Ötvenhatos elítéltek nyilatkozata gyűlölet és harag nélkül

Mi, az 1956-os forradalom és szabadságharc aktív résztvevői – akiket a kádári megtorlás súlyos börtönbüntetésre ítélt, és fennállása alatt alapvető emberi jogainktól megfosztva, rendszeres megfigyelés alatt tartott – az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé, és aláírásunkkal hitelesítjük:
1. 1956-ban független, demokratikus Magyarországért küzdöttünk, amelyben az emberi jogok a természetes erkölcsi elvek szerint, a társadalmi igazságosság szem előtt tartásával a közjó érdekében érvényesülnek.
2. Nem kívántuk hazánkat a nemzetközi nagytőke játékszerévé tenni, de nem kívántunk semmiféle kommunista ihletésű-vezetésű gazdasági rendszert sem. Szociálisan érzékeny piacgazdaságot akartunk az európai hagyományokból kinövő keresztény, demokrata értékrend szerint.
3. Nem valamely nép, hanem egy Európától, és így hazánktól is idegen, kommunista-bolsevista eszmerendszer képviselőinek gyarmatosító akarata ellen léptünk fel. Ez az akarat teremtette meg ugyanis azt a terrort, amely 1945 és 1956 között minden társadalmi réteg színe-javát likvidálta vagy ellehetetlenítette. Ezért harcoltunk a ránk özönlő szovjet hadsereg és hazai kiszolgálói ellen.
4. A Kárpát-medence határainkon túli, őshonos magyarsága küzdelmünkkel nem csak együtt érzett. Kétszeres, ideológiai és nemzetiségi elnyomatása ellenére tevőlegesen is igyekezett kinyilvánítani irántunk való elkötelezettségét, egyben nemzeti hovatartozását. Tette ezt függetlenül attól, hogy mely országhatárt változtatta meg a feje fölött a trianoni, majd a párizsi békediktátum.
5. Az ötvenhatos megtorlások a Kárpát-medencei magyarságot egyként sújtották. Az anyaországban a Szovjet Kommunista (bolsevik) Párt kézi vezérlésével a Magyar Szocialista Munkáspárt kádári adminisztrációja irányította és valósította meg a fizikai megtorlást (sortüzek, kivégzések, agyonverések, bebörtönzések, internálások), és egész fennállása alatt a szisztematikus lélekpusztítást: kiépített besúgóhálózatára támaszkodva fellépett a hitélet, a hazafiasság, a nemzeti érzés minden megnyilatkozása ellen. A környező országokban a kommunista vezetők féktelen sovinizmusukban a kisebbségben élő magyarság nemzetiségi elnyomását a végletekig fokozták: a megfélemlítés minden eszközével igyekeztek a magyar öntudatot, de még a magyar szót is elfojtani.
6. A világ népei csodálattal adóztak szabadságharcunknak. Együtt érző szívvel fogadták be a mintegy kétszázezer magyar menekültet. Ezért köszönetünket és hálánkat fejezzük ki. Ám a világeseményeket befolyásoló politikusok, a rab nemzetek felszabadítását hirdető szólamaik ellenére, szabad utat engedtek a szovjet hatalomnak Magyarország lerohanására.
7. Meggyőződésünk, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc a szovjet-bolsevik világhatalmat alapjaiban rendítette meg. Így a magyar nép nemcsak azt nyilvánította ki, hogy mindig is Európához tartozott, hanem jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy eggyé kovácsolódhasson Európa.
8. Az Európai Unióba való felvételünket nem kegynek, hanem történelmi szükségszerűségnek és a vezető európai hatalmak erkölcsi kötelességének tartjuk. Tagságunk azonban kétes értékű marad, ha az unió döntést hozó testületei a volt kádári adminisztráció nemrég még a forradalom emlékét is üldöző, a nagytőke kizsákmányolása ellen harcoló tisztségviselőinek szavát tekintenék mérvadó magyar véleménynek, ha az anyaországtól elszakított magyarság érdekeit méltóképpen nem lehetne figyelembe venni, és ha az unió szem elől tévesztené legsajátosabb európaiságát.
9. Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy ma Magyarországon a hatalom megragadása és mindenáron való megtartása érdekében a kormány visszanyúl az önkényuralmi módszerekhez, de elfeledkezik a sajátos európai és nemzeti érdekekről, értékekről, készségesen kiszolgálva azokat a külső erőket, amelyek mindennek fejében anyagilag és politikailag támogatják hatalmát. Mindez lényegében nem új: a pártállam világából ismerős. A különbség pusztán annyi, hogy most nem a proletár internacionalizmus jegyében és nem a KGST-nek rendelik alá Magyarországot, hanem a globalizáció jelszavával a bankvilágnak. Kádár bíróságai éppen ezért az állítólagos bűnünkért tiportak el bennünket kegyetlenül, mint „ellenforradalmárokat”.
10. Európa több régiójában, történelmi okok miatt, őshonos népcsoportok élnek egy tömbben, valamint szórványokban, anyaországuktól elszakítva. Kívánatosnak tartjuk, hogy az unió kategorikusan tegyen különbséget az őshonos etnikai kisebbség és az egyéb (bevándorolt) kisebbség jogai között, és az előbbiek számára nyilvánítsa ki mind a kulturális, mind a területi autonómiához való jogot. Önazonosságukat és az anyaországhoz való határok feletti kapcsolódásukat megnyugtatóan csak így lehet biztosítani. Jól mutatja ezt a már meglevő gyakorlat, például a dél-tiroli.
11. Meggyőződésünk, hogy Európa szellemi arculatát meghatározó mértékben alakította a kereszténység. Ha ezt a tényt az unió alapokmánya nem rögzíti, akkor az unió Európa történelmét hazudtolja meg, és kétségeket ébreszt saját európaiságát illetően.
12. Elvárjuk, hogy az Európai Parlament jövendő magyar képviselői a 10. és a 11. pontban foglaltak szellemében képviseljék hazánkat.
13. Felszólítjuk a magyar Országgyűlést, és külön-külön minden pártot, hogy csak olyan személyt jelöljön európai parlamenti képviselőnek, vagy küldjön ki bármilyen uniós feladatra, aki a hatályos átvilágítási törvény szerint semminemű kifogás alá nem esik.
14. Nyomatékosan kérünk minden magyar állampolgárt, hogy az európai uniós választásokon vegyen részt és lelkiismerete szerint azokra a jelöltekre szavazzon, akikről leginkább vélhető, hogy Európa eredeti eszményeit és az anyaországtól elszakadt magyarság érdekeit hatásosan képviseli.
15. Gyűlölet és harag nem munkál bennünk sem népek, sem személyek ellen. Mindezeket azonban Magyarországnak az Európai Unióba való belépése előtt ki kellett nyilvánítanunk. Erre köteleznek bennünket az 1956 előtti politikai áldozatok, a forradalom barikádjain hősi halált halt fiatalok, a forradalom után kivégzett mintegy négyszáz bajtársunk, negyvenezer bebörtönzött vagy internált sorstársunk, a szomszéd országok meghurcolt magyarjai, de legfőképpen a jövendő magyar nemzedékekért való aggodalmunk.
Balás-Piri László, Czakó József, Dénes János, Fekete Pál, Fónay Jenő, Forgách Ferenc, Hegedűs László, Hrabovszky László, Mihala Ferenc, Pákh Tibor dr., Pataki László, Rácz József, Rácz Sándor István, Regéczy-Nagy László, Soós László dr., Vanek Béla, Wittner Mária