A délvidéki helyzet világos stratégiát követel

Lassan nincs olyan nagyobb délvidéki település, ahonnan ne érkezett volna jelentés magyarverésről. Legutóbb egy törökbecsei fiú volt az áldozat. „Hajtottam hátul, és nem volt órám, ezért magyarul odaszóltam barátomnak, akinek volt órája, hogy mondja meg a pontos időt. Ő meg is mondta. Ekkor ért utol a kérdezősködő fiú, és már futás közben felém rúgott. Ettől megdőltem a kerékpárral. Egy éppen ott lévő téglarakásnak estem. Fel sem ocsúdtam jóformán, máris kaptam a következő ütést, rúgást, majd még egy fiú szaladt oda, és az is verni kezdett, majd emlékezetem szerint még ketten jöttek oda. Vertek, és közben hangosan szidták a magyar anyámat, azt tanácsolták, hogy pucoljak el innen, semmi keresnivalóm nincs itt. Barátom, látván, hogy mi történik, azt is, hogy túlerővel állunk szemben, és nem bírunk védekezni, egy kicsit távolabb szaladt, és szerbül, magyarul segítségért kiabált. Nem sokra emlékszem, mert földre kerültem, és rugdostak. A lármára az egyik házból egy férfi és egy nő jött ki, akik ráripakodtak támadóimra. Kihasználva a pillanatot, amikor már nem záporoztak úgy az ütések, rúgások, barátom segítségével talpra álltam, és elkezdtünk futni a híd felé, hátrahagyva a kerékpárt. Ott egy homályos helyről, amikor meggyőződtünk arról, hogy támadóink már nem jönnek utánunk, mobiltelefonon hívtam édesapámat. Kértem, hogy jöjjön értünk, mert bajban vagyunk. (…) Először szüleim igyekeztek rendbe tenni az ütések nyomát. Nekem mindenem sajgott. Vasárnapra már lila foltok tarkították az arcomat, karomat és testem más részeit. Fejemen pedig megszámlálhatatlan menynyiségű dudor nőtt ki. Hétfőn azután elmentünk a törökbecsei egészségházba orvosi látleletet venni” – idézi az újvidéki Magyar Szó Pap Szabolcsot.
A Délvidékről egyébként nemcsak a lassan mindennapossá váló magyarverések kapcsán érkeznek drámai hírek. Nemrég jelent meg a Vajdaság mai területének etnikai térképe, amely tényszerűen rajzolja meg a magyar közösség demográfiai látleletét. A természetes fogyás, a nyugati kivándorlás, az aszszimiláció katasztrofális hatást gyakorolt a vajdasági magyarság lélekszámára – mondta Kocsis Károly geográfus, a térkép szerzője a Magyar Tudományos Akadémián tartott bemutatón. Az etnikai térkép alakulását alapvetően befolyásolták az utóbbi egy évtized történései. A tartomány területén az 1991-ben kezdődött háborús időszak óta alapvető erőszakos etnikai átalakulások zajlottak le. A háború idején megjelentek a Vajdaságban a Horvátországból, Boszniából menekülő szerbek, míg a magyarok több ezren menekültek külföldre a sorozások elől. 1991 és 2002 között a szerbek aránya a Vajdaság össznépességén belül 56,8 százalékról 65-re nőtt, a kisebbségeké 33,4 százalékról 28,1-re csökkent, negyvenkilencezerrel kevesebb lakost írtak össze magyarként, mint 1991-ben.
Ebben a biztatónak semmiképp sem nevezhető helyzetben várják a délvidéki magyarok a szerbiai elnökválasztás második, döntő fordulóját. Tomiszlav Nikolics vagy Borisz Tadics? A radikális, nyíltan magyarellenes Seselj-utód, vagy az européer politikai nézeteket valló, s a háromlépcsős magyar autonómiaelképzeléseket is elfogadó demokrata? A délvidéki magyarok számára nem nehéz a választás, ez már az első fordulóban is nyilvánvalóvá vált: a magyarlakta településeken Borisz Tadics magabiztos győzelmet aratott. Jelenleg úgy tűnik, a demokratajelölt az esélyes, mivel a kormánykoalíció pártjai mellette tették le voksukat. Csakhogy ma a délvidéki magyarok megmaradása szempontjából kevésnek tűnik Nikolics legyőzése. Helyzetük megoldására, de legalább javítására világos stratégiára van szükség Budapesttől kezdve Brüsszelen keresztül egészen Washingtonig. Függetlenül attól, hogy ki lesz Szerbia új elnöke.