Azonosulás az elnyomóval

Nem ismerem Gyurcsány Ferencet. Csak azt tudom róla, hogy a rendszerváltás szegénylegényéből pártbeli kapcsolati tőkéjét hasznosítva és pénztőkére átváltva Magyarország egyik leggazdagabb embere lett, egy milliárdos a száz közül. Az nem lehet, hogy az a sok milliárd csak úgy létrejött. Ezért alaposan meg kellett dolgoztatnia az agyát és az aktuális munkatársait. Ezen munka közben meglevő kapcsolatokra felhőfoszlányi idő és szinte semmi energia nem maradhatott. Minden idegszálával a helyzetre – az éppen aktuális pénzügyi helyzetre – kellett koncentrálnia. Sikerült, amit elgondolt. A pártállami kapcsolati tőkéből pénztőkét létrehozni, a pénztőkét pedig kapcsolatai segítségével gyarapítani. Egyik tőke sem kapcsolódik a személyes szeretethez, a személyes értékekhez. Amikor az asszonyokról beszél vagy az emberről – az új főrendőr beiktatásánál –, fontosnak a tárgyi valóságot tartja. „Ne törődj se Istennel, se emberrel, hanem csak a joggal és a törvénnyel” – az egyik napilap szerint így adta meg az instrukciókat.
Amikor én fiatal voltam, egy nagyon bölcs ember, aki sajnos már nem él, így tanította a fiatalságot: a mi kötőszavunk a mondatban ne a „vagy-vagy” legyen, hanem a „nemcsak-hanem” is. Igen, tiszteld az Istent, szeresd az embereket és tégy a jog és törvény szellemében éppen az ember(ek) érdekében. Az asszonyok azt érzik, hogy Gy. F. nem róluk beszél, csak „mondja”. Nem igazán róluk van szó. Amikor az asszony lecseréléséről beszél, akkor csak egy példát hoz a saját mindennapi tevékenységéből, a tőzsdei értékek cseréjéből. Nem is másképp, csak mintha egy kisdiák mondaná: anyukám, ki kell cserélni a golyóstollamat, mert középen elrepedt, meg a tornazsákomat is, ki van szakadva. Lehet, hogy Gy. F. mostanában tanulgatja a szélesebb körű érzelmi kapcsolatok és az értékek világát?
Érdeklődik, milyen lesz a válasz. Ezért mond ilyen mondatokat, mint az asszonyokról szólót, vagy azt, amit Szűz Máriáról mondott, aki „megalapította” Magyarországot, de amit már nekünk kell berendeznünk. Ehhez a berendezkedéshez elengedhetetlenek a személyes kapcsolatok pozitívumai. A személyes kapcsolatokban pedig ott vannak az érzelmek.
Az érzelmi intelligencia
Az érzelmi intelligencia az alapérzelmek ismerete, és az érzelmekkel – sajátjainkkal és másokéval – való bánni tudás tudománya. Belső világunk jó részét érzelmeink foglalják el. Gondoljunk csak arra, hogyan gondolkodunk? Reggel fölkelve szorongva és a kora reggeltől kissé fátyolos érzésekkel kezdjük a napot. Aztán eszünkbe jut, hogy fiúnk tegnap rossz jegyet hozott, ez bánt minket. Aztán gondolunk arra, hogy milyen jó kávét hoz majd nemsokára a feleségünk. Ennek örülünk. Aztán izgalommal lépünk be nemrégiben elfoglalt új munkahelyünkre. És így megy tovább az egész nap. Az életünkben mindennek érzelmi jelentősége (is) van.
Megtapasztalták a szakemberek, hogy nem elég a vezetői alkalmassághoz az IQ, ezért az érzelmek milyenségét és mennyiségét is igyekeznek mérni. A XX. század utolsó évtizede az, amelyben ennek a fontosságát felismerték: az EQ a szív intelligenciáját méri (Filiozat, Goleman). Ez vezet be belső világunkba, ez hozza meg onnan a kreatív teljesítményeket, a tudományban, a gyakorlati életben, a politikában és a társas érintkezésben egyaránt. Sajnos ennek jelentősége még nem ment át a köztudatba. Politikusaink jó része csak a racionalitásban bízik, társainál sem veszi figyelembe az érzelmeket, és véleményem szerint ez a mai Magyarországon a negatívumok és hibák egyik fő oka. A pszichológia külföldön – üzleti életben, egészségügyi intézményekben, plakátokon eljutott odáig, ahol a szeretet szó és az érzelmek világa a mindennapi életben a közbeszédben is szalonképes lett. Nem érzelgősség arról beszélni például, hogy szeretem a szülőföldemet, szeretem a páromat, szeretem a hazámat.
Eleink megmutatták sokszor, legutoljára a XX. század forradalmában, ’56-ban is. Rendszerváltásunk hajnalán Orbán Viktor kiküldte az idegen csapatokat az országból. Ezután jött egy békésnek mondható tárgyalási idő. Végül az általános titkos választás után megalakult az első szabad Országgyűlés. Akkor, pszichológusi mivoltomnál fogva is megcsapott a szabadság levegője. De itt maradt a század öröksége, vagyis a pártállami szimbiózis. A Kádár-korszakban – és előzőleg Rákosi alatt is – jellemző volt a párt és az állam közös uralkodása, a pártállami szimbiózis. A szimbiózis szakmai műszó, a kisgyermek és anyja közötti olyan szoros kapcsolatot jelenti például, hogy nem tudnának egymás nélkül élni. Ezt átvitt értelemben alkalmazhatjuk a szociológiai kapcsolatokra is. A pártállami kapcsolati világban a puszik kötelezőek voltak, a fogadásokon minden jóról biztosították egymást, de mindezek mögött nem volt semmi valódi elköteleződés, semmi érzelmi tartalom.
A terrorisztikus Rákosi-diktatúra után Kádár uralma már nem látszott elviselhetetlen társadalmi formációnak. Úgy is mondhatjuk: a szimbiózis fogságában élt abban az időben mindenki. Magyarországon azonban enyhítette a feszültséget és nyomást az, hogy Kádár János pártvezér szerény és viszonylag kispénzű ember volt. Valamiféle azonosulási mintát nyújtott, ha volt, aki elfeledte a forradalom utáni kegyetlenségeit. Ez az olyan-amilyen szimbiózis a rendszerváltás eredményeképpen hirtelen leválással fenyegetett. A párttagok elvesztették addigi különleges hatalmukat. A „szabad” privatizáció keretében sikerült – akiknek sikerült – új, pénzalapon nyugvó egzisztenciákat teremteni.
A diktatúrák áldozatai és számos család, akiket ez érintett, kizáródtak a lehetőségekből. Maradt a remény számukra, amely hamar csalódásba fordult. A szabadság levegője megcsapott mindannyiunkat, de nem tudott magával ragadni. Hiszen közben ott volt fékezőerőként a pártkatonák és a médiamunkások nagy csoportja, akik nem reményben, hitben, szeretetben gondolkodtak, hanem érdekben és haszonban. De ezeknek az emberi élethez kötődő fogalmaknak sem kellett volna egymást kizárniuk, lehetett volna érdek és haszon, ám egyidejűleg hit és remény alapján kellett volna elfogadni annyi korlátozást, hogy elbírjuk viselni egymást és hogy mindenkinek jusson.
Ezt a gondolatmenetet vázolta fel a Fidesz, amellyel 1998-ban választást nyert. Ámde a széles körű érdekkel rendelkező régi párttagság megijedt. Maradék hatalmát és hatáskörét biztosítani igyekezett. A következő 2002-es választás előtt minden eszközzel, nem kímélve az emberi erényeket, megakadályozták az értékek és az érzelmi oldal hatalomra kerülését. Maradt a puszta ráció. Szocialista pártbeli honfitársaink ebben a helyzetben szenvednek most is. Nincsenek közösen megfogalmazott értékeik. Maradt a gazdasági érdek, amely tőkehiányban nem elégséges energia kiváltására. Pedig aki látja, aki nem, az is elhiszi, hogy a 24. órában vagyunk, és friss energiára volna szükségünk. A szeretet energiája: a szociális energia a legnagyobb lehetőségünk.
A szociális energia
A szociális energia a dinamikus pszichiátria jól körülírt, gyakorlatban bevált és tudományosan kidolgozott fogalma. Annyit jelent, hogy az emberek együttműködéséből valóságos erők keletkezhetnek, és ezeket az erőket művek megvalósítására, az egészség helyreállítására is használni lehet. Szükséges, hogy legalább valamennyire értsünk ehhez.
Az individuális emberi élet véges. A kezdet az általában szeretettel fogadott kicsinyekből áll, akik odafordulásunk, gondozásunk nélkül életképtelenek lennének. Ez a biológiai szimbiózis állapota. A gyermek létrehívása és felnevelése kapcsán óriási érzelmek és érzelmi energiák szabadulnak fel. A fiatal családapa kétszeres erővel építi házát, a családanya pedig röpülni tudna a boldogságtól, amikor szép és egészséges gyermekeivel sétálgathat faluja utcáján. Ezek a felszabadult érzelmi energiák a közös munkák világára is kihatnak, jó esetben elősegítik a nagyobb teljesítmények elérését. A szociális energia tehát átfogja, betölti az ember egész életét, az ezzel való megfelelő bánás energiafelszabadításokat eredményez. Szociális energia főként a leválásból jön létre, az önállósulásból, a szimbiózis feleslegessé tevéséből.
Nehéz helyzetekben mindenképpen önállósulni kell: saját energiáinkat kell megkeresni és a saját energia bedobásával megoldani a helyzetet. Ahhoz, hogy energiánk legyen és bőségben legyen, meg kell nyitni az energiaközpontunkat és egyidejűleg segíteni a mellettünk, a velünk élőnek az energiaközpont megnyitásában. Akinek hatalma van az emberek, embercsoportok felett, hatalmával tud ebben segíteni.
A hatalmi azonosulások
A jó hatalom jó és értékes – kreatív – azonosulási mintát jelent. A gonosz hatalom is kiváltja az azonosulást, ezt Anna Freud fogalmazta meg kiválóan az „Azonosulás az elnyomóval” néven ismert elméletében, amely egy fontos pszichológiai feszültségelhárítási mechanizmust jelent. A szorongást és feszültséget oldja az, ha a gyermek a durva apával azonosul. Nem tud vele szembeszállni, képtelen rá, ezért mentegeti minden cselekedetét, sőt, egyre agresszívabbá válik saját maga is, de elsősorban nem a viszontagressziót, hanem a gyengébbekkel való agressziót műveli. A durva apával való azonosulásban a kicsi naggyá válik, mert a maga után következőt elnyomja. A gyermek azonban nem választhatja meg az apját. Kénytelen alkalmazkodni.
Viszont mi, a nemzet, megválaszthatjuk saját elnyomónkat. Ha nem is gondolunk ezzel, de mégis tény: a pártállam megszűnt ugyan, de a kettős hatalom megmaradt, csak most egy vezető képviseli önmagában mind a kettőt. Gy. F.-ről van szó, tervezett hatalmának kettős, valójában elnyomó természetéről. A gyengébb hatalom a pártbeli, az erősebb hatalom pedig a kettő közül a pénz hatalma, amelyiket Gy. F. magával hozott. A sok-sok milliárdnyi vagyon, a kapcsolatrendszer, amelyet a dollárral mindig manipulálni lehet.
A körülötte levők mind dicsőíteni fogják, hatalmában sütkérezni fognak, de a gyengék kedvére soha nem tud tenni. Hiába ad hatalmából morzsákat, a nemzet őt soha nem lesz képes elismerni. Sok koldus ezért dicsérni fogja, sok pedig átlátja, hogy ez mind kevés, sok pedig, aki nem akar koldussá válni, de kényszerítik erre, izolálódik, a reménytelenségtől és megfosztottságtól depreszszióssá válik. (Máris azt javasolták az újságírók, hogy az asszonyokat, akiket megbántott, 10 millió forint hirdetéspénzzel engesztelje ki – mi ez, ha nem kolduspénz?) Ez utóbbit – a depressziót – látom eluralkodni a magam körében, ahova járok. Az SZTK-ban, a villamoson, a boltokban, a kisvállalkozó fénymásolónál, a takarítónőnél. Az embereknek nem a pénz hiánya fáj, még akkor sem, ha ők ezt tapasztalják pillanatnyilag, hanem a szabadság hiánya.
Gy. F., ha kívánja a hatalmat és megkísérli szeretni az embereket, akkor eladja vagyonát, így a szegények becsülnék, a gazdagok megértenék, hogy van határ. Ha ez nem történik meg, akkor vége a szabadságnak. Az emberi kapcsolatok ugyanis mint többször emlegettük, az azonosulás mentén fejlődnek. A körülötte levők hasonlóan igyekeznek viselkedni. Szereznek maguknak, amit bírnak. Ez pszichológiai értelemben törvényszerű. Így tehát a nagyhatalmú és rengeteg pénz rabságába kerülünk. Az egész rendszerváltás, az egész ’56-os küzdelem hiábavaló volt. Magyarország megválasztja magának a saját zsarnokát. Illetve nem Magyarország, hanem a párt ismét magának választja, de végső soron az egész ország elveszíti szabadságát.

A szerző pszichológus, családterapeuta, a Dinamikus
Pszichiátriai Világszövetség magyar tagozatának vezetője