Az SZDSZ kiárusítaná az egészségügyi ingatlanokat is

Az ország megbokrosodott lovak által húzott, meredek úton bukdácsoló szekérre hasonlít, amelynek bakjáról a kocsist az egyik kanyarban a társai letaszították. A kocsin ülők között pedig megindult a tülekedés a gyeplőért, ostorért és a jobb helyekért, miközbenl senki sem törődik a szekér egyre sanyarúbb állapotáva.
A kormányfő lemondása után az átrendeződés hatalmi harcai közepette hozták nyilvánosságra Bauer Tamás javaslatát, mely szerint az SZDSZ igényt tart az egészségügyi tárcára. Nem volna ez a javaslat annyira félelmet keltő, ha a magyar egészségügy jól szervezetten, biztonságosan, az állampolgárok érdekeinek megfelelően működne, ha a betegellátás asztaláról mindenki egyaránt vehetne, ha megfelelő törvények birtokában senki nem veszélyeztethetné a magyar egészségügyi vagyont.
A kisebbik koalíciós pártnak nyilvánvaló joga, hogy választási eredményének megfelelő arányban részesüljön a pozíciókból, és súlyának megfelelően részt vehessen a kormányzásban. A tárcák fontossága között azonban igen nagy különbség van: az egészségügy és az oktatás az ország jövője szempontjából kiemelkedő, meghatározó jelentőséggel bír. Ezért is próbálja az SZDSZ az oktatás mellé most megszerezni az egészségügyi tárcát is. Ha valaki részleteiben ismeri az SZDSZ 2002-es egészségügyi programját, Bokros Lajos egészségügyi téziseit és Radnai György ellátásszervezőkről alkotott törvényjavaslatát, akkor fogalmat alkothat arról, hogy mi minden fenyegetné az ezer sebből vérző magyar egészségügyet, ha az SZDSZ kapná meg a tárcát. Az oktatásügyi tárca eddigi teljesítményét nyugodtan tekinthetjük elrettentő példának.
Az SZDSZ egészségügyi programjának a lényegét az alábbiakban foglalhatjuk össze.
Az egészségiparnak – amely nem különbözik a cipőgyártástól vagy a kiskereskedelemtől – a kereslet-kínálat alapján, jól szervezett vállalatként kell működnie, amelyben a szolgáltatók közötti verseny biztosítja a gazdasági hatékonyságot. A szabadpiaci rendszerben a szükségletet a beteg, a fogyasztó határozza meg. Államilag csak minimális ellátás biztosított, a magasabb betegellátást meg kell vásárolni. Forrásteremtés tekintetében az SZDSZ a társadalombiztosítási járulék növelését, a külföldi tőke bevonását és a betegek önrészesedésének fokozását tervezi, ugyanakkor mégis ragaszkodik az általa is rossznak ítélt, ellenőrzés nélkül pazarló, teljesítményarányos HBCS-térítéshez. Az SZDSZ a gazdaságosság biztosítása érdekében az ellátórendszer valamennyi területén jelentős szűkítést kíván végrehajtani. Csökkenteni akarják a fekvőbeteg-ellátás részarányát, ezért „a hatékonnyá nem tehető kórházakat be kell zárni”, mert „az ágylétszámcsökkentés kórházbezárás nélkül nem elegendő”. Az alapellátást a háziorvosi körzetek felszámolásával akarják megnyirbálni, mivel „nincs szükség arra, hogy az ország 3000 településén minden háziorvos saját tulajdonú, jól felszerelt rendelőt alakítson ki”, „elegendő, ha 5-10 orvos 10 000 fős körzeteket hoz létre”. A sorból a szakrendelők sem maradhatnak ki: „a szakrendelők működtetését menedzserszerződésekkel pályázóknak kell átadni”, akik majd gondoskodnak a hatékony működésről.
Mindennek a megvalósítása érdekében az SZDSZ bevezetné a kötelező magánbiztosító-rendszert, és a magyar egészségügyet 10-12 területi egészségügyi (ellátás) szervezőtársaság között feldarabolná, akiknek kizárólagos jogot és korlátlan hatalmat biztosítana. Ezek a gazdasági társaságok meghatározhatják a háziorvosok, fogorvosok, szakrendelők számát, módosíthatják a körzethatárokat, meghatározhatják a betegek beutalási rendjét, szűkíthetik és drágíthatják a szolgáltatásokat. Az SZDSZ a magyar egészségügy totális dezintegrációja mellett a nemzetközi nagytőke kockázat nélküli haszon- és vagyonszerzését kívánja biztosítani, ennek érdekében a létminimumon élő betegek többért kevesebbet fognak kapni. A koncepció nemcsak abszurd, de rendkívül aggályos is, mivel a felügyeleti szerv irányítása nélkül, függetlenül működő gazdasági társaságok pénzügyi alapon hozzák meg döntéseiket, ezáltal veszélyeztetik az egészségügyi vagyont, a betegellátás hosszú távú biztonságát, minőségét, elérhetőségét és szakmai összetételét.
Az ország legszebb területein fekvő egészségügyi ingatlanok (Szabadság-hegy, Budakeszi, Lipótmező stb.) hatalmas értéket és nagy vonzerőt képviselnek, és az OEP milliárdok felett rendelkezik. Ha az SZDSZ lehetőséget kap programja megvalósításához, a nemzeti vagyon utolsó végvárait is áruba fogják bocsátani. Az OEP-t pedig a külföldi tőkéstársaságok – amelyek a piócák mohóságával és a ragadozók erkölcsével rendelkeznek – az eddigieknél is nagyobb mértékben fogják megcsapolni.
Így végre valóra válhat a Világbank és a Valutaalap közös bizottságának a követelése (Az egészségügy korszerűsítésének programja, 1996), mely szerint hazánkban 96 ezer aktív kórházi ágy helyett 80 ezer ágy és minimális egészségügyi ellátás elegendő.
Nem baj, ha gyenge és drága a betegellátás, a cél a befektetők érdeke. Ezért pedig az SZDSZ szívesen vállalja az egészségügyi tárcával járó gondokat is…

A szerző az orvostudomány kandidátusa