Amikor milliárdosok hirdetik az igazságosságot

Jelen sorok írója nem hisz az osztályokban vagy az osztályharcban. Véleménye szerint persze vannak érdek- (és értékelvi) csoportok, és ezért természetesen vannak elosztási konfliktusok is. Más oldalról azonban az a véleménye, hogy az egyén értékelvi/lelkiismereti alapon lehet szociális állásponton, s így egy milliárdos is harcolhat a szegényekért. Csakhogy az a milliárdos, aki a közvagyon saját zsebbe tömködésében és a közvagyon privatizációs kótyavetyéjének hirdetésén jeleskedik, az ne populistáskodjon. Mert az már igazi hamisítatlan demagógia.
Gyurcsány Ferenc politikai vállalkozó – túl azon, hogy minden gesztusa, mozdulata hamis, mesterkélt – persze a régóta hazugságban utazó „baloldal” egyetlen kártyájáról (képzavarral) akar még egy bőrt lehúzni. Már a jóléti rendszerváltás orbitális hazugsága is csak variálta a horni Nem lehet az embereket tovább terhelni című, Bokros-csomagba futó, humanista katyvaszt (fokozva: több pénzt az embereknek). Most Lendvai Ildikó gondoskodik a blődli fokozásáról: közelítjük a tőke- és munkajövedelmeket. Ha Gyurcsány valóban az igazságosságot akarná szolgálni, akkor először is nem állhatna össze Kuncze Gáborral, a magyar politikai paletta legelavultabb politikusával, meg az átláthatóan homályos Csillag-féle „liberálisokkal”, akiknek ásatag nézetei már 120 évvel ezelőtt is korszerűtlenek voltak.
Ugyanis már akkor tudták azt, hogy a városiasodott és proletarizált tömegtársadalomban szükség van közösségi tulajdonban lévő, nonprofit elven működő szolgáltató vállalatokra (víz, villany, gáz, közlekedés, közoktatás, közegészségügy stb.), amelyek révén a gyenge fizetőképességű családok is hozzájuthatnak elemi civilizációs javakhoz. Ez a felismerés, illetve ez a helyzet azóta is szociálpolitikai követelménnyé teszi a közösségi vagyon fenntartását. De hát hiába, az igazságos társadalom Kunczénél és Gyurcsánynál is ott kezdődik, hogy vagy személyesen, vagy a haverok révén kaszálnak, s majd – állítólag – jobban elosztanak.
Abból az állami bevételből, amelyet Gyurcsány szerint erő alapján elvesznek a polgároktól, s amelyet Kuncze, a liberálisan stréber éltanuló szerint egyébként is radikálisan csökkenteni kell. Csodálatos az az igazságosság, amely alapján 150 ezer forint bruttó bérjövedelemmel valaki egy kategóriában (38 százalék) adózhat Gyurcsány Ferenccel és Draskovics Tiborral. Úgy látszik, hogy e két gazdasági fenoménnek az jelenti az egyenlőség felé haladást, ha e rengeteget keresők pénztárcájából osztogathatnak „igazságosan”. Így közelednek a munka- és tőkejövedelmek, s a nacionalista középrétegek fulladozhatnak együtt a legszegényebbekkel a privatizált közszolgálatok hazájában. Ahol egy Magyar Bálint nevű küldetéstudatos „liberális” már a következő kormányok oktatásügyi pénzét költi magántőkéből épült felsőoktatási kollégiumok építésével. Ahol – kakaóbiztosan – garantált nyereség vár a baráti építőkre akkor is, ha a körülbelül háromszorosára emelt kollégiumi díjak miatt csak üresség lesz. A háromszoros összeg sem fedezi persze a költségeket, de majd ugyanúgy, ahogy az M5-ösnél, közpénzből kiegészítik az istenített befektetők pénzét. A csodálatos makromutatókat produkáló exportorientált gazdaságban utcára tett köztisztviselők és közalkalmazottak gyerekei vajon miből fogják fizetni az egyébként is piacosítani kívánt felsőoktatás tarifáit? Ahol – más oldalról – a közoktatás egyéb takarékosságra kényszerülő szintjeihez és intézményeihez hasonlóan majd redukált nevelést és tudást kapnak a szabadság nevében.
S ez így igazságos, miután mi már „stabil és nagy jólétben” vagyunk, s van miből fizetnünk. Így legalább nem fog unatkozni senki, az igazságos kormányzat gondoskodik arról, hogy legyen a többségnek mindig miért gürcölnie. Ha az igazságosságot hangoztató, nagyon is becsületesen meggazdagodott miniszterelnök igazat beszélne, akkor először is önmagát újra a bérből és fizetésből élők közé vonná vissza, s meglehetősen kétséges vagyonát visszaadná a köznek. Másodszor pedig nemhogy privatizálni nem akarna, de azt leállítva minden gyanús ügyben a köz javára állítaná vissza a vagyoni helyzetet. A 2006-os választásokra készülve ismételten a csodavárókra épít ez a verbális program, illetve arra, hogy Orbán Viktort és társait kell gyűlölni. S egy megtollasodott, velejéig erkölcstelen, primitív médiakórus zeng multiplikálóan e célhoz. Mondanivalójuk még ott is hazug és értéktelen, ahol véletlenül igazuk van.
Gyurcsány ékes szimbóluma e brancsnak. Szocialistáskodni a magánvagyon maximalizálásának célját követve, van-e ennél felháborítóbb? Ilyenkor derül ki újra meg újra, hogy kiket is neveznek szocialistának meg esélyegyenlőségről papoló, kakaóbiztos liberálisnak. Sajnos még mindig van e népbolondításhoz elegendő tájékozatlan magyar az általuk proletarizált szerencsétlen tömegben. Hová vezethet egy nincstelenekből álló ország útja? Kínai bérekkel azért Európába mégsem lehet beszállni. A munkahelyteremtés verbális kórusának zengése közben immár diplomásoknak sem jut munkahely. De az ország virágzik – mondja Gyurcsány.
Ugyanúgy, ahogy Kádárék idején.

A szerző történész, egyetemi docens