A zsákmánypárti plutokrácia és a bírósági szerv

Száz éve, 1903-ban született Eric Blair (írói nevén George Orwell), az 1984 című negatív utópia szerzője. Leveszem hát a könyvespolcról kedvenc könyvemet, ami számomra nem negatív utópia, hanem negatív valóság, mert az avatott szerző által abban megírtakat – sok millió kortársammal együtt – magam is átéltem. Talán még be sem fejezte remekművét a szerző, amikor 1948-ban a köztársasági elnök a hivatásos bírói kinevezésemet tartalmazó okiratot aláírta. Meg sem száradt az okiraton a tinta, amikor a puhuló gerincű törvényhozás a bírói akasztófahumor által guillotine-törvénynek elkeresztelt törvényjavaslatot – amely a bírói függetlenség minden garanciáját egy tollvonással eltörölte – megszavazta. A törvényjavaslat előterjesztője, Ries István igazságügy-miniszter pedig 1949-ben eltűnt az orwelli emlékezetlyukban. A bírói kinevezésemnek azonban nem örültem annyira, mint annak, hogy amikor 1956 decemberében – mivel a bírói kartól a hatalom által elvárt ítélkezésben részt venni nem kívántam – munkaviszonyomat felmondtam, azt az igazságügy-miniszter elfogadta, sőt ügyvédi bejegyzésemet nem akadályozta. Nem tartozom tehát azok közé az állampolgárok közé, akiket Nádas Péter (Népszabadság 2003. nov. 29.) úgy aposztrofál, hogy sem ’48-hoz (a függetlenségi mozgalomhoz), sem pedig ’56-hoz (a szabadságharchoz) nem ragaszkodnak.
Megvalósulóban Orwell utópiája
Ám mire jutott 1989 óta a rendszerváltozásként felemlegetett átalakulási folyamat? Vegyük kezünkbe hát Orwell utópiáját, vessük össze az abban fellelhető tüneteket életviszonyainkkal, és lássuk, milyen kórtünetek ismerhetők fel társadalmunk elnyomorodott testén-lelkén manapság. Kezdjük a végrehajtó hatalommal. A kézikönyv négy minisztériumot sorol fel. A Békeminisztérium (az újbeszél szótár szerint: minipax) a háborúval foglalkozik. A nem kifejezetten avatott vezetés folytán lejtőre jutott. Nem vonatkozik ez a SZU-ban pallérozódott veteránokra, akiknek bezzeg áll a maxipax. Az Igazságminisztérium (minigaz) ma már nem hazugságokkal foglalkozik. Viszont erősen csonkolt állapotban van: 1953-ban vesztette el – a lex Visinszkij miatt – egyik karját, az ügyészséget; 1997-ben pedig – a lex Hack következtében – a másikat, a bíróságot. Mindkét polgári koalíció kísérletet tett ugyan legalább az egyik kar (az ügyészség) regenerálására.
A törvény mezébe bújt zsarnok
A kísérlet azonban nem vezetett sikerre. Pedig mennyire más lenne az alapállás, ha a legfőbb ügyészt – interpellálás helyett – a minigaz utasíthatná vádemelésre! A Szeretetminisztériumot centralizálták a kancelláriaminisztériumba. A nemzetbiztonság így ott van, mégpedig a hírhedt 101-es szobában elszállásolva. A gyűlöletszakértő Ron Werber pedig a kancelláriaminisztertől kap olykor megrendelést nem kifejezetten szorgalmi dolgozatok elkészítésére. Veér András – a világhírű pszichiáter – ugyanott hallatlan munkaerejét kifejezetten humán feladatok ellátására fordítja. Az ellenséges propaganda következtében mégsem könnyű a közvélemény számára hihetővé tenni, hogy ehelyütt többé emberek kínzásával már nem foglalkoznak. A Bőségminisztérium feladatait manapság az egészségügyi és szociális minisztérium látja el. Merő rágalom lenne azt állítani, hogy a minisztérium még mindig éheztetéssel foglalkozik. A remélhetően hamarosan beinduló privatizálás következtében különösen a diétás koszt feljavulása máris prognosztizálható. Ismeretes a negatív utópiának az a tétele, hogy az uralkodó csoport az egyenlőséget – uralmának megtartása végett – örökre el akarja hárítani. Örömmel tudatjuk, hogy ennek ellensúlyozására pártunk és kormányunk felállította az esélyegyenlőségi kormányhivatalt, amely kifejezetten abból a célból fog diszkriminálni, hogy az egyenlők között legyenek még egyenlőbbek. (Ám ezúttal mintha találóbb lenne ugyanezen szerző Állatfarm című forrásmunkájára hivatkozni.)
Orwell szerint a rémuralomban a tisztogatások és elgőzösítések elengedhetetlen tényezői a kormányzás mechanizmusának. A rendszerváltás óta regnáló kormányok közül egyiknél sem jelentkezett még ily pregnánsan ez a kórtünet, mint a most kormányzó koalíciónál. Az első esztendőben az államtitkároktól lefelé a falugazdákig – a padlástól a pincéig – folyt a nagytakarítás. A második évre maradtak a függetlenek, akikkel kapcsolatban a minigaz kiállította a szakvéleményt, hogy nem is olyan függetlenek. Ennek ellenére egyedül a KSH elnökének, Mellár Tamásnak mondott fel a kancelláriaminiszter indokolás nélkül, vállalva ilyen módon a munkaügyi bíráskodással járó és figyelemre méltó kockázatot. Az energiahivatal és a PSZÁF elnöke alól pedig törvényhozási úton szervezte, illetőleg szervezi ki a koalíció a hivatalát. Giovanni Sartori Demokrácia című, hallatlanul színvonalas, ugyanakkor szellemes művében felteszi a kérdést: ha a törvényhez mint olyanhoz elegendő a törvényi forma, s ha ennek megfelelően a legalitás elnyeli a legitimitást, akkor mi akadálya annak, hogy a zsarnok a törvény nevében s a törvény mezébe bújtatott rendelkezések révén gyakoroljon zsarnokságot? Majd rámutat arra a veszélyre, hogy ha a törvényhozók keveset, vagy éppen semmit nem értenek a joghoz, és a törvényeket mint egyszerű parancsokat fogják fel, úgy végeredményben törvényt hozva kormányoznak, törvényi formában parancsolnak. Így a törvény négy vonatkozásban is devalválódik: 1. inflálódik, 2. romlik a minősége, 3. elvész a jogbiztonság, 4. a törvény elveszti az általános jellegét (im. 141–142. o.). Ezek a tartalmi, alkotmányos aggályok. Az alaki aggályokat pedig a jogalkotási törvénynek különösen az I. fejezetében – a jogalkotási program és felelősség a jogszabály-előkészítésért cím alatt – foglalt kötelezettségek elmulasztásában lehet felismerni. Bízzunk abban, hogy a köztársasági elnök úr nemcsak a gyűlölettörvény, hanem a törvényhozással történő parancsuralom miatt is előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól.
A Magyar Rádió elnöke és a legfőbb ügyész mintha nehezebb dió lenne. Úgy néz ki, hogy a kétharmados törvények még a koalíciós kormányt is elgondolkoztatják. A jelek szerint a szürke eminenciás szerepét játszó humán tanácsadó szakszerű ötletei alapján folyik a célkeresztbe állított áldozatok idegrendszerének felmorzsolása. Így jutottunk el a harmadik hatalmi ágig, a bírói szervezetig, amely pedig a minigaz szakvéleménye szerint függetlenséget élvez. Ennek mértékét a szavazógép szerepét játszó törvényhozás által imént elfogadott költségvetés számadatai objektív módon tükrözik. A zsákmánypárti plutokrácia finanszírozását szolgáló kancelláriaminisztérium költségvetése a tervezett számadatokhoz képest nyolcmilliárd forintot meghaladó többletet ért el. Ezzel szemben a bírói szervezet ötmilliárdot, az ügyészi szervezet pedig egymilliárdot meghaladó összeggel kapott kevesebbet, mint amit a költségvetésében igényelt. A budapesti ítélőtábla által a Hegedűs-perben hozott felmentő ítélet meg a szegedi bíróság által a két roma gyerek kártérítési perében hozott, balsikeres módon megindokolt ítélet kiválóan alkalmas volt a közvélemény felhergelésére. A liberálanarchista TGM szabadcsapatként sietett a bírák elleni, a költségvetés tárgyalásához időzített osztályharcos támadásával a koalíciós kormány segítségére. Gyűlöletbeszéde nem más, mint az orwelli Két Perc Gyűlölet kizárólagos örököse.
A szabad magyar bíráskodás a tét
Kérdés, hogy az MSZP csupán három párt-e (egy ideológiai, egy technokrata és egy zsákmánypárt), mint azt Szili Katalin felvetette. További kérdés, hogy e körön belül nem a zsákmánypárti plutokrácia gyakorolja-e majd O’Brien módszereivel jövőben is a hatalmat. Megújul-e végre a nagyobbik koalíciós párt, és hasonlítani fog-e valaha egy európai fogalmak szerint is szociáldemokrata párthoz? Hisz Európa máris aggódva figyeli ezt a posztorwelli kis országot, és tájékozódik. Aki nem hiszi, olvassa el a Neue Zürcher Zeitung Wie frei ist Ungarn Justice? (Mennyire szabad a magyar bíráskodás?) címen november 3-án megjelent cikkét. Netán olvassa el az Európai Uniónak a PSZÁF-fel kapcsolatban a kormányhoz megküldött levelét. Majd ha a párt megújul, minigaz helyett a felelős igazságügy-miniszter – az eddigi gyakorlatával szakítva – oroszlánként fog harcolni mind a bírói, mind pedig az ügyészi szervezet költségvetéséért. A bírói tekintély megóvásáért pedig nem azt fogja javasolni, hogy a bíró menjen ki az agórára, és védje meg magát és az általa hozott ítéletet a dühödt tömegtől.
Az ítélőtáblai bíró pedig, aki a Hegedűs-ügyben felmentő ítéletet merészelt hozni, nem jut Szász Károlynak, a PSZÁF elnökének a sorsára, aki állítólag véresre verette magát, és nem kell belövetnie a saját ablakán, hogy megfenyegesse – a bírói függetlenség nagyobb dicsőségére – önmagát.

A szerző ny. bíró és ügyvéd