Szegényedik Magyarország. A Népszövetség és az ENSZ adatai szerint 1939-ben Magyarországon az egy főre jutó évi átlagjövedelem körülbelül 90 százaléka volt az akkori ausztriainak, 1990-ben pedig – 45 év orosz megszállás után – pedig már csak 30 százaléka.
Az elszegényedés üteme 1990 után katasztrofálisan felgyorsult, és ennek egyik fő oka a privatizáció, a nemzeti vagyon tudatos elprédálása volt. Hivatalos adatok szerint az össznépi tulajdon, tehát a köztulajdon dobra verése nyomán az állam – elméletileg a magyar emberek – 15 milliárd dollár bevételhez jutott ugyan, ami mai pénzben körülbelül háromezermilliárd forint, de a magyar lakosság szempontjából úgy tűnik, ez a hatalmas összeg nyomtalanul eltűnt. Eközben a külfölddel szembeni bruttó magyar államadósság – ami 1990-ben 21 milliárd dollárra rúgott – az évek során tovább nőtt, és 2004-ben már 31 milliárd dollárt tett ki az MNB adatai szerint. Mi történt? Tízmillió lakossal számolva, mai értéken minden egyes magyar állampolgár háromszázezer forinttal lett szegényebb, hiszen a privatizáció az ő együttes vagyonuknak az eladását jelentette, megkérdezésük nélkül. A privatizáció tartósan elszegényítő hatást is okozott azáltal, hogy az elkótyavetyélt óriási vagyon nettó jövedelme immár nem a magyar lakosságot – a korábbi tulajdonost – gazdagítja, hanem a külföldit. És mindezért cserébe a magyar lakosság nem kapott semmit. Emlékezni kell arra is, hogy az 1992. évi hírhedt csődtörvény következményeként magyar vállalatok százai mentek tönkre. A csődbe kergetett vállalatok közel félmillió embert foglalkoztattak.
A további elszegényedés már közvetlenül adódott abból, hogy a társadalom elvesztette az ellenőrzést a gazdaság irányítása fölött. Gazdasági fölényük birtokában ma a külföldi nagyvállalatok diktálják – a magyar kormányzatok jóváhagyásával – a rohamosan emelkedő közszolgáltatási tarifákat, nevezetesen a gáz-, a víz-, a villany-, a telefon-, a kábeltévé- és a távfűtési díjakat stb., miközben a lakossági jövedelmek növekedése az áremelkedésekhez képest jóval elmarad. Az egymást követő kormányzatok – de főként az MSZP–SZDSZ-koalíciók – azzal tetézik mindezt, hogy fokozatosan lerombolják a korábbi, szolidaritáson alapuló szociális biztonsági rendszereket, és helyébe erőszakkal bevezetik a „fizesd magad” elvét az oktatásban, a kultúrában, a testnevelésben és a közegészségügyben. Jelenleg éppen a szolidaritásalapú egészségügyi rendszer lebontása van soron. Az állam már az egyén személyi biztonságát sem garantálja, ami pedig az állam eredendő feladata lenne. Vállalatok és egyének tízezrei fizetnek őrző-védő biztonsági szolgálatokért, s ez újabb hatalmas improduktív teher a társadalomra nézve.
1991-ben az egy főre eső havi nettó átlagkereset Magyarországon 14 ezer forint körül volt, 2002-ben pedig – a KSH adata szerint – 77 622 forint, tehát a növekedés több mint ötszörös volt. De a bruttó hazai termék (GDP) ugyanezen idő alatt 1,8 billió (ezernyolcszázmilliárd) forintról 16,7 billióra nőtt, azaz nominális értékben több mint kilencszeres a növekedés. Ha a havi nettó átlagkereset nyomon követi a GDP növekedését, ami a normális helyzet lenne, akkor Magyarországon a havi nettó átlagkeresetnek 2002-re el kellett volna érnie a 126 ezer forintot. De nem érte el. A lakosság pénzbeni részesedése tehát drámai módon csökkent a megtermelt nemzeti termékből. 1991-ben ez a részesedés még 67, 2002-ben viszont már csak 58 százalékos volt. Példátlan méretű jövedelemcsökkenés ez. Az OECD-országokban, amely csoportnak egyébként Magyarország is tagja, a lakosság közvetlen részesedése a nemzeti jövedelemből átlagosan 60-64 százalékos, és ehhez járulnak még egyéb segélyek az arra rászorulóknak. Magyarországon azonban a közvetlen (pénzben kifejezett) személyi jövedelmek alacsonyak, mert a megtermelt bruttó termék (GDP) jelentős hányadát évről évre kiviszik (kiutalják) az országból profitrepatriálás és adósságszolgálat-törlesztés címén. Például 2003-ban csak ez a két tétel több mint kétbillió (kétezermilliárd) forintra rúgott, ami a Magyarországon megtermelt érték 13 százaléka! Jó lenne tudni, hogy a most alakuló kormánynak van-e véleménye erről a kérdésről, és – ami még fontosabb – van-e határozott terve ennek a helyzetnek a megváltoztatására?
Ebből az is látható, hogy a GDP növekedésére való hivatkozás, ami a politikusok kedvenc propagandaeszköze, a gyakorlatban semmitmondó és félrevezető. A GDP növekedhet, de közben a magyar népesség szegényedhet, és szegényedik is, hiszen a megtermelt GDP-ből egyre kevesebb jut magának a lakosságnak. Olyan politikára van szükség, ami nem a GDP-ről beszél, hanem arról, hogy azon belül mi, mennyi jut a magyar lakosságnak.
Az általános elszegényedés mindenkit sújt, kivéve a gazdagokat – a lakosság körülbelül egy százalékát. A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége egyik konferenciáján, 2002 májusában idézték Bárándy Péter igazságügy-minisztert, aki szerint nem tartható fenn az a helyzet, hogy a magyar bírák az európai átlag alig 15 százalékát keresik meg. Ugyanott idézték Kiss Péter minisztert is, aki akkor állítólag azon panaszkodott, hogy a portugál gazdaságban részt vevő dolgozóknak nyolcszoros a jövedelmük ugyanolyan munka mellett, mint Magyarországon. Az MSZP-kormány állítólagos nagyfokú szociális érzékenysége ellenére az elmúlt két év alatt a helyzet semmit sem változott. Nyugati elemzések szerint a magyar lakosság egyharmada a szegénységi határ alatt él, és ennek megfelelően gyengén táplálkozik, betegeskedő, továbbá a jó minőségű élelmiszerek fogyasztása az évek során erősen csökkent. Medgyessy Péter még mint pénzügyminiszter arról beszélt, hogy „a magyar társadalom elérkezett arra a pontra, amikor láthatók a kifáradás jelei”, „az elmúlt tíz évből elege van a társadalomnak”, hiszen „évek óta ugyanis vagy nem növekszik az életszínvonal, vagy kifejezetten csökken” (PénzPiac, 1997. április 15.).
Az elszegényedés megállítását és visszafordítását csak egy radikálisan új gazdaságpolitikával lehet elérni, ami a jövedelmek százmilliárd forintos nagyságrendű átcsoportosítását igényelné. Ehhez képest komolytalan és cinikus a Medgyessy-kormány által a szegénység leküzdésére meghirdetett nemzeti cselekvési terv, amelynek révén „sok száz millió forintra lehet pályázni”. Tipikus porhintés ez, megoldás helyett politikai szemfényvesztés.
Mit lehetne tenni, figyelembe véve az EU-tagságból, az IMF-tagságból és sok más nemzetközi szerződésből fakadó megkötöttséget?
Mindenekelőtt szükséges egy olyan új gazdaságpolitikai elvi elhatározás, ami központi feladatként tűzi ki az elszegényedés megállítását és a személyi jövedelmek általános emelkedését Magyarországon. Egy ilyen gazdaságpolitikának lényeges eleme lenne a magyar tulajdonú vállalkozások nagyarányú állami támogatása azért, hogy jelentősen csökkenjen a foglalkoztatottság függősége az itteni multinacionális vállalatoktól. Magyarországon jelenleg vészhelyzet van, és ilyen esetekben még a nemzetközi megkötöttségek is engednek bizonyos játékteret az állami támogatáshoz.
Szükséges egy olyan új gazdaságpolitika, ami támogatások és más egyéb preferenciák segítségével kifejezetten a magyar jövedelmek növekedését segítené. Ehhez rendelkezésre állnak a kellő közgazdasági eszközök és eljárások. Csak olyan megaprojektek indokoltak, amelyek megvalósulásuk után magyar munkahelyeket teremtenek. Az M6-os autópálya semmi esetre sem ez a kategória. Ez elsősorban az Európai Unió érdeke, de akkor vállalják át a teljes finanszírozást. Az elszegényedés leküzdéséhez új és rugalmas monetáris politika is szükséges, még akkor is, ha egy ilyen politika nem lenne összhangban a maastrichti kritériumokkal. E kritériumokat az EU vezető tagállamai már amúgy is felrúgták, mert közgazdaságilag értelmetlennek és tarthatatlannak bizonyultak. Ebből okulhatna a magyar monetáris politika is. A frázisszerűen hangoztatott pénzügyi dogmák helyett önálló gondolkodás kell, s egy olyan monetáris politika, amelynek messze elsődleges célja a lakossági reáljövedelmek növekedésének elősegítése monetáris eszközökkel.
Egészében véve Magyarországon egy olyan gazdaság- és monetáris politika szükségeltetik, amelyben a siker kritériuma a lakossági jövedelmek erőteljes növekedése a GDP-n belül, annak növekedése mellett.
A szerző közgazdász
origo.hu
Hatalmas vaddisznó hozta rá a frászt a biciklisekre Baján – videó
