Erkölcs, családpolitika, média

Az ország lakossága néhány éven belül tízmillió fő alá csökken. Érthetetlen módon a demográfiai katasztrófa előképe a nagypolitika szintjén egyszerűen fel sem merül. Az okokat kutatva a logikusan gondolkodó polgár fejében két magyarázat lehetséges: az egyik, hogy a napi események ad hoc kezelése miatt, a nemtörődömség következtében nem jut e fontos kérdésre megfelelő figyelem. A másik magyarázat az lehet, hogy a demográfiai problémára tudatosan kevés figyelmet szentelnek.
A családtámogatási rendszerek sok pénzt igényelnek, ugyanakkor, ha valaki utánagondol és alaposan utánaszámol, a befektetés idővel közgazdasági szempontból és erkölcsi értelemben egyaránt bőségesen megtérül. A vizsgálatok szerint ugyanis az értékközpontú családokban szocializálódott egyének nagyobb valószínűséggel válnak olyan egészséges szemléletű, devianciáktól mentes, gyermekszerető (vagyis a társadalom számára igen hasznos) egyénekké, akik képesek az élet és az erkölcsi értékek továbbadására. Ez fokozottan igaz a három- vagy többgyermekes családok esetében. Még csupán anyagi szempontokat figyelembe véve is egy nemzet, egy társadalom jövője a gyermekvállalásban, a következő termelő generáció kinevelésében rejlik. Ezt mégsem értik meg sokan. Egyes érdekcsoportok még a családi adókedvezményhez is hozzá akarnak nyúlni, ami egészen biztosan nem fogja kedvezően befolyásolni a születések számát. A családi adókedvezmény fenntartása, továbbfejlesztése, később a családi adózás bevezetése nemzeti szempontból stratégiai kérdésnek tekinthető. Erre a felismerésre azonban a jelenlegi döntéshozók nem biztos, hogy eljutnak, mivel ehhez nemzetben és jövőben kellene gondolkodniuk.
Közismert, hogy a többgyermekes családok viszonylag szerényebb anyagi körülmények között élnek. Az ebből adódó esetleges hátrányokat azonban össze sem lehet vetni azzal a boldogsággal, amit a több gyermekkel megáldott családok melegsége adhat. Igaz persze, hogy a családos keresők közterhei a szingliknél lényegesen nagyobbak, amit a jelenlegi juttatások enyhén szólva nem kompenzálnak. A gyermekszám növekedésével egyre több áfát fizet be a családos életet vállaló honpolgár. És ez igaz mindenre: az élelmiszerre, a ruhára, a tankönyvre stb. Ha egy háztartásban több gyermek van, akkor a normálisnak tekinthető családi élethez nagyobb lakásra is van szükség, sőt ha autóval szeretne utazni a család, akkor három gyermek felett szűknek bizonyul a szokványos, olcsóbb ötszemélyes autó. Ebben az esetben be kell ruházni egy hat-hétszemélyes modellre, ennek ára azonban újonnan négymillió forint felett van, a használt sem sokkal olcsóbb. Így ezt a lehetőséget igen kevesen engedhetik meg maguknak. Legtöbb esetben a különféle (szociális) juttatások sem veszik figyelembe az eltartottak számát és az egy főre eső jövedelmet.
A demográfiai hullámvölgy megszüntetése, legalábbis mérséklése területén lehetne többet is tenni, és ezek közül sok minden nem is kerülne az adófizetők pénzébe. Leginkább talán a közvéleményt kellene családbarátabbá tenni. Például a kereskedelmi tévékkel, rádiókkal a gyermekvédelmi törvényt kellene betartatni. A nézettség mellett számítson már valamit a társadalom érdeke is! Nevezetesen a legnézettebb médiumok társadalomromboló tevékenysége legyen hatékonyabban korlátok közé szabható. Nonszensz, hogy amennyiben a médium üzleti érdeke úgy kívánja, a családot, így a társadalmat romboló mintákat főműsoridőben nyíltan bemutathatják. Valószínűleg nem spontán folyamatokról van szó, hanem jól átgondolt műsorpolitikáról. Tudomásom szerint a frekvenciák elosztásakor pályázatukban valamennyi kereskedelmi televízió vállalta, hogy bizonyos (nem túl nagy) százalékban közszolgálati műsorokat készít. Ez hol jelenik meg? Talán abban, hogy – egy konkrét esetet említve – a Való Világ az EU-t reklámozza? És erre pénzt is kap a kormánytól… A romboló műsorok egy részét elhagyva vonzó, pozitív modelleket, életutakat, családokat is meg lehetne jeleníteni olyan érdekfeszítő módon, hogy a nézettségen se essen csorba. Nemcsak az éjszaka folyamán vetített dokumentumfilmekben lehet ilyet bemutatni, erre alkalmasak lennének például a magazinműsorok is. A neoliberális értékrend sulykolásával ellentétben a lakosság többsége nem homoszexuális, nem drogos, nem deviáns életmódot folytat, békés családot szeretne, és a többség a gyermeknevelésben és a nyugodt családi életben látja boldogságának zálogát. A másság hirdetése helyett ezt a vonalat kellene erősíteni. Az emberek a jóra mindig is fogékonyak, nem igaz, hogy csak a negatív hírnek van hírértéke. A médiák erkölcsi hozzáállásán kellene változtatni.
Kormányzati szinten is – a családbarát adópolitika mellett – bőven lenne még tennivaló. Itt hívnám fel a figyelmet a 2002-es választási ígéretekre, és szorongva várjuk, mit fog művelni ezen a téren a következő kormány. Mindenesetre a hosszú távon kiszámítható otthonteremtési és családtámogatási rendszer megnövelheti a születések számát. Még ha a rendszer nem is volt tökéletes, nem szabadott volna hozzányúlni, legfeljebb apróbb óvatos korrekciókra lett volna szükség. Az adózó polgárokban nem a potenciális csalókat kell látni, hanem a saját, kulturált otthont megteremteni akaró jó szándékú embereket, családokat. Hol van itt az emberek iránti bizalom? Minden rendszerrel megpróbálnak visszaélni, de az is bizonyos, hogy a lehetőségeket becsületesen felhasználók vannak és lesznek túlnyomó többségben.
El kellene azon is merengeni, hogy az ország vezetői milyen példát is mutatnak: a keresztbe történő lenyúlások, az ilyen-olyan föld-, nyaraló- és egyéb vagyonszerzések, a rendkívül jól fizető állásokba történő felfelé buktatások egészen biztosan nem tesznek jót a hatalmon levők a sajtó egy része által is erőltetett imidzsének, és nem jó példát mutatnak az adózó, helyenként a megélhetéssel küszködő honpolgárnak sem. Pedig valószínűleg szakemberek hada szorgalmaskodik azon, hogy a lehető legkedvezőbb képet mutassák fel a most éppen regnáló bankárkormányról. Hol van itt az emberek, a családok tisztelete? Az adóreform-tervezetekben, ahol a családok támogatása helyett azon marakodnak, hogy melyik kormánypárt szavazóbázisát támogassák? Az MSZP-re szavazók nem etethetők a végtelenségig, a kormányzó pártok által vállaltakat legkésőbb 2006-ban számon fogja kérni a társadalom.

A szerző orvos, négygyermekes családapa