magyar gazdálkodók érdekeit, hiszen ügyes jogi ösvényt vágtak a külföldi tőke szinte korlátlan behatolásának, a spekulatív földtulajdonlásnak. Itt a kör bezárul. Minden agrártermelés alapja a termőföld, kulcskérdése pedig a termőföld birtoklása. Sajnos nyoma sincs annak, hogy a kormányzat egyáltalán foglalkozna az ezt jelenleg szabályozó, sokat vitatott, bírált törvény koncepcionális felülvizsgálatával. Ezek után joggal feltehető a kérdés: biztos, hogy a jelen körülmények között a Magyar Köztársaság agrárkormányzata által az EU-csatlakozás problémáinak megoldására sebbel-lobbal meghozott intézkedések a magyar gazdálkodók boldogulását fogják szolgálni?
Van tehát értelme, van megvitatni való témaköre a több oldalról is javasolt nemzeti agrárkerekasztal-tárgyalásoknak. Ám eredménye, az 1997. évi hasonló tárgyalások tapasztalatai alapján, csak akkor várható, ha a kulcskérdésekben is sikerül kompromisszumos megoldásokat elérni.

A szerző a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdek-képviseleti Tanács főtitkára