Egy következmények nélküli ország

étezernégy áprilisában igen komoly esélyt látok arra, hogy még ebben az évben – vagy legkésőbb 2005 elejéig – előre hozott választásokat tartson az ország. Az előre hozott választások gondolata bekerült a nyilvánosság előtt zajló diskurzusokba – a rendszerváltozás óta először, ám itt volt már az ideje –, létező lehetőségként beszél róla nemcsak a jobboldal, hanem időnként már a baloldal is; igaz, utóbbiak sietős, riadt ingerültséggel tiltakoznak ellene, de mint felvethető politikai alternatívát már nem vonják kétségbe.
Innentől tehát már nagy a tét. Ha a június 13-i európai parlamenti választáson a szocialisták masszív, mondjuk legalább tízszázalékos (ami két-három mandátumos különbséget jelentene) vagy annál nagyobb arányú vereséget szenvednének a Fidesztől, illetve a jobboldaltól, akkor kézzelfogható közelségbe kerülhetne az előre hozott választás lehetősége. Ezt – s jó ezt leírni – ma már nemcsak egy politológus gondolja így, hanem a legnagyobb ellenzéki párt is – úgy tűnik – fontolóra veszi, miáltal már valóban érdemes komoly mérlegelés, elemzés tárgyává tenni.
Korábbi cikkeimben elsősorban azt vizsgáltam, hogy milyen politikai érvek szólnak az előre hozott választások mellett. Most azonban arra szeretnék választ keresni, hogy mi lehet e politikai aktusnak mint természetes demokratikus politikai gyakorlatnak a lélektani jelentősége Magyarországon.
1. A javaslat vagy lehetőség mögött az áll, hogy tizennégy évvel az első szabad választások után a rendszerváltozás nemhogy nem fejeződött be Magyarországon, de az igazi nagy feladatok még előttünk vannak. Ma Magyarországon a politikai baloldalnak és a baloldali értelmiségnek az az elsődleges érdeke – már nem először az utóbbi évek során –, hogy elhitesse az emberekkel: a fontos rendszerbeli, politikai kérdések elrendeződtek, s ezért már nincs is másra szükség, mint egyes társadalmi részkérdések megoldására. Félelmetes logika ez, amelyre érdemes nagyon odafigyelni.
Hisz mit is akar ez az emberekkel elhitetni? Azt, hogy a nagypolitikában már minden elrendeződött, minden a helyén van, hiszen – újra – az ősidők óta ismert és megszokott szocialista arcok vannak hatalmon, tehát a dolgok a természetes, megszokott rendjükbe kerültek. Ezáltal túl vagyunk a rendszerváltozáson, a hatalmat természetesen gyakorló szocialisták a még hátralévő feladatokat sorban megoldják, s ha még vannak is problémák, az nem az ő hibájuk, hanem – hisz jól tudjuk – az a fránya világgazdaság tehet mindenről, amelyik persze begyűrűzik újra és újra.

Még a rendszerváltozás elején tartunk

Ezzel szemben pontosan látnunk kell, hogy a fenti érvelés a kádárizmus továbbélését bizonyítja, annak ékes megjelenése. Azoknak a szocialistáknak, akik a rendszerváltozás alatt és után is, mind a mai napig meg tudták őrizni politikai, gazdasági, kulturális és nem utolsósorban média- és sajtóbeli hálózataikat, s ezt már másodszori hatalomátvétellel koronázták meg, elemi érdekük annak elhitetése, hogy a rendszerváltozás sikeresen lezajlott, a viszonyok stabilizálódtak, semmi lényeges dolgon nem kell és nem lehet változtatni. Ha ugyanis ezt tartósan el tudják hitetni az emberekkel, a választópolgárokkal, akkor sikeresen újrateremthetik a kádári autoriter, atyáskodó rendszer szellemét, amelyben a – természetesen szocialista – kormányzati hatalom megkérdőjelezhetetlenné, evidenciává, természetessé válik.
S ez világos: az a politikai irányzat, amelyik örökölt politikai és gazdasági előnyökkel rendelkezik a mai politikai versenyben, mindenáron azt kívánja elhitetni mindenkivel, hogy a fennálló status quo vitán felüli és örök. (Jó mellékpélda erre, hogy a baloldal mindenféle, a kiegyensúlyozott média- és sajtóviszonyok megteremtésére irányuló, teljesen indokolt állami beavatkozási kísérletet kapásból visszautasít, arra hivatkozván, hogy a piaci viszonyokba nem szabad beavatkozni állami eszközökkel, a piac már mindent elrendezett… Ha szükséges, jönnek tehát a szabad versenyen alapuló, ősrégi liberális gondolatok!) Ezzel szemben látnunk kell: a rendszerváltozás kezdetén tartunk, még nagyon sok fontos politikai ügyet kell megoldanunk ahhoz, hogy konszolidált s főként erkölcsös demokráciánk legyen.

A brókerbotrány és a szocialista párt

De hisz hogyan is lehetne másként? 1989–1990-ben forradalmi tartalmú változások kezdődtek el nálunk, s ha arra gondolunk, hogy az angolok, a franciák, az amerikaiak és a többiek meddig küszködtek a látványos forradalmi évek után, hogy valóságosan stabilizálják a demokratikus viszonyokat országaikban, akkor már mindent másképp látunk. Franciáknál, olaszoknál, belgáknál, hollandoknál, angoloknál hány és hány előre hozott választás – s persze sok más – kellett ahhoz, hogy lassacskán kivajúdják magukból a leginkább kiegyensúlyozott politikai erőviszonyokat? Hányszor kellett kiütniük a kormányon lévőket a hatalomból ahhoz, hogy letörjék az újra és újra felszínre kerülő hatalmi erőszakot, korrupciót, autokratikus hajlamokat? Ha ezt komolyan mérlegeljük – s csak ezt szabad tennünk –, akkor nem is lehet kétséges előttünk, hogy hazánkban még igen sok a nagypolitikai tennivaló. Nálunk ugyanis egyértelműen az fenyeget, hogy a szocialisták által visszatér a kádárizmus – nem a Kádár-rendszer, hanem annak politikai attitűdje, lélektana, mentalitása –, s újra ünnepi táncot jár a fejünk felett.
Márpedig a kádárizmus – ami egyfelől a politikai atyáskodást, az alternatívanélküliség látszatát, másfelől az emberek teljes beletörődését, fásultságát és kiábrándultságát jelenti – a demokrácia halála. Ne dőljünk be tehát a Medgyessyk, Kovács Lászlók, Lendvai Ildikók, Bársony Andrások, Horn Gyulák által édesdeden kínált életvilágnak, a semmitmondás, az üresség és a kiábrándultság nirvánájának. Sajnos egyelőre még nem dőlhetünk hátra a székünkben – tudom, vonzó lenne –, mert még igen fontos, igen férfias politikai feladatokat kell megoldanunk. Ne higygyük, hogy három és fél kormányzati ciklus után bármit is véglegesen elrendeztünk magunk körül. Mert nem így van.
2. Az előre hozott választás a demokráciákban a hatalommal szembeni fékek és ellensúlyok egyik igen fontos intézménye. Ezen intézmény létrejöttének előfeltételei jogi-alkotmányjogi szempontból nem írhatók le pontosan, nem úgy működik, mint mondjuk az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék vagy az ombudsman. Utóbbiak tevékenységi-működési körei alkotmányosan, törvényileg világosan körülírtak, tudni lehet, hogy mikor lépnek életbe és mikor nem. Az előre hozott választás viszont egy ízig-vérig politikai aktus, létrejötte a politikai és társadalmi erőviszonyoknak, a politikai nyomásgyakorlásnak a függvénye, tehát tipikusan a szabad vegyértékek világa. Az előre hozott választás tiszta feltételei csak nagyon ritkán jönnek létre (általában tiszta feltétel a kormánytöbbség megszűnése, de sokszor ez sem vezet idáig, míg más esetek igen), sokkal inkább az ellenzék és a társadalom nyomásgyakorlásának az eredménye lehet. Ezért álságos a szocialisták tiltakozása, akik azt hajtogatják, hogy a parlamenti többségük még adott, s a számukra, a kormány és a kormányfő számára igencsak lesújtó és egyre romló népszerűségi adatok nem számítanak, mert változhatnak. Ám nem értik, illetve nem akarják megérteni a lényeget: arról van szó, hogy ha egy országban az emberek mértékadó többsége eljut odáig, hogy a kormányt és a kormányfőt, illetve a minisztereket nem tartják hitelesnek, alkalmasnak és erkölcsösnek, akkor az ellenzéki politikai szervezetek – pártok, érdekszervezetek – kikényszeríthetik az előre hozott választásokat.
Vegyünk a fentiekre egy példát. A brókerbotrány újra felizzott, Kulcsár Attila itthon van, s bizony még komoly politikai szálakhoz is elvezethetnek a nyomok. Tegyük fel egy pillanatra – természetesen csak a feltételezések szintjén –, hogy a nyomozás mégis bizonyos eredményt hozna, s mondjuk több szocialista politikus, miniszter, államtitkár, ne adj’ isten, még a miniszterelnök kisebb-nagyobb felelőssége is felmerülne. Kérdezem én: akkor mi történne – pontosabban minek kellene történnie? A fejlett nyugati demokráciákban, többek között éppen és jellegzetesen Olaszországban, igen sokszor kényszerült lemondásra miniszter, miniszterelnök és kormány korrupciós botrányok miatt. A spanyol szocialista kormányzat és párt a 90-es évek elején átfogó korrupciós botrányokban merült el (a párt rövidítése PSOE, a falakon megjelent a nem túl hízelgő felirat: CorruPSOE); s mi lett a következmény? Felípe Gonzalez és a szocialista kormány lemondott, s előre hozott választásokra került sor.
A kérdés tehát világosan az: adott esetben a brókerbotrányba belebukhatna egy magyar kormány, jelesül a szocialisták? Ha azt a választ adjuk, hogy nem, mert a szocialisták „úgyis kimagyarázzák magukat, s ha ez sem megy, akkor legfeljebb leváltják Keller Lászlót és kész” – nos, ha ezt a választ mondjuk ki, akkor azt is mondjuk, hogy Magyarországon nem lehetséges demokrácia. Fontoljuk meg ezt a választ, mert nagy a tétje. Ne siessünk tehát. Azt akarjuk-e, hogy demokrácia legyünk, avagy azt, hogy valamifajta fél-Szicília legyen belőlünk?

Nyakig benne a kádárizmusban

Ugyanis ha azt mondjuk, hogy egy ilyen – feltételezett – brókerbotrányból a szocialisták úgyis kihúzzák magukat, akkor egyben azt is kijelentjük: a tűréshatárunk már megint – vagy még mindig – a régi, azaz magunk is nyakig benne maradtunk a kádárizmusban, vagyis nem hiszszük el, hogy a dolgaink egy tisztább, igazságosabb irányba fordulhatnának. Egészen komolyan mondom: nagy a felelősségünk abban, hogy legyintünk-e vagy sem egy brókerbotrány-méretű ügy kapcsán. Sok múlik ezen.
Egyszóval nincs megírva a nagy könyvben, nincs pontos matematikai képlet arra nézve, hogy mikor jön el az ideje előre hozott választások kiírásának. Ennek mindig „csak” a politikai lehetősége jön létre, amikor egy kormány szakmailag alkalmatlanná válik, válságba sodorja az országot, vagy amikor korrupciós botrányokba és hazugságok sorozatába keveredik, s ez esetben erkölcsileg válik méltatlanná a kormányzásra. Ha pedig mindez ráadásul egyszerre jelentkezik, akkor valóságos belpolitikai válság alakul ki.
Az előre hozott választás tehát a mindenkori hatalom egyik legfontosabb féke, ellenereje, korlátozója; másképpen szólva a demokrácia lelkiismerete. Annak az egyik legfontosabb eszköze, hogy a demokrácia valóban ne silányodjon a négyévenkénti választások aktusára, hogy egy kormány létrejötte ne azt jelentse, hogy négy éven át azt csinálhasson az országban, amit csak akar, úgy tehesse tönkre azt, ahogyan csak akarja – akár gazdasági, akár politikai, akár erkölcsi értelemben. Az előre hozott választás intézménye a társadalom és az ellenzék mindig fenntartott lehetősége arra nézve, hogy ellenállhasson a hatalom túlkapásaival és bűneivel szemben, azaz hogy a demokrácia ne pusztán ceremoniális – s valójában üres – legyen, hanem szerves és tartalmas. Ehhez pedig éppen arra van szükség, hogy egy ország ne csak négyévenként, hanem mindig azt érezhesse, hogy nincs kiszolgáltatott helyzetben, tehát valóban állandó állapottá, mentalitássá váljék a demokrácia.
Utóbbinak a fontosságára, úgy látom, a nyugati demokráciák természetes módon ráéreztek, és alkalmazták-alkalmazzák azt. Most rajtunk a sor, meg tudunk-e felelni a demokratikus kihívásnak.
3. S végül összegezve: az előre hozott választás intézménye 2004-ben Magyarországon szimbólum, mégpedig a hatalommal szembeni tehetetlenség megtörésének szimbóluma, másképpen fogalmazva pedig a kádárizmus meghaladásának egy fontos eszköze. Úgy vélem, ha erre az aktusra képessé válna az ország, az hatalmas felszabadító erőt jelentene a társadalomnak; a szabadság, a szabad és hatalommal szembeni görcsöktől mentes cselekvés és politikai kultúra alapjait jelenthetné mindez. S nem véletlenül hangsúlyozom ebben az összefüggésben a társadalmat, ugyanis úgy vélem, hogy az ellenzéki pártok már sok mindenre felkészültek, és az eddigiekhez képest is sokkal többet kezdeményeznének, ha jobban éreznék az állampolgárokban a bátorságot, a citoyen, vagyis az igazi állampolgári virtust. Ez a virtus, a hatalommal szembeni ellenállás virtusa még bizony csak bontakozik, s talán éppen az előre hozott választások érdekében tett állampolgári fellépésben mutatkozhatna meg először igazán.
S hogy egy konkrétummal fejezzem be: nem kell attól megijedni, hogy Szlovákiában április 3-án az előre hozott választásokról szóló népszavazás az alacsony részvétel – 35 százalék – miatt érvénytelen lett. (Mint már korábban is írtam, Szlovákiában a szakszervezetek és néhány ellenzéki párt kezdeményezésére 500 ezer aláírást gyűjtöttek össze népszavazás kiírására arról, hogy előre hozott választásokat tartsanak-e ebben az évben.) Szlovákiában ugyanis igen erős az érvényességi előírás: a választók legalább 50 plusz egy százalékának részt kell vennie a szavazáson ahhoz, hogy az érvényes legyen. Nálunk azonban sokkal enyhébb az érvényességi feltétel: ha a népszavazáson részt vevők legalább 25 százaléka hasonlóan szavaz (igen vagy nem), akkor a népszavazás már eredményes és kötelező érvényű. Ez pedig konkrétan azt jelenti, hogy például egy 30 százalékos részvétel mellett is érvényes és eredményes lehet a népszavazás. Ez pedig valóban teljesíthető.
Az előre hozott választás vállalása tehát a demokrácia fejlettségének fokmérője. Érdemes lenne egy magasabb osztályba lépnünk. Nem más, mint a lelki békénk megtalálása és a szabadságunk múlhat rajta.

A szerző politológus