Megállíthatatlan társadalmi kirekesztődés

Miközben nap mint nap hangzatos szólamokat hallunk a társadalmi kirekesztődés mérsékléséről, szinte vég nélkül növekszik azoknak a társadalmi csoportoknak a száma, amelyek – életkörülményeiket tekintve – a lecsúszás folyamatába kerülnek. Szociológiai elemzések rendre arról tanúskodnak, hogy már nem csupán a társadalmi kirekesztődés veszélyeztetettjeiről lehet beszélni, hanem sokkal inkább az áldozatairól. Jóllehet tagadhatatlan, hogy a kirekesztődésnek és a kirekesztettségnek máig sokféle értelmezése lehetséges, mindennél nyilvánvalóbb, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztődés nem feltétel nélkül jár együtt. Jórészt arról van szó, hogy a kormányzat zsolozsmaszerűen ismételgeti az EU kirekesztődés elleni stratégiájának néhány elemét (így például a foglalkoztatottság lehetővé tételét s ugyanígy a forrásokhoz és javakhoz, a jogokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférést), de – sajnos – éppen a nemzeti cselekvés területén nem történik semmi.
Mert hiába fogalmazódnak meg ugyancsak szépen hangzó ígéretek – többek között – a foglalkoztatási ráta növeléséről, a rugalmas foglalkoztatási formák erősítéséről, a munkaerő-piaci igényeket kielégítő oktatás fejlesztéséről, az egészségügyi és szociális ellátórendszer korszerűsítéséről, minden szempontból a helyben topogás jellemző. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az állami döntéshozatalnak nincs a gyakorlatban végigvihető társadalompolitikai programja, azon kívül, hogy évek óta többé-kevésbé hiteles statisztikai adatokat szerezhetünk a jövedelmi egyenlőtlenségekről, az életkörülményeket meghatározó erőforrásokról. Nemcsak az aktív korúak pozíciója romlott, hanem a jövedelmi szegénység kockázatának erősödése a társadalomnak lényegében minden rétegét érintette. Bár igaz az, hogy néhány év távlatában kockázatos mindezt kijelenteni, de az tény, hogy nem pusztán az egyedülállók, hanem ugyanígy azoknak a háztartásoknak az aránya is növekedett, ahol nem él aktív családtag. Így ha a kirekesztődést olyan szociális krízisként fogjuk fel, amely az élet különböző területein hat az egyénre (például a foglalkoztatás és a kulturális javaktól való megfosztottság tekintetében), egyszersmind azt is látnunk kell, hogy nem minden társadalmi csoportot érint egyenlően. A leginkább veszélyeztetett csoportok között fiatalokat éppúgy találunk, mint fogyatékkal élőket vagy éppenséggel romákat. De miután sem a foglalkoztatás, sem a tartós szegénység csökkentése szempontjából nem történt semmiféle előrelépés, mindenképp szembeszökő, hogy a kirekesztődés generációkat megnyomorító, állandó léthelyzetté válik. Kivált azért is, mert ha a megélhetéshez akadna is biztos és tartós munkahely, a kilábaláshoz azok a morális és lelki erőfeszítések hiányoznak, amelyek összpontosításával és mozgósításával valamelyest eredményt lehetne elérni.
Ha kimondjuk, ha nem, mára a népesség csaknem negyven százaléka a társadalmi hierarchia legalján helyezkedik el, azaz ennek a társadalmi rétegnek a tagjait szinte átjárhatatlan szakadék választja el a többitől. S nemcsak a közkeletűen emlegetett underclass rétegekről van szó, amelyek fizikailag és kulturálisan is elkülönülnek másoktól, hanem egészében is a kirekesztett létállapotban élőkről. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy egyre több családnak az egyetlen megélhetési forrást a szociális juttatások jelentik. De a legnagyobb baj mégiscsak az, hogy a társadalom túlélési stratégiái szemmel láthatóan fogyatkoznak, s ezzel egyidejűleg felerősödnek azok a szociokulturális jellegzetességek, amelyek általában a végletesen elszegényedett és nyomorgó társadalmakat jellemzik. Többek között olyan viselkedésmódok, amelyeket a szükség és a nyomor diktál, a bizalom teljes hiánya, a közösségen belüli presztízs teljes eltűnése.
Végül a társadalmi kirekesztődést az is mindenképp erősíti, hogy a közösségek valódi megerősödésével szemben éppen ellentétes folyamatok mennek végbe. Egészében is a különféle státusok bizonytalansága következtében a mikroközösségek olyan mértékű gyengülésének vagyunk tanúi, amelyek a sokat emlegetett polgárosodást is veszélyeztetik. Ezért jelenleg inkább beszélhetünk a társadalom végletes és meg nem szűnő atomizálódásáról, részeire eséséről. Vagyis annak folytán, hogy a kirekesztődés egyre nagyobb méreteket ölt, több százezer embernek megszűnik a választási lehetősége. Személyiségük integritása végképp felszámolódik, s ahogyan szegénységük mértéke nyomorszintűvé válik, életviszonyaikban a passzív beletörődés és a cselekvésképtelenség lesz domináns.

A szerző szociológus