Politikai vád alatt a vádhatóság

Végre megszólalt az igazságügy-miniszter is! A távirati irodához eljuttatott nyilatkozatában Petrétei József kifejtette, alapvető érdek, hogy az igazságszolgáltatás megbízhatóan, hitelesen, magas szakmai színvonalon működjön. Ez szerinte csak úgy érvényesülhet, ha a jogszabályokat és a szakma szabályait az igazságszolgáltatás valamennyi résztvevője minden esetben maradéktalanul betartja. Petrétei a Népszabadságnak azt is elmondta: konkrét ügyben nem kíván állást foglalni. „Annyit közölt, hogy a független bíróság maga is minden esetben meghallgatja az ügy szereplőit, és további eljárási cselekményeket kezdeményezhet.”
Kérdés, hogy ha a miniszter konkrét ügyben nem nyilatkozhat – s tényleg nem nyilatkozhat –, most miért tette? Mert tudja, hogy valamelyik ügyben nem a jogszabály vagy a szakma szabályai szerint intézkedett az igazságszolgáltatás valamelyik résztvevője? Mi köze ehhez a miniszternek? Ő a felettes hatósági személy? S főként: miért emlegette Petrétei a független bíróságot meg azt, hogy a bíróság „további eljárási cselekményeket kezdeményezhet”? Vajon milyeneket? Elrendelheti a nyomozást, a vádemelést, a vádkiterjesztést, a vádmódosítást? Vagy éppen az eljárás megszüntetését? S ha igen, miért hívja fel erre a független bíróság figyelmét a végrehajtó hatalom képviselője? Mert a bíróság magától nem tudná, vagy mert nem független?
Lezárult a nyomozás
Érdekes a miniszteri felvetés. És maga a megszólalás is. Különösen azután, hogy az Alkotmánybíróság még 2002. március 20-i határozatában rögzítette az evidenciát: „A bírói hatalom a magyar parlamenti demokráciában is elválik a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól…” Az AB természetesen továbbmegy, és leszögezi: a hatalommegosztás követelménye az is, hogy a közvádlói és a bírói szerepet ne lehessen összemosni. Nem felel meg az alkotmánynak, ha a bíró részben átveszi az ügyész közvádlói jogosítványát, és „a pártatlan bíró helyett a vádló bírót helyezi előtérbe.” Emiatt semmisítette meg az AB a büntetőeljárási törvénynek azt a szakaszát, amely módot adott a bírónak, hogy a vád módosítására, kiterjesztésére, újabb vádemelésre hívja fel az ügyészt. Petrétei remélhetően nem nyomoztatni akar a bírósággal.
Egyébként nem csoda, hogy mind többen szólalnak meg a K&H-ügyben. Valóban szörnyű, mit kell néha kiállni manapság! Az ember gyanútlanul kezébe veszi az újságot, még bele sem lapoz, máris kellemetlen élményben van része: egy elégedett ember tekint rá, széles mosollyal az arcán. Az exbróker. Ám a jelenleg gyanúsított – korábban bankár – címlapos személy nem egyedül élvezi a pillanat örömét, a pezsgős összejövetelt, hanem egy hivatalban lévő belügyminiszter ugyancsak mosolygós férjének társaságában. Aki láthatóan szintén nagyon jól érzi magát a rendezvényen.
Vannak azonban ennél most már kínosabb tények is. Mégpedig az, hogy a nyomozás lezárult a K&H-ügyben. Az új büntetőeljárási törvény szerint le kellett zárulnia, hiszen a kezdete óta eltelt két év. A koalíció valószínűleg nem került volna ilyen kényelmetlen helyzetbe, ha első igazságügy-minisztere, Bárándy Péter 2003-ban nem így terjeszti be az egyébként ésszerű törvényjavaslatot, s nem szab időhatárt a nyomozásnak. Akkor a hatóság valószínűleg elbabrált volna még egy ideig az esettel. Így viszont kénytelen volt pontot tenni a végére. Néhány héten belül valószínűleg elkészül a vádirat, már nyilván írják is. Az ősszel pedig bíró elé kerül az akta, jövő tavasszal akár elkezdődhet a tárgyalás.
Lehet, persze, hogy a bíróság csak a választás után veszi elő a pert, de ennek voltaképp nincs jelentősége. Az országgyűlési választások idejére így is, úgy is köztudomású lesz, kik ülnek majd a vádlottak padján. Közkézen forog a vádirat, lehet belőle idézni. Ám addig is történhet egy s más. Ha hinni lehet a lapinformációknak, az ügyészség még kérni fogja az Országgyűléstől két miniszteriális rangú politikus mentelmi jogának felfüggesztését. Nem tudjuk, hogy ez így lesz-e. A házelnöki sajtóiroda szerint eddig nem találkoztak ilyen kikérővel.
A Tocsik-ügy mint precedens
Mindenesetre szorul a hurok. Az érintett vagy a magukat valamilyen formában annak tekintő körök kitörési pontokat keresnek. Ez természetes reakció. Felrémlik ugyanis egy korábbi választás előtti időszak, abból pedig a Tocsik-ügy. És az, hogy annak sem volt éppen jó hatása az eredményre. Az 1996 őszén kipattant sikerdíjbotrány miatt 1997-ben emelt vádat az ügyészség. A védők akkoriban a vád ellentmondásait emlegették, a Fővárosi Bíróság pedig egyenesen azt fogalmazta meg 2002-es ítéletében, hogy a 804 milliónyi közpénz Tocsik Márta és három férfi együttműködésének eredményeképpen, bűnös úton került volna a jogásznő és két vállalkozás birtokába. Az ÁPV Rt. akkori vezérigazgatójának, az MSZP pénztárnokának és egy, az SZDSZ-hez közel állónak mondott vállalkozónak a részvételéről volt szó. Utóbbi két személy nem zsarolta meg Tocsikot – tartalmazta aztán az ítélet, őket felmentették, jogerősen is. A jogásznő okirat-hamisításban találtatott vétkesnek, mert színlelt szerződéseket írt alá a két vállalkozással, amelyek semmiféle alvállalkozói munkát nem végeztek neki. Pénzt viszont kaptak a jogásznőtől. Akinek természetesen az ÁPV utalt, az rt. vezetője hanyagul kezelte a vagyont – szólt a verdikt.
A húszmilliárdos összeget érintő brókerbotrány is a választás előtti időszakra érett be. Mi tagadás, ez kellemetlen. Érthető, ha az érintettek kétségbeesett ellenlépésekkel próbálják menteni a menthetőt. Jogtalannak, szabálytalannak nyilvánítanak majdnem mindent, ami a nyomozás idején történt, akkor is, ha valójában nem tudják pontosan, mi történt, s milyen bizonyítékok vannak az ügyészség kezében. A nyomozás zárt, nem a nyilvánosság előtt zajlik – nyilvános majd a bírósági tárgyalás lesz. Akik pedig tudják, hogyan történt a bizonyítékok összegyűjtése, mert a nyomozás végén módjuk volt megismerni az iratokat, abban bíznak, hogy mások nem ismerik sem a tényeket, sem pedig a jogi rendelkezéseket. A bróker kihallgatásáról készült néhány perces videokazettát elemezve így – mások tájékozatlanságában bízva – egyesek bátran kijelentik: az ügyészek nem a büntetőeljárási törvény szerint vezették a kihallgatást, pedig ugyanazon a jogi egyetemen tanulták a büntetőeljárási törvényt, amelyiken az elemzők is.
A megszólalók pontosan tudják, hogy az eljárási törvény egy szóval sem ismerteti a kihallgatás technikáját. Nem is ez a feladata. Nincs benne szó a kihallgatás légköréről, a hatósági ember vagy a gyanúsított által használható hangnem, hangsúly, hanglejtés jellemzőiről. Szó van viszont a jogszabályban arról, hogy a védő konzultálhat a védencével, s a gyanúsított vallomását a kihallgató diktálja jegyzőkönyvbe. Ez így van vagy lehet a bíróságon is, ahol többnyire a jegyzőkönyvvezető dönti el, mit jegyez le. Az elhangzottak lényegét szokta leírni, másképp kijavítást kérhetnének a résztvevők.
A kihallgatás elején a gyanúsítottat persze figyelmeztetni kell: védekezési joga nem terjed odáig, hogy másokat bűncselekménnyel vádoljon. A hamis vád tilalma azonban nemcsak a gyanúsítottra érvényes, hanem mindenkire. A hatóságot – alap nélkül – azzal gyanúsítani, hogy képviselői maguk tettek vallomást a kihallgatott személy helyett: ők mondták meg, s foglalták jegyzőkönyvbe, ki mit követett el – legalábbis elgondolkodtató álláspont a büntetőeljárási törvény alapján. Semmiképp sem tekinthető pusztán szakmai ellenérvnek.
Vádolnak a váddal illethető körök s az elfogult nyilatkozók. Ezt nem lehet csupán az ügynek szóló pánikkal, pillanatnyi fejvesztettséggel magyarázni. S azzal sem, hogy milyen hatással lehet az eset a választásokra. Többről van szó. Egyebek mellett arról, hogy még nincsenek kiírva a választások, s nem tudhatjuk, hogy az új államfő melyik dátumot jelöli meg. Az államfő ugyanis nem Szili Katalin és nem is Glatz Ferenc. Sólyom László kiírhatja a választást úgy, hogy a mai koalíció jelöljön új legfőbb ügyészt, de kiírhatja olyan időpontra is, hogy az új Országgyűlés joga legyen a vádhatóság vezetőjének megválasztása. Polt Péter megbízatása jövő májusban lejár. Hogy a K&H-ügyben ez miért érdekes? Mondhatnánk, semmiért, noha az ügyész később elejtheti vagy módosíthatja a vádat. Vádemelés, úgy látszik, már mindenképpen lesz. Ám nem csupán az ügy a tét, hanem a hatalom. Annak is a teljessége, ami jogállamban szokatlan. A hatalmi ágak önállóságára jó néhányszor emlékeztette a mostani koalíciót az Alkotmánybíróság. A testület határozataiból levonható lenne a következtetés: ha hatalmon vagyunk, az nem azt jelenti, hogy mindenki alá van rendelve az akaratunknak – az Országgyűlésnek. Minden szervezet: a kormány – a régieket is beleértve –, a köztársasági elnök és a legfőbb ügyész. És persze az ellenzék. Az Alkotmánybíróság egyértelművé tette ezt, amikor a Mécs-bizottság ügyében jogsértőnek nevezte a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását a kormányzati tényezők ügynökmúltjának vizsgálatára. Hasonlóan foglalt állást az AB akkor is, amikor alkotmányértelmezést adott az államfő jogköréről a kórháztörvény megsemmisítésekor. Ebben az ügyben közölte: az Országgyűlés köteles meghívni az államfőt az általa visszaküldött törvény újratárgyalására. A legfőbb ügyész nem utasítható – tudatták a bírák az ügyészség alkotmányos helyének elemzésekor. Mindegyik esetben azt hangsúlyozta a testület, hogy a hatalmi ágak nincsenek egymásnak alárendelve. Viszont egyensúlyban tartják egymást, és kötelesek együttműködni. Ehhez már csak azt tehetjük hozzá, együtt kell működni az ellenzékkel is. A kétharmados törvények ugyanis hatályban vannak, bár az új igazságügy-miniszter szeretné kiiktatni azokat. Legalábbis erről beszélt múlt karácsonyi nyilatkozatában. Akkor aztán tényleg mindenki befoghatná a száját.
A legfőbb ügyész együttműködési kötelezettsége az AB 2004. február 14-én hozott határozata szerint azt jelenti, hogy a vádhatóság vezetője köteles megjelenni a parlament és bizottságai ülésein, évente be kell számolnia a plénum előtt, emellett esetenként válaszolnia kell a képviselők interpellációira, kérdéseire. Azonban, hogy mit válaszol, azt jóformán maga dönti el – a jogszabály keretei között. A bírák ugyanis azt mondták: a legfőbb ügyész „válaszában köteles tiszteletben tartani az alkotmányt, így különösen az alkotmányban és ennek alapján más törvényekben biztosított alapjogokat”. Emellett „a válaszadás nem veszélyeztetheti az ügyészség mint önálló alkotmányos szerv alkotmányban meghatározott feladatainak teljesítését”.
Szó sincs tehát arról, hogy részletekbe menően be kellene avatnia a képviselőket vagy bárki mást a nyomozás adataiba, tényeibe, netán meg kellene hívnia a honatyákat a kihallgatásokra. Csak anynyiban kell felvilágosítást adnia, amennyiben nem veszélyezteti a nyomozás sikerét, és nem sért személyes adatokat. Az Országgyűlés ellenőrzési jogosítványai soha nem válhatnak a konkrét ügyekben való ügyészi állásfoglalás szakmai ellenőrzésének eszközévé – jelentették ki az alkotmánybírák. Összefoglalva pedig azt mondták: „… az ügyészség és a legfőbb ügyész csak az alkotmányra és más jogszabályokra kell hogy tekintettel legyen. Más szervnek vagy közjogi méltóságnak az ügyészség nincs alárendelve, tevékenységét nem más szerv általános irányítása alatt végzi. Az ügyészeknek utasítást csak a felettes ügyész, illetve a legfőbb ügyész adhat, míg a legfőbb ügyész nem utasítható.” Végül: „a legfőbb ügyész visszahívására az alkotmány nem ad lehetőséget, hivatalvesztésére pedig csak a köztársasági elnök kezdeményezésére és csak akkor kerülhet sor, ha posztjára méltatlanná válik.”
Ez most az alkotmányos helyzet, s ezen csak az alaptörvény módosításával változtathatna az Országgyűlés – ha meglenne hozzá a kétharmados többsége. És ha nem egy kellemetlen, konkrét ügy motiválná a változtatást.
A bíróság a kontroll
Hiába mondják tehát politikai elemzők, nem lehet, hogy az ügyészség fölött nincs senki – értsd: nincs fölötte a kormány és az Országgyűlés. Egyelőre úgy néz ki, hogy nem is lesz. Az ügyészség fölé rendelte viszont a törvény – szakmai alapon – a bíróságot. S ez elég komoly kontroll. Ha a bizonyítékot netán jogsértően szerezték be, a bíróság majd kizárja azt az ügyből. Ha a vád alaptalan, végződjék a per felmentéssel. Bízzunk az igazságszolgáltatásban! Nem azért, mert úgysem tehetünk mást, hanem mert a jogállamot választottuk. Lehet, hogy anno egyértelműbbek voltak a dolgok. A szocialista törvényesség vagy a forradalmi igazságszolgáltatás idején például. Akkortájt a politika megelégedésére szolgált a körömtépés az Andrássy út 60.-ban. Meg a vádhatóság és a bíróság jog szerinti vagy tényleges belügyi alárendeltsége. Ráadásul a jog a maga egészében bevallottan a politika szolgálóleánya volt. Ám ez az idő nem jön vissza, akkor sem, ha az egykori pribékek és elvbarátaik ma is köztünk vannak, netán a hatalom környékén is.
Legyünk tehát szerények, és kérjünk csupán annyit, hogy mindenki érje be azzal a szereppel, amit a jogállam osztott rá. És ott álljon meg. Az igazságszolgáltatás is végzi a maga feladatát.