A magyar gazdaságpolitika négy súlyos hibája

2004-es esztendőben a magyar gazdaság legjellemzőbb tünete a pangás. A reálkeresetek az év egészében szinten maradnak, a fogyasztás növekedése megtorpant, csökken a lakásépítési kedv, mérséklődnek az állami beruházások, és a gazdasági szereplők egyre borúsabban ítélik meg a magyar gazdaság kilátásait. A hazai kis- és középvállalati szektorban megindult az európai uniós csatlakozás következtében várt csődhullám, amit csak egy összehangolt gazdaságpolitikai program védhetett volna ki, de a kormány nem lépett. A magas kamatok és a magas infláció együtt kedvezőtlen gazdasági környezetet teremtenek a belföldi beruházók számára. A költségvetés állandósuló problémái miatt gyengül az állam gazdaságfejlesztési szerepe, ezért nő a munkanélküliség, és megtorpan a foglalkoztatás bővülése. A forint iránti bizalom eltűnése együtt jár a devizahitelek állományának bővülésével, ami növeli a családok és a befektetők kockázatát. Magas a külkereskedelmi hiány és a folyó fizetési mérleg, valamint az államháztartás deficitje. A magyar gazdaság 2004-ben egy többéves pangási időszakot nyit, amely mögött a 2002 őszétől sorozatban elkövetett gazdaságpolitikai hibák húzódnak meg.

A hibás gazdaságpolitika főbb ismérvei

2002 ősze és 2003 vége között a magyar gazdaságpolitika négy súlyos hibát követett el, és ezek 2004-ben már megindítják a gazdasági pangást.
Az első gazdaságpolitikai hiba az volt, amikor 2002 őszén az új kormány lefékezte, majd megállította a beruházási fellendülést. A Széchenyi-tervvel az állam gazdaságfejlesztési feladatokat vállalt, ez az amerikai recesszió és az európai visszaesés ellenére kiemelte Magyarországot régiós versenytársai közül. 2000 és 2002 között a magyar gazdaság a leggyorsabb régiós GDP-növekedési ütemet, a legjobb foglalkoztatási és munkanélküliségi adatot, csökkenő inflációt és javuló makrogazdasági egyensúlyi mutatókat ért el. 2004 őszén már a régió leggyengébb növekedését és romló beruházási, inflációs, valamint költségvetési és folyó fizetésimérleg-adatokat látunk. 2002 őszén és 2003-ban súlyos hiba volt megtörni a magyar beruházási dinamikát, mert még tartott az európai gyengélkedés.
A második súlyos gazdaságpolitikai hibát akkor követte el a kormány, amikor 2003 januárjában és 2003 júniusában beavatkozott a Magyar Nemzeti Bank árfolyam-politikájába. A gyengébb forintot célzó beavatkozás következtében eltűnt a magyar gazdaságpolitika korábbi kiszámíthatósága, megszűnt a nemzeti valuta stabilitása, és sorozatos pénzügyi spekulációs hullámok léptek fel. Ez visszafogta a külföldi működőtőke-beruházásokat, és 2003-ban csupán spekulációs pénz áramlott az országba. A nemzeti valuta elleni támadások miatt az MNB magasra emelte az alapkamatot, ami visszafogta a reálgazdasági beruházásokat, különösen a kis- és középvállalatok esetében: ez ágyazott meg a mai pangásnak.
A harmadik gazdaságpolitikai hiba az volt, hogy 2004-ben a kormány mesterségesen felpörgette az inflációt. A 2003-ban elkövetett súlyos árfolyam-politikai hiba következtében, valamint a lefékeződő beruházások miatt előre látható volt a költségvetés kedvezőtlen pozíciója 2004-ben. A kormány ezért a 2004-es költségvetés előkészítésekor úgy döntött, hogy az infláció felpörgetésével tesz szert több költségvetési bevételre. Magyarországon az infláció növekedése egyaránt jár kedvező és kedvezőtlen hatásokkal a költségvetés számára. Kedvezők a magasabb infláció következtében megugró adóbevételek, de kedvezőtlen a magasabb infláció miatt is megemelkedő kamatok miatt az államadósság után fizetett nagyobb kamat. Magyarországon egy százalék inflációs növekedés mintegy százmilliárd forinttal növeli a költségvetés bevételét. Éppen ezért döntött a kormány az infláció mesterséges felpörgetéséről, amit rejtett és nyílt adóemelésekkel, valamint a központi árhatósági jogkörbe tartozó árak átlagos inflációt messze meghaladó emelésével oldott meg. A fogyasztási és forgalmi adók emelése azonban külföldre vitte a magyar családok fogyasztását minden olyan területen, ahol jelentős adóemelés történt: ezt láttuk a dohány és a benzin esetében. A költségvetés az infláció mesterséges felpörgetéséből nem nyert, hanem veszített, mert a magasabb kamatszint miatti veszteségek realizálódtak, de a magasabb adóbevételek nem.
A negyedik súlyos gazdaságpolitikai hiba a költségvetési szektor mesterséges felduzzasztása volt. 2002 nyara és 2003 vége között negyvenezerrel nőtt az állami költségvetésből fizetett alkalmazottak létszáma. Ez a mesterséges, politikai szempontoknak alárendelt állami létszámfelduzzasztás növelte a költségvetési deficitet, miközben forrást vont el a később megtérülő állami beruházásoktól.

Politikai lendület és gazdasági pangás

2004 közepén a miniszterelnök belső politikai puccsal történő lemondatása következtében új helyzet állt elő a magyar gazdaságban. A fordulat lényege, hogy az MSZP a jóléti rendszerváltozás gondolatáról áttér egy harmadik utas szociáldemokrata gondolkodásra. Ennek középpontjában a szerény magyar jóléti állam leépítése áll, amit a középrétegeknek járó állami kedvezmények csökkentése révén terveznek elérni, s ezt a legszegényebb rétegek felé történő jövedelemátcsoportosítás egészítené ki. Változatlan gazdaságpolitikával terveznek társadalompolitikai fordulatot, miközben a társadalom többsége a hibás gazdaságpolitika következtében kerül egyre súlyosabb helyzetbe. A rászorultsági elvet állítják a társadalompolitika középpontjába, kevesebb forrást próbálnak igazságosabban elosztani, ahelyett, hogy egy hatékony gazdaságpolitikai fordulattal több forrást teremtenének. Elvesznek, hogy adni tudjanak, ahelyett, hogy több beruházási és vállalkozói támogatást adnának, aminek révén nőne a költségvetés bevétele, és a magyar állam többet adhatna vissza az egész társadalomnak. Valójában nem a korábbi miniszterelnök gazdaságpolitikai hibáit igyekeznek kijavítani, hanem helyette a politika és a kommunikáció új lendületével próbálják ellensúlyozni a kibomló gazdasági pangást. Az igazi korrekció egy bátor adócsökkentés, a hazai kis- és középvállalkozókat támogató állami beruházási program, egy alacsony inflációs közeg és az alacsony kamatszinttel működő gazdaság megteremtése lenne. A politikai ciklus hátralévő részében már nem vállalkoznak arra, hogy elindítsák az égetően szükséges gazdaságpolitikai fordulatot, ezért a gazdasági pangáson nem segít a politikai és kommunikációs lendület.
Arra számítva, hogy az újból fellendülő világgazdaság következtében emelkedő költségvetési bevételek fedezetet adnak majd jelentős költségvetési többletkiadásokra, a kormány 2003 végéig a pénzügypolitika teljes frontján osztogatott. Ez a jóléti fordulatnak nevezett jövedelememelésben jelent meg, de ennél lényegesebb a rejtett jövedelmi osztogatás. 2004-ben már a minimálbéreket terhelő adó eltörlése 100-110 milliárd, az adójóváírások megemelése pedig 200 milliárd forinttal csökkenti a költségvetés bevételeit, a hibásan megemelt forgalmi és fogyasztási adó következtében csökkenő hazai fogyasztás miatt éves szinten legalább 200 milliárd forinttal kisebb az ebből befolyó költségvetési jövedelem. Ez a mintegy 500 milliárd forintos költségvetési bevételkiesés tette 2004 őszére, hogy sem az eredetileg tervezett, sem a módosított GDP-arányos államháztartási deficit szintje nem tartható. A költségvetési bevételek kiesését kiváltó döntések mindegyike hibás volt, mert az érintett társadalmi rétegek számára nem hatékonysági, tehát gazdaságpolitikai szempontból, hanem kizárólag politikai szempontból hozott döntést. A mai pangás a gazdasági folyamatok politikai igényeknek történő alárendeléséből származik. Miután a választási program politikai céljainak, illetve a szavazóbázis elit csoportjai érdekeinek rendelte alá a gazdaság- és pénzügypolitikát, ezért szükségtelen többletkiadásokkal terhelte meg a költségvetést, majd ezek kiegyenlítésére irreális bevételi többleteket írt elő. A balliberális kormány egy hagyományosan hibás baloldali politikát valósított meg, mert nem a gazdaság-, hanem a társadalompolitikára, és nem a hatékonyságra, hanem a költségvetési újraelosztásra helyezte a hangsúlyt. Nem a gazdasági növekedésből eredő többletforrásokra, hanem az infláció felpörgetéséből és a pótlólagos eladósodásból eredő többlet költségvetési forrásokra építette politikáját.
A 2002 őszétől sorozatosan elkövetett gazdaságpolitikai és pénzügy-politikai hibák két év alatt fordulatot hoztak a közép-európai országok makrogazdasági rangsorában. Magyarországot korábbi éllovas pozíciójából a térség sereghajtójává fordították át. Megtört az a lendület, amely 1997–2003 között végig és 2001–2003 között különösen kiemelte a magyar gazdaságot a régióban. A 2002–2003 közötti jó növekedési adatok még az 1998 és 2002 között beindított, fejlesztésközpontú gazdaságpolitika eredményei és a fogyasztásbővülés következményei voltak. 2000 és 2003 között Magyarországon 10 százalékkal nőtt a GDP és 32 százalékkal a reálbér. Az Európai Unióhoz 2004. május 1-jén csatlakozott tíz ország közül Magyarországon valósult meg messze a legnagyobb mértékű reálbér-növekedés, ezen belül is a GDP-növekedéshez viszonyítva ugrásszerű volt a reálbérek bővülése. A 2000–2003 közötti időszakban Litvánia, Lettország, Észtország és Szlovákia magasabb GDP-növekedést ért el, mint Magyarország, de lényegesen kisebb reálbér-növekedést teljesített. Magyarország kivételével sehol nem érte el a reálbérek növekedése a GDP-növekedés kétszeresét a csatlakozó országokban. Ez egy vállalkozásokat ösztönző politika mellett sem lett volna fenntartható, enélkül azonban súlyos következményekkel járt.

Profitkilátások: a magyar aranybánya

Mi az oka annak, hogy a magyar gazdaság megindult pangása, a versenyképességi romlás, a stagnáló reálkeresetek, a fogyasztási piac megtorpanása, a magas kamatszint és infláció, valamint a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika ellenére nőtt a külföldi működőtőke-beruházások mennyisége és a beruházások száma 2004-ben 2003-hoz képest Magyarországon? Miért éri meg a külföldi befektetőknek pénzt hozni a magyar gazdaságba, ha a hazai vállalkozók és a családi háztartások már megtorpantak? Ennek döntő oka az, hogy a magyar gazdaság tulajdonosi és megtérülési szerkezete jelentős mértékben eltér az Európai Unió más tagállamaitól, egyetlen kivétellel, és ez Szlovákia.
Magyarországon a tőkearányos profit 20 százalék körül van, míg a balti országokban 10 százalék, Csehországban 10 százalék, Lengyelországban hat százalék és az Európai Unió 15 legfejlettebb országa esetében negatív volt az elmúlt tíz évben a befektetéseken elért nyereség. Egyedül Szlovákiában magasabb a tőkearányos profit szintje, mint nálunk, ahol a 23 százalék körüli szlovák és a 20 százalék körüli magyar profit/tőke arány lényegében azonos. Az Európai Unió országaiban jellemző profit/tőke arányt az osztrák befektetések elmúlt tíz évre vonatkozó felmérése alapján ismerjük, de hasonló arányok állnak fenn a többi külföldi befektetés esetében is. Sőt a gazdaságnak vannak olyan területei, ahol szakértői becslések szerint ennél is magasabb a profit/tőke aránya, és ezek alapvetően a belföldi monopóliumok. A külföldi befektetők azért növelték 2004-ben magyarországi működőtőke-beruházásaikat, mert változatlanul érvényesek azok a kiemelkedően jó profitkilátások, amelyek a magyar gazdaság piacgazdasági átmenete után alakultak ki. Szlovákiát kivéve minden más EU-országhoz képest Magyarországon lehet elérni a legnagyobb profitot a tőkebefektetéseken, és ennek alapvető oka az, hogy Magyarország aszimmetrikus lehetőségeket adott a külföldi tőkebefektetőknek.
Az aszimmetria a piacon elérhető profit területén áll fenn, ahol a gazdaság nagyobbik részében termelődik a profit kisebbik része, és kisebbik részében a nagyobb profit. A gazdaság ötöde termeli a profit 70-80 százalékát, és a gazdaság négyötöde termeli a profit 20-30 százalékát. Magyarország – Szlovákia kivételével – az egyetlen ország az Európai Unióban, amely belső piacait és a piacon elérhető profitot aszimmetrikusan kínálta fel a külföldi tőkebefektetőknek. Nem szimmetrikusan, tehát valamennyi tevékenység, gazdasági ágazat és eltérő profitkilátásokkal rendelkező beruházás esetében nyitotta meg piacát a külföldi tőkebefektetők előtt, hanem elsősorban a magas megtérülési lehetőségekkel kecsegtető gazdasági területeket privatizálta, illetve nyitotta meg a külföldi tőkeberuházások számára. A belföldi monopolterületek – hírközlés, villamosenergia-ipar, gázszolgáltatás, kommunális szolgáltatások, média – megnyitása a külföldi befektetések előtt azt jelentette, hogy a magyar piacon realizálható profit döntő többségét nyitották meg a külföldi beruházók előtt. Amint helyreállt a magyar gazdaságpolitika igen viszonylagos stabilitása 2004-re, a 2002–2003 között elkövetett súlyos hibák után újból érvényesülnek a gazdaság kiemelkedően jó profitkilátásai: jönnek az újabb külföldi befektetések. Ez a pangás rejtett, de tartós oka, amit csak teljes gazdaságpolitikai fordulat képes orvosolni.

A szerző közgazdász, az Orbán-kormány gazdasági minisztere