Tibeti vendég, avagy a lakájpolitika protokollja

2004. 11. 10. 20:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csepel autókaraván halad hatalmas porfelhőt kavarva egy kopár fennsíkon. Vastag keretes szemüveges férfi eksztatikus hévvel üvölt egy nagy RCA-mikrofonba. Ezek a képek be vannak égve a memóriámba, bármikor elő tudom hívni őket.
Oly korban voltam kisiskolás, amikor az első elemis írás-olvasás könyvben még a bajuszos grúz és kopasz magyar tanítványának a képe is benne volt. Amint megtanultam olvasni, rávetettem magam a könyvekre (útleírásokra) és néhány, a külvilággal is foglalkozó képes hetilapra. Ez utóbbiak legszívesebben mások portája előtt sepergettek: áradoztak testvéreinkről, és lelkesen leleplezték az imperialista ármányt akár az Antarktiszon is.
A fogcsattogtató hablatyolást nem értettem, de a képeket és a képaláírásokat sokáig nézegettem. A szemüveges férfi Carlos Lacerda bahiai szenátor volt, az ügyeletes brazil osztályellenség. A teherautók a Tibeti-fennsíkon haladtak, az aláírás szerint a felszabadított Tibetben a magyar ipar mindent kibíró teherautókkal segíti a kínai elvtársakat az új élet megteremtésében.
Ma már köztudomású, hogy a nagyhatalmak és az egész nyugati civilizáció szégyenteljes és megbocsáthatatlan módon asszisztált a kommunista Kína területrabló garázdálkodásához Ázsia szívében. Hagyták, hogy a két világháború között független, nagy többségben szunnita türk népek által lakott Keleti-Turkesztánt visszaperelje, és ölbe tett kézzel figyelték Tibet lerohanását, a lakosság elüldözését és módszeres gyilkolását. Kína területe néhány év alatt a háború előttinek majdnem a duplájára duzzadt. Tibet ügyében a néhai indiai miniszterelnök, Nehru lelkiismerete sem lehetett nyugodt, mert az öt elvet rögzítő megállapodást aláírva elárulta és eladta a kínaiaknak Tibetet.
Az Antall-kormány első éveiben Magyarországon járt a dalai láma. A külügyminiszternek nyilván küldtek tiltakozó levelet, és végig kellett hallgatnia a kínai nagykövet hosszadalmas szemrehányásait, de kormányszintű elhatárolódás nem volt. Én ekkor szereztem első személyes élményeimet a dalai lámáról. Úgy kerültem őszentsége ebédjére, mint légy a levesbe. Az akkori főnököm kapott meghívót az ebédre, behívott, és azt mondta, te úgyis filosz vagy, pont jó leszel ezeknek a ferde szeműeknek, menj el helyettem. Az ebéd kicsit kínos volt, mert a meghívott politikusaink pohárköszöntőjükben nem a tibetiekkel foglalkoztak, hanem egymást pocskondiázták (kozmopolita Szadesz, bagariaszagú bunkó MDF stb.). Őszentsége döbbenten hallgatott, majd bájos keleti udvariassági fordulatokkal fűszerezve azt mondta: saját népe tapasztalatából tudja, mennyire ki vannak szolgáltatva a kis népek a nagy népek önkényének. A mi „felszabadítóink” egy csepp vér kiontása és egy puskalövés nélkül elmentek. Ezért csak azt tudja mondani, hogy ezzel az ölünkbe hullott drága kinccsel, a szabadsággal való sáfárkodásnak nem a legbölcsebb módja az egymásra való fenekedés az összefogás helyett. Erre a tanításra ma is mindennap gondolnunk kellene.
Szamdong Rinpocse az egyik szemtanúja annak, hogy miként lőtte a kínai tábori tüzérség a Norbulingka-palotát és az azt körülvevő fegyvertelen tibeti tömeget.
Szamdong Rinpocse ma a tibeti emigráns kormány feje, a közelmúltban néhány napra hazánkba látogatott, a magyar kormány pedig hivatalos közleményben nemkívánatos látogatónak minősítette.
Micsoda szégyen! Meddig azonosulunk még a Tibetet sújtó cinkos és sunyi közönnyel? Külügyéreink megtanulták és nem is felejtették el a moszkvai lakájképzőn oktatott protokollt és külgazdaságtant. Az alaprecept egyszerű: egy csók a nagy kézre, és máris dőlni fognak az állami megrendelések, nyomhatjuk kifele az Ikarust, az iskolai laborokba a voltmérőket, a kórházakba a gyereket megsütő inkubátorokat, ezeket az örökzöld ipari hungarikumokat, a magyar géniusz megannyi megnyilvánulását.
Most éppen mire ácsingóznak? Vegye meg a Hainan a Malévet ócskavas helyett aranyáron? Vásárolni fog Sanghaj városa versenytárgyalás nélkül ezer csuklós Ikarust? A vége az lesz, hogy az olimpia idejére konceszszióba kapunk egy mobil illemhelyhálózatot. Ez már más kézcsók esetén is megtörtént.
Kell ez nekünk?

A szerző nyugalmazott okleveles közgazda

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.