A rászorultsági elv átlátszó demagógiája

Nem kedveltem Bokros Lajost. Ahogy kiállt a síkra, mint egy hősszobor, a tömeg fölé magasodva, büszkén mutatva főművére, a tandíjra: látjátok? Sikerült: áttörtem egy lélektani gátat! Bokros Lajos a rászorultság lelkes magyar prófétája volt és maradt. Bár pénzügyminiszterként már régen nem funkcionál, szelleme tovább leng a felhők s a szép jövőnket tervezgető politikusaink feje fölött vagy még inkább fejében.
Naponta halljuk, hogy most jönnek igazán elő a baloldali értékek, főhelyen a rászorultsággal. Különösen hitelesen hangzik, ha dúsgazdag, kiemelkedően magas jövedelmű politikus, gazdasági szakember mondja: mert hát minek kellene az én gyerekemnek ingyen tankönyv, nem vagyok én arra rászorulva.
Mi történhetett? Bankárainkat megtámadta, mint egy modern kór, a szociális érzék? Avagy érvényét vesztette az idősebbek által jól ismert alaptétel: a lét határozza meg a tudatot?
Szó sincs ilyesmiről. A rászorultság elve segítségével a leggazdagabb rétegek a társadalmi terhek egy részét magukról a középrétegekre terelhetik, miközben azt a látszatot keltik, hogy a rászorult, alacsony jövedelmű rétegek érdekeiért készek mindenre, akár a juttatásokról való önfeláldozó lemondásra is. Hiszen olyan világosan, érthetően hangzik: ha nem mindenkinek, hanem csak a rászorultaknak adnak a juttatásokból, akkor nekik nyilvánvalóan több jut. E gondolatmenetben a csalafintaság ott van elrejtve, hogy a juttatásokra fordított összeg nem egy, a csillagokban megírt érték, hanem könnyedén változtatható az adókulcsokkal. Nem véletlen, hogy a rászorultsági elv propagandistái adócsökkentést is ígérnek.
Tehát a juttatásokat és az adót együtt, egyszerre kell vizsgálni. És ha egy juttatást szűkítenek, azaz alanyi jogról áttérnek a rászorultságra, akkor adócsökkentés is adható, ami viszont már kifejezetten a nagyobb jövedelműeknek előnyös.
Az állam újraelosztási mechanizmusának hatásait a következő módon tudjuk befolyásolni. 1. A juttatások – és ezzel együtt szükségszerűen az adóbevételek – mértékével. Ha ezeket növeljük, akkor a szegény rétegek járnak jól, a magasabb jövedelmű rétegek pedig roszszul, így működött a skandináv szocializmus: sok juttatás, magas adó. 2. Az adókulcsokkal. Az adó progresszivitásának növelésével ugyancsak a szegényebb rétegek járnak jól, a magasabb jövedelműek pedig rosszul. 3. Végül, ha az elosztás módját megváltoztatva áttérünk az alanyi jogról a rászorultság elvére, akkor ennek az áttérésnek a terhei a közepes jövedelműeket sújtják, azok járnak rosszul, akiknél a juttatás elmaradását nem kompenzálja az adócsökkentés. A legmagasabb jövedelműek viszont kifejezetten jól járhatnak: náluk az adócsökkentés túlkompenzálhatja a juttatás elmaradását.
Az alanyi jogú juttatásoknak további lényeges előnyei is vannak a rászorultsági elv alkalmazásával szemben.
a) Egyszerűbb, kivitele olcsóbb, nem kell hozzá jövedelem-ellenőrző mechanizmus. b) Erősíti a demokratikus, állampolgári tudatot, a mindenki egyenlő az állam előtt elvet. Ezért társadalmi elfogadtatása is könnyebb. Az adófizető polgár kevesebb averzióval viseltetik az adó iránt, ha közvetlenül látja, hogy az ő gyereke is ugyanúgy megkapja a családi pótlékot, tankönyvet stb., tehát jobban látja, hová megy az adó. c) Kevesebb méltánytalansághoz, igazságtalansághoz, társadalmi feszültséghez vezet. A jövedelemigazolások például – magyarok vagyunk – nem mindig fedik a tényleges helyzetet.
Különösen felháborító igazságtalansághoz vezet a rászorultsági elv alkalmazása a rászorultsági határ közelében. Aki ugyanis kicsivel fölé megy a megállapított határnak, annak, bár eleve pár forinttal több a jövedelme, mint a határt éppen alulról közelítő szomszédjáé, mégis az állam fosztogató-osztogató, más szóval újraelosztó tevékenysége folytán neki a kicsit többől végül is sokkal kevesebb lesz, mint a szomszédjának. Ez aztán a szociális káosz a javából.
Konklúzió: a rászorultsági elv nem az, aminek láttatják. Kósáné Kovács Magda mondását kissé átfogalmazva azt lehetne tanácsolni a baloldalnak: nem elég baloldalinak látszani, annak is kell lenni!

A szerző a fizikai tudomány doktora