Az elhallgatás mesterei feltűnően bőbeszédűek

Sikeresen – legalábbis médiabelileg – keverik azt a bizonyost egy maroknyi felújított műnáci ügyében a kormányzó exkommunistáink. A belügyminiszternő – jobb ötlet híján – négypárti egyeztetést tervez. Akkor, amikor a Medgyessy (D–209-es) elleni tüntetést egyszerűen letiltották. S akkor jogállami módosításokról hadovál egy miniszteri rangú asszonyság, akinek – egyértelműen látszik – halovány fogalma sincs arról, hogy a valódi jogállam minden szélsőség ellen fellépne, tehát az ő saját múltja ellen is.
De nem csoda, hogy az ideiglenes beosztott idétlenkedik – hiszen a meglévő törvények alapján cselekedhetne –, ha a főnök is, szokásos nagyképűen, fontoskodó modorában keverget. S a szélsőséget csak a jobboldalon feltételezi. Egyszerűen tragikomikus az, hogy egy országban, ahol a Kádár János nevű akasztgató embert koszorúzva lehet ünnepelni halála évfordulóján, ott egy zavaros agyú másik gyilkos – nagy valószínűséggel – mesterségesen megszervezett s nagyvonalúan engedélyezett ünneplése nemzeti veszélyt jelentene. A baloldal által kitenyésztett néhány műnyilas ugyanolyan könnyen levadászható lenne, mint a Medgyessy–Nastase páros által trófeaként elejtett művadkacsák tömege. De őket persze – ellentétben mondjuk a jobboldal vezérével – nem levadászni, hanem feltranszformálni akarják. Ha tömegesíteni nem lehet őket, akkor legalább médiailag multiplikálni kell e nevetséges, eszement bohócokat. S el kell hitetni, hogy vérszomjuk a régi – s aztán be kell zsebelni a nyugati üzletes eszmetársak elismeréseit a hatékony fellépésért.
De van-e valós veszély? Nincs, még akkor sincs, ha a velejéig hamis szélsőjobboldali törpericsajt felerősítik. Az igazság az, hogy ma már szélsőbaloldali veszély sincs, noha több ezer kába ember zarándokol Kádár János sírjához évente. A kommunista mákony is halott – eredeti értelmében. Persze, nagyon is eleven az önző zsebérdekek szociális érzékenységbe csomagolásában. Szép abszurd az, amikor milliárdosok osztják el jobban a segélyeket. Csak mert unják magukat egyrészt, másrészt mert élvezik a hatalmat, ami egy volt kommunistánál alapjellemző.
Napok óta úgy tűnik, mintha a Bácsfi Diána nevű elég lökött teremtés révén napirenden volna a Marcia su Budapest. A máskor az elhallgatáshoz mesterien értő médiavilág – nem tudni, miért – fórumot biztosít a nyilas eszméknek. Persze, ha azt látjuk, hogy a mondanivaló híjával szűkölködő Gyurcsány és Lamperth okot kapnak a nép- és szabadságmentésre, akkor elég érthetővé válik minden. Ők úgy gondolják, hogy törvényváltoztatás kellene e nagy probléma kezeléséhez.
Aligha van arra szükség, hogy pár tucat műnyilas és néhány ezer kriptokommunista egyén gyülekezése miatt a magyar jogállam olyan törvényeket gyártson, amelyeket – ne adj’ isten – majd a jól ismert kommunista jogértelmezések révén akár mások ellen is fel lehessen használni. Vagy ha igen, akkor tessék érvényesíteni azt a cáfolhatatlan tényt, hogy nem csak a jobboldalon vannak szélsőségek. Ebből a szempontból nem a párizsi békeszerződés az érdekes a maga önigazoló és akkor felében aktuális normáival, hanem a mi térségünk azutáni valósága. Az 1947-ben győztes gyilkos kommunizmus veresége után obskurus eszméinek továbbélése ellen is tenni kell.
Ha valaki úgy gondolja, hogy erre nincs szükség, akkor miért lenne szükség néhány kótyagos elleni rendszabályra? Ki gondolhatja komolyan azt, hogy az EU-tag Magyarországon az egykor guruló, ma viszont nem létező náci márkák nélkül nyilas hatalomátvétel fenyeget? Apropó, vajon ki finanszírozta az operettnácik feltűnő, bár nevetséges propagandáját? Értelmes magánpénz-tulajdonos nem szokott pénzt üres lyukba dobálni. Az azonban bizonyos, hogy az üres magyar „szociáldemokratáknak” égi manna a titkostiszt-ivadék nőszemély ágálása.
Egy tisztességes demokráciában egyébként sem csupán az államhatalom a biztosíték a szélsőségek ellen. A társadalomnak is egyértelműen ki kell állni az ilyenek ellen. De ha a közvéleményt arra akarják kondicionálni, hogy veszély mindig csak egyfelől jöhet, akkor egy olyan megosztott társadalomban, mint a mai magyar, nincs, nem lehet egységes támogatás. Egyébként is: ha például a Metész-tüntetést fel lehetett oszlatni (idős emberek elleni durva erőszakkal), akkor így lehet tenni ifjú műnyilasokkal is. Persze jól emlékszünk, Szabó Alberték is szabadon grasszáltak, hogy aztán a nyugati haladó sajtóban szólhasson a szokásos fasisztázó kórus.
A szellemi bolondgombák tenyésztése ellen – főleg, ha amerikai módon értelmezzük a szabadságot – tenni nem nagyon lehet (ez is az emberi „butasági állandó” része) de az egyszerűen kordában tartható. A mostani kormánypárti óbégatás túlméretezett és tudatosan álszent. Néhány határozott lépés – személyi és pénzügyi öszszefüggés tisztázása – egyszerűen a privátumba szoríthatná a hungaristákat. Csak egy kérdés marad: akarják-e ezt az aggódók? E területen egyébként van néhány szakemberünk.

A szerző történész, egyetemi docens