A „fogd és vidd” miniszterelnök-jelölt

Az emberek sokat akarnak keresni – hallottam reggel, még a kávéivás előtt egy ismerősnek tűnő, felnőttesen mutáló hangtól. Hát nem Gyurcsány volt? Jól kezdődött a napom.
Csak tudnám, mi az ördögnek kellett Medgyessyt megbuktatni, ha a menü ugyanaz, csak ízetlenebb: a húsnak, ahogy mondani szokás, stichje van, viszont hogy ne érezzük a szagát, el van sózva.
Medgyessy is így kezdte: szinte ugyanebben a tónusban mondta ugyanezeket a szavakat a fiatalokról, akiket nem érdekelnek az országos ügyek, ők szórakozni akarnak, és jó italokat inni.
Gyurcsány tovább lép egy kicsivel, amikor még azt is állítja, hogy az emberek nem törődnek azzal, „az állam hogyan gazdálkodik”. Közben ellentmondásba keveredik saját magával, mert elismeri, hogy az infláció azért mégis érdekli „az embereket”. Nem gondolom, hogy különös közgazdasági felkészültséget igényelne az a tény, hogy az infláció nem választható el az állam gazdálkodásától. Remélem, még Gyurcsány számára sem hat bonyolult szofisztikának, de ha az infláció érdekli az állampolgárt, akkor valójában az állam gazdálkodása iránt tanúsít érdeklődést.
No de miért kellene következetesnek lennie valakinek, aki mögött ott lesz, mert máris ott van a Nap-kelte egész stábja, aki számíthat beiktatásakor a balliberális lapok kritikai értékeléseknek hazudott hatalmas nyelvcsapásaira, aki mögé felsorakozott ugyanaz a vazallus értelmiség, amely nem olyan régen gond nélkül fényesre nyalta már Medgyessy talpát is?
Amúgy nem tudom, kikre gondol az MSZP miniszterelnök-jelöltje, amikor „emberek”-ről beszél. Mert az inflációtól függetlenül is nagyon nagy tévedés azt gondolni, hogy „az emberek” nem törődnek azzal, hogyan gazdálkodik az állam. Persze, van és mindig is volt egy réteg, amelyik semmivel nem törődik a saját fröccsén kívül, de talán nem őhozzájuk kellene igazodni. Látszik, hogy Gyurcsány valójában itt maradt a szocializmusból, akkor volt szokás „az emberekre” hivatkozni, és közben kiskorúnak tartani őket.
Ma kemény világot élünk, és azok, akik dolgoznak, pusztán az életükre kényszerült változások miatt igenis kénytelenek követni azokat az országos szintű intézkedéseket, figyelni a születő rendeleteket, amelyek meghatározzák mindennapjaikat. Gyurcsány pedig tökéletesen el van tájolva. Először is az emberek java része már régen nem sokat, hanem csak eleget akar keresni. Eleget ahhoz, hogy gyerekeket neveljen, hogy lakjon és táplálkozzon. Nem nagy igények ezek, de a mai Magyarországon sokkal több pénzt igényelnek, mint amennyi az átlagjövedelem. Sokat keresni Apró Piroska veje akart, meg is találta a módját a meggazdagodásnak.
Magyarország ki van fosztva. Ez lehet a kiindulópontunk. Már alig van mit eladni, de a jelenlegi privatizációs utóőrület megszállottan keresi azokat a lehetőségeket, amelyek révén ami még megkaparintható, azt meg kell kaparintani. Bizonyos MSZP-klientúrának ez ma még módjában áll. És nyugodtak lehetünk: meg is teszik, amit megtehetnek, el is viszik, amit elvihetnek. Gyárat, bankot, földet, gazdaságot. Sietve, mert pontosan tudják, hogy ha csak valami csoda nem történik, (hó)napjaik meg vannak számlálva.
A Gyurcsány által olyannyira lebecsült állampolgár azt is pontosan tudja, hogy a következő évre tervezett adminisztrációs leépítések lényege nem a létszámcsökkentés, a „spórolás”, mint azt majd álszenten kommunikálni fogják, hanem a végkielégítésekre szánt milliárdok hatalmas elkülönítendő összege. Ez még kell, gyorsan, mert ki tudja, mi lesz itt, jön a Fidesz nyolc évre, te jó ég! Hol vagy, Bácsfi, hozzátok ki a fogdából azonnal, vigyázzatok rá, el ne tűnjön, amíg fel nem markoltuk a végkielégítést!
Ami most történik – húsz nap vagy húsz hónap alatt, Magyarországnak ez már mindegy is –, az a posztkommunizmus vagyonszerző haláltánca. Kell hozzá egy prímás is, a médiazsoldosok felváltva húzzák a talpalávalót Szálasi nótájára.
Gyurcsány, ahányszor csak megszólal, gátlástalanul szidja a Fideszt. Nincs válság, sőt az államnak pluszbevételei vannak, mondja, miközben az államadósság-állomány az eget verdesi. Egyetlen programját ismerjük: hogy Orbánt és az ellenzéket szidalmazni, becsmérelni kell. (Medgyessy ugyanezt legalább ritkán és kevésbé ízléstelenül tette.) Gyurcsányt nem érdekli, hogy ezzel megalázza a fél országot, mert ő soha nem gondolkodott országos szinten, legfeljebb az ügyesen lenyúlható ingatlanok fellelésének vonatkozásában.
Már lerágott csontnak tartom az „öregecskedő feleség” amúgy nyelvileg is halhatatlan motívumát, nem is vesztegetnék szót a mondatra, csak megjegyezném, hogy a sokkal kevesebb észrevételt kiváltó folytatás sem akármi: ugyanis a titkos lecserélési akció a gyermekeinkkel folytatódik, miszerint a rendetlen helyett „megérdemlünk” egy rendeset. Egy közismert elitértelmiségi asszony magánbeszélgetésben erről a következőket mondta: az én fiam olyan rendetlen, hogy hangyák másznak ki a táskájából, de a világért nem jutna eszembe, hogy ő is lecserélhető, vagy hogy én egy jobbat érdemelnék.
Nem kívánjuk a XXI. század elején, hogy erkölcsi minta legyen a kormányfő. Szerintem Clintont csak Amerikában lehetett megbuktatni a Monica-üggyel, az edzett Európa elutasította volna a silány hollywoodi bohózatot. Lám, van még mit behoznunk: a tengerentúlon abba lehet belebukni, ha az elnök elé térdel a titkárnő. Nálunk abba, ha a közjogi méltóság letérdel a templomban.
Nem csak az a baj, hogy Gyurcsány személyisége és élete a lehető legrosszabbat közvetíti az állampolgároknak. Nem tudjuk ma még a veszélyeit annak, mivel jár egy „fogd és vidd” miniszterelnök. Majd akkor fogjuk a fejünket, amikor egy árvíz vagy egy világpolitikai ad hoc helyzet olyan gyors döntéseket tesz le a különböző ingatlanszerződések aláírásához és sok-sok tulajdoni papír önfeledt lapozgatásához szokott kormányfői kézbe, hogy még az SZDSZ is sírva fakad a következményektől.
Az a baj, hogy Gyurcsány politikusi személyiségként egyszerűen nem létezik. Nem tüntetett soha senkiért, se fiatalon, se idősebb korában. Nem volt elképzelése, amiért valaha is vásárra vitte volna a bőrét, inkább azt tanulta ki, hogyan lehet megtalálni azokat a vásárokat, ahová el lehet vinni a mások bőrét. Lényének lényege az ordító trivialitás, a pőre haszonelvűség, a „kaparj kurta, magadnak kaparsz” elv. Nem én – ő mutatta be a parlamentben, ő beszélt róla száz riportban, hogy milyen ügyesen halászott a zavarosban.
Akik Gyurcsány kommunikációját dicsérik, azoknak fogalmuk sincs a sikeres kommunikációs elvekről és stratégiákról. „Nem ismer se Istent, se embert” – így ajánlotta figyelmünkbe a reggeli krónikában Gyurcsány az új rendőrfőkapitányt. Nos, nem villanyozza fel a magyar népességet ez a hír, mivelhogy évtizedeken át olyanok tartották kezükben a rendőri és belügyi apparátust, akik valóban „nem ismertek se Istent, se embert”. Én például arra a rendőrtisztre mondom, hogy nem ismert se Istent, se embert, aki a téeszesítés után agyonveretett egy parasztot, mert az hazavitte a korábban saját fogatát. Nem tudom, tudja-e a „jól kommunikáló” (?!) Gyurcsány, hogy mit jelent ez a „se Istent, se embert” szólás: azt jelenti, hogy az illetőben vakhit tombol. A világ ugyanis, kedves Gyurcsány úr, Isten és az emberek nélkül az Állatok Bolygója. Bene rendőrfőkapitány, reméljük, nem ilyen lesz: hogy mit hablatyol róla egy „fogd és vidd” miniszterelnök-jelölt, arról végül is nem tehet.
Nem tudom elfelejteni azt a tévériportot, amelyben a balatonőszödi kormányüdülő megvételéről faggatta a riporter. Gyurcsány az enyhén bazedovos szemével rámeredt, államférfihoz méltó cicerói érvelése a következő volt: ha egy áruházban árleszállítás van, és egy gatyát (sic!) harminc százalékkal olcsóbban meg lehet venni, akkor ki az a bolond, aki többet akar adni érte?
„Mert hülye azért nem vagyok” – így szól a MédiaMarkt reklámja, egy ismerősöm az ezzel a felirattal legyártott tasakot azonnal letépte az áruról, és a szemétbe hajította, annyira boszszantotta. A miniszterelnöki fekete autóra most már rá lehet írni ezt a feliratot: „Mert hülye azért nem vagyok.” Gyurcsány tényleg nem hülye, tudjuk.
De nekünk akkor sem kell. Erősek vagyunk: őt is kibírjuk.

A szerző irodalmi szerkesztő