Európai Unió: válság és megújulás

Napjainkban politikai válság söpör végig az Európai Unió tagállamain, mögötte mély bizalmi válság, sőt az európai önbizalom megrendülése érződik. A válság látható jele, hogy két tagállam is elvetette az új európai alkotmányt, ezzel megtorpanhat az európai újraegyesítés folyamata. A legnagyobb európai gazdaságok közül három – Németország, Olaszország és Franciaország – gazdasági stagnálással küzd, és mára világossá vált, hogy az Európai Unió 2010-re nem lesz a globális gazdaság legversenyképesebb övezete, tehát a lisszaboni célok csendben kimúltak. Egyre többen kérdőjelezik meg, hogy jó irányba megy-e Európa és az unió. Valóban szükség van-e államok feletti irányító szintre, fenntartható-e az európai szociális piacgazdaság modellje, és képes-e tartani az európai gazdaság a versenyt két globális partnerével, az amerikai és az ázsiai gazdasággal? Európában ma szinte tapintható az elbizonytalanodás, ami új európai paradoxon: éppen a sikerek csúcsán jön az elbizonytalanodás, ahogy korábban a legmélyebb válság hozta a megújulást, majd a sikert. Az Európai Közösség és ezzel a francia–német megbékélés az európai történelem legmélyebb válságából, a múlt század hosszú világháborújából született: az európai siker az európai válság gyermeke. Az Európai Unió az elmúlt 15 évben sikert sikerre halmozott –1992-ben megszületett az egységes európai piac, 1995-ben három gazdag, majd 2004-ben tíz felzárkózó országgal bővült az unió, és a Római Birodalom óta először van újból egységes európai pénz –, a siker azonban válságot szült. Igazi európai jelenség ez: a kudarc sikert szül, a siker válságot.
Az igazán meglepő jelenség nem a politikai válság, hanem az európai öntudat megingása. Az európaiak nem bíznak önmagukban és Európában, miközben erre minden okuk meglenne. Az Európai Unió a világgazdaság legnagyobb egységes piaca, a globális gazdaság teljesítményének 30 százalékát állítja elő (annyit, mint az USA, és 6,5-szer többet, mint Kína), vezet a világkereskedelemben (részaránya 24 százalék, szemben az USA 22 és Japán 8 százalékával), sőt többet exportál, mint importál, szemben a hatalmas amerikai kereskedelmi deficittel.

Európa védelmében
A világ 140 legnagyobb vállalata közül 61 európai, csak 50 amerikai, és csupán 29 ázsiai. A világgazdaság 20 legnagyobb kereskedelmi bankja közül 14 európai, az első négy közül három. A világ 10 legnagyobb biztosítótársasága közül 8 európai. A világ 50 legjobbnak tartott vállalata közül 49 európai, és csak egyetlen amerikai vállalat tudott bekerülni a legjobbak közé. Európa a kisvállalkozások terén is vezet az USA előtt: az EU munkaerejének kétharmada kap munkát kisvállalkozásoknál, szemben a 46 százalékos amerikai aránnyal. Bár az EU a globális versenyképesség tíz tényezője közül csak háromban vezet az USA előtt, de a legjobb európai gazdaságok – Dánia, Finnország, Hollandia, Svédország és Nagy-Britannia – tízből hétben jobbak, mint az amerikai vagy a japán gazdaság. Bár az amerikai GDP gyorsabban nő, mint az európai, a termelékenység növekedése – ami a gazdagság legfontosabb forrása – gyorsabb Európában. 1820 és 1945 között Amerikában nőtt a leggyorsabban a termelékenység a világon, de 1950 után már végig gyorsabb az európai termelékenység növekedése, mint az amerikai. Míg 1960-ben kétszer több árut állított elő az amerikai gazdaság egy óra alatt, mint az európai, addig ma az EU termelékenységi szintje már elérte az USA szintjének 97 százalékát.
Az életminőség terén egyértelmű Európa előnye Amerikával szemben. Az EU–15-ök polgárainak várható élettartama 78 év, szemben az amerikaiak 77 évével, miközben Amerika egészségügyi kiadása majdnem az európai kétszerese. Az elhízottak aránya Amerikában 30 százalék, szemben az európai 11 százalékkal. Az egészségügyi ellátás igazságossága szempontjából az USA 45. a világban, ezzel az OECD-országok közül az utolsó helyen áll. A gyermekek szegénysége terén utolsó előtti helyen áll Amerika – a gyermekek 22 százaléka szegény – a fejlett országok között. A biztonság terén is óriási a különbség a két nagy között: Európában 100 ezer főre 1,7 gyilkosság esik, míg Amerikában négyszer több. Míg Európában 100 ezer polgárból 87 börtönlakó, addig Amerikában 685, és a 2 millió amerikai börtönlakó a világ teljes elítéltjeinek 25 százalékát adja. Ha a 2 millió börtönlakót és a szintén 2 millió álláskeresést feladó amerikait is beszámítjuk, akkor az amerikai munkanélküliségi ráta 9 százalékos, megegyezik az EU szintjével, tehát Amerika nem jobb Európánál az új munkahelyek teremtésében. Az amerikai családok és az állam eladósodottsága magasabb, mint Európában, miközben a megtakarítási ráta lényegesen kisebb.
Talán ennyi is elég, hogy kimondjuk: az európai önbizalom és öntudat megingása alaptalan, valójában nem a kudarc, hanem a siker különös szülötte.

Amerika rejtett erőssége
Miért érezheti magát Európa kényelmetlenül, ha ilyen jól áll? Európának mára egyetlen igazi gyenge pontja maradt: a népesedési helyzet. Ma Amerikában a 65 év feletti lakosság aránya 35 százalék, Európában 38, de 2050-re az amerikai szint változatlan marad, míg az európai 52 százalékra nőhet. Amerika gazdasági teljesítménye 2050-re a mai, az unióéval közel egyenlő
10-11 ezer milliárd dolláros szintről az európai szint kétszerese nőhet, aminek döntő oka az, hogy Amerika népessége nő, és az aktív lakosság aránya változatlan marad, miközben Európa népessége csökken, és az inaktívak aránya nő. A népesedési betegség megoldása nélkül valóban veszélybe kerülhet Európa jövője.
Elvileg két megoldás lehetséges: a több gyermek és a több bevándorló. Minden családba egy gyermekkel többre lenne szükség – tehát a termékenységi ráta 2,1-re emelésére a mai 1,4-es szintről – ahhoz, hogy elhárítsuk a népesedési katasztrófát. Bár az írek, a franciák és a svédek ezt megoldották – az adórendszer mellett nagyon sok gyermekvállalást segítő lépéssel –, de az egész Európára érvényes népesedési fordulat jelei ma még nem láthatóak. A másik megoldás a bevándorlás: évi egymillió új bevándorlóra, egyedül Németországban évi 500 ezerre, lenne szükség ahhoz, hogy ne boruljon fel Európa népesedési térképe. Szemben az amerikai közvéleménnyel, az európaiak ellenzik a bevándorlást: csak az európai polgárok 20 százaléka látja jó megoldásnak a több bevándorló fogadását, és 40 százalék vallja azt, hogy a munkanélküli bevándorlót haza kell küldeni. Erre jó okuk van, hiszen például Németországban a börtönlakók 33 százaléka bevándorló, miközben arányuk a népességben 9 százalék, Franciaországban 26 és 8 százalék az arány. Németországban a bevándorlók 15 százaléka munkanélküli, míg a németeknek csak 7 százaléka, Franciaországban a munkanélküliek 20 százaléka bevándorló, míg a franciák körében 9 százalékos a munkanélküliségi ráta. E hangulat mögött egy mélyebb ok is meghúzódik: Európában az elmúlt 50 évben óriási népvándorlás ment végbe, ahogy azt Jeremy Rifkin írja új könyvében (The European Dream). Nyugat-Európa valójában – és ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni – olyan mértékű népvándorlást élt meg 1945 és 2000 között, amire egy évszázaddal korábban Amerikában volt példa. Németországba 1950 és 1988 között 24,5 millió bevándorló érkezett. Franciaország 21,9 millió bevándorlót fogadott be ebben az időszakban. Anglia, Svájc, Hollandia, Belgium és a skandináv országok újabb 25 millió bevándorlót fogadtak be. Ausztriában 9 százalék a bevándorlók aránya, Németországban 7, Franciaországban 6. 1960-ban Németországban az újszülöttek 1,3 százalékának volt bevándorló szülője, ma 20 százalékának van egy vagy két külföldi szülője. A közvélemény egyre erősebben ellenzi a bevándorlást, ami az elmúlt négy évtized kifáradását is tükrözi, de döntő forrása a bevándorlók integrálásának a lassúsága, időnkénti kudarca.
Míg Amerika lényegében megoldotta az új polgárok társadalmi betagolását, addig Európában ehhez több időre van szükség. Amerikában a vallási közösségek ereje, a nyelv, az amerikai hazafiasság mint új vallás és a beolvasztás hagyományai együtt forrásai a sikernek. 1789-ben csak a franciák fele tudott franciául, 1860-ban megszületett Olaszország, de még nem voltak olaszok, hanem lombardok, velenceiek, toszkánok: csak az új olasz polgárok 2,5 százaléka beszélt olaszul. Németországban két évszázada csak 500 ezer ember beszélte a mai német nyelvet. Nyugat-Európa az elmúlt négy évtizedben – bár nem olyan jól és gyorsan, mint Amerika – integrált közel 80 millió bevándorlót, mai népességének ötödét. A népességfogyás és elöregedés európai népbetegségének gyógyításához tehát elsősorban több gyermekre, kiegészítő kúraként a bevándorlók jobb integrálására van szükség.
Az Európai Unió jelenlegi politikai válsága és az európai polgárok önbizalmának megingása nem a kudarc, hanem a siker következménye. Sokat, gyorsan és sikeresen markolt Európa, közben kissé kifáradt, némi emésztési gondok is felléptek. Az újraegyesülő Európa a múlt század nagy kudarcaiból táplálkozott, a siker az európai legyőzöttek és győztesek – mindketten vesztesek – új gondolkodásának gyümölcse. Amerika segített – a múlt században háromszor is – abban, hogy Európa megbékéljen önmagával. Amerika ma igen egyszerűen néz Európára: a globális játszmákban legjobb szövetségese Európa, de nem szeretné, ha újból egy európai nagyhatalmi álom kerítené hatalmába. Amerika és Európa igen erősen különböznek egymástól, éppen ezért lehetnek jó társak a globális játékokban. Amerika gyors, erős, vallásos, hazafias, hatalomban, munkában és anyagi gazdagságban gondolkodó ország, ahol a társadalom talpköve a vállalkozás. Egyedüli világhatalomként szeret egyedül cselekedni, kiválasztottnak tartja magát, a szabadság és a fény hordozójának. Európa ezzel szemben jólétben, békében, harmóniában, együttműködésben, a munka és a szabadidő egységében, a nemzetközi együttműködésben és törvényekben, a segélyekben és szolidaritásban, a közösségekben és az államban gondolkodó, inkább lassú, halk szavú óriás.

Válságból jön a megújulás
1945-ben úgy tűnt, hogy az USA és a szovjet birodalom a múlt század két nyertese. Az 1990-es évek kezdetétől már egyedül Amerika tűnik az 1492 és 1989 közötti újkor nyertesének. Ma Kína és általában Ázsia tűnik századunk feljövő győztesének. Az elmúlt évtizedek sikerei alapján azonban az igazi nyertes Európa, mert a Római Birodalom után először volt képes újrateremteni Európa egységét. Igazi győztes, mert Európa egységét a mai kor szelleme szerint nem háborúval, hanem békével, nem katonai, hanem politikai és gazdasági eszközökkel építi fel. A mai politikai válságból lelki, társadalmi és politikai megújulás jön, amely forrása lesz a következő évek új európai sikereinek. Ez egyaránt jó lesz nekünk európaiaknak és amerikai barátainknak.

A szerző az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere