Tisztelt Szerkesztőség!

Szentgáli Zsolt történész (Budapest): A Magyar Nemzet november 22-i számában a Medgyasszay Lászlóval készült, amúgy nagyszerű interjúban felfedeztem egy tárgyi tévedést. A képviselő úr memóriájában bizonyára összecsúszott pár adat és név, ezért mondhatta, hogy az első szabadon választott Országgyűlés Varga Béla korelnöksége alatt kezdte meg működését. Az egykori kisgazdapárti politikus (egyébként katolikus pap) az 1945-ös, demokratikusan megválasztott nemzetgyűlés elnöke volt, de 1947 nyarán emigrálni kényszerült. 1990-es szereplése (és beszéde) az Országgyűlésben jelképezte hazánk visszatérését a demokráciához, több évtized önkénye után. 1990-ben az új magyar Országgyűlés legidősebb képviselője az 1901-ben született egykori hivatásos katonatiszt, Kéri Kálmán volt. Ő 1944 őszén, ezredesi rendfokozatban az I. magyar hadsereg vezérkari főnökeként szolgált, és az októberi nyilas hatalomátvételkor parancsnokát, Dálnoki Miklós Bélát követve átment az oroszokhoz. Az 1950-es években Recsken raboskodott, a hadseregbe szabadulása után sem térhetett vissza. 1990-ben rehabilitálták, és előléptették tartalékos vezérőrnaggyá, 1991-ben pedig vezérezredessé.

Cornides Ilona (Budapest): Nagy érdeklődéssel olvastam november 27-i számukban Bőtös Botond Mágnások és hegyi mentők című cikkét a Tátráról, hiszen születésemtől fogva, 1916-tól Tátralomnicon éltem. Úgy értelmeztem az írást, mintha az arisztokrácia nem szerette volna a Tátrát. Ez tévedés. Ott volt például a Széchenyi grófok villája, mellette gróf Csákynéé, aki Erzsébet királyné udvarhölgye volt, továbbá báró Liptay villája, amelynek az arrafelé szokatlan székely kapus bejárata volt.

Farkas Zsolt (Budapest): Amin a kormánykoalíció munkálkodott, meghozta gyümölcsét: az ügydöntőnek indult népszavazás nem érhette el célját az összmagyarság szolgálatában. Mert bármennyire is győztek az igen szavazatok a nem felett mindkét feltett kérdésben – sőt a kórház-privatizációnál csaknem kétharmados fölénnyel –, érvénytelen az eredmény. A kettős állampolgárság ügyében kereken 480 ezer szavazat hiányzott a szükséges kétmillióhoz, a kórház-privatizáció megtiltásához mindössze csak 80 ezer. A Gyurcsány-kormány most féktelen demagógiájában a nem szavazatokat úgy próbálja megnövelni a saját maga számára, hogy az ellenzők közé számolja a távol maradók igen jelentős (62 százalékos) létszámát is. Bezzeg másfél esztendővel ezelőtt az európai uniós népszavazáson nem ezt a nótát fújták. Akkor ugyanis a távol maradt 4,4 millió ember, s hozzáadva a nemmel szavazó 600 ezret, vagyis együttesen kereken ötmillió magyar (az ország fele lakossága, azaz a szavazásra jogosultak közel 62 százaléka) nem szavazta meg az uniós tagságot, mégis benne vagyunk az Európai Unióban.

Wittner Mária (Budapest): Nem sok olyan történt az életemben, amiért szégyenkeznem kellett, de most nagyon szégyellem magam. Nem magam miatt, mert én mindig a szívemre és a lelkiismeretemre hallgatok, és nem latolgatok, ha másoknak örömöt adhatok. A kormány minősíthetetlen, aljas kampányával nemcsak a külhoni magyarokat alázta meg, hanem a tisztességes szavazókat is. Mégis volt egy halvány remény, hogy az igen ajándékát – ami a szeretetről szól – letehetjük a karácsonyfa alá, a határon túli magyarság iránt érzett szeretetünkkel együtt. Szégyellem ezt az embertelenül érzéketlen kormányt. Szégyellem, hogy még mindig Kádár népe formálhatja sorsunkat. Egyszer azt mondták nekem: ha egy tiszta ügyhöz piszkos kézzel nyúlnak hozzá, nem az történik, hogy a kéz megtisztul, hanem az ügy bemocskolódik. Ez történt a kampánynál, és ennek egyenes következménye volt a szavazás.