Hiteles főpolgármesterek Budapesten

Miféle modern világvárossá lett Budapest az elmúlt tizenöt évben? A rendszerváltás óta csak Demszky Gábort láthattuk a főváros élén, és nincsenek emlékeink, hogy milyen lehet egy más, egy jobb főpolgármester. Összehasonlításnak bemutatok néhány ’89 előtti városvezetőt, hogy láthatóvá váljon, koncepciók, eredmények tekintetében az SZDSZ-es főpolgármester mekkora lemaradásban van tekintélyes elődeihez képest.
Budapest főváros történetében a ’89-es rendszerváltásig összesen tizenhárom választott vagy épp delegált főpolgármester volt. Ráth Károly, az első főpolgármester 1873-ban, megválasztása után, olyan városfejlesztési koncepciókat dolgozott ki, amely pár évtized alatt követendő példává, sok tekintetben világelsővé tette Magyarország fővárosát.
Az első főpolgármester nevéhez köthető a főváros csatornázási munkáinak folytatása és kiteljesítése. A csatornarendszer, mely a 19. század közepéig nyílt árkokban folyt a Dunába, sok problémát okozott a lakosságnak. Már az 1840-es években elkezdődött a nyílt árkok beboltozása és az új nyomvonalak kiépítése. Az akkori elképzelések szerint két főgyűjtőcsatornát kell építeni, melyek Budapest egyre növekvő szennyvizét a város alatt vezetik a Dunába. A főpolgármester megbízatásának végén, 1893-ban adta át a Soroksári úti szivattyútelepet, 1896-ban pedig a nagykörúti és a Duna-parti főcsatornát. A csatornarendszer használata megszüntette az olyan jellegű higiénés és esztétikai problémákat, melyről a Pesti Hírlap 1841-ben ekként tudósít: „A mészárosok az egész városban, sőt még a városház mellett is – tehát a város közepén a leglátogatottabb helyeken – a vett borjúkat és bárányokat leölik, nyúzzák, felbontják és kicsáválják, a vér patakonkint csurog a kövezeten, a belrészek az elmenők gyönyörködésére az ajtókon díszlenek, a fél véres borjú- és bárányfők anatómiai vizsgálatra kínálkoznak, s a lég oly picant illatokkal terhes.”
Ráth Károly főpolgármestersége idején, a dinamikusabbá váló kilencvenes évtizedben, mintegy 219 kilométer csatorna épült városszerte, melyből a főcsatorna 24 kilométeres szakaszt tett ki.
A 19. század végén nemcsak a csatornázási gondokat kellett leküzdeni, hanem a fővárosiak tisztaivóvíz-ellátását is meg kellett oldani. A Duna-víz-árusok ugyanis közvetlenül a mederből kiemelt ivóvizet kínáltak, ami nem volt elég tiszta. A főpolgármester 1873-ban Wein János vezetésével megalakította a vízvezetéki igazgatóságot a főváros mérnöki hivatalán belül. Ekkor kezdődhetett meg az állandó jellegű, nagy kapacitású vízművek tervezése és kivitelezése. Ennek eredményeként, az úgynevezett budaújlaki vízmű 1881-ben kezdte meg az ivóvíztermelést, ezt követte 1883-ban óbudai és a budai vízmű átadása.
Az első főpolgármester a város közlekedésének fejlesztését is kiemelt célnak tartotta. A 19. századi, világvárosi szerepre készülő Budapest számára nagy jelentőséggel bírt a távolsági közlekedés megszervezése. A vasúthálózat alapjait a reformkorszak már megteremtette, ennek továbbfejlesztése azonban égetően fontos feladattá vált. A főpolgármesteri koncepció alapján épültek ki Budapest főbb pályaudvarai, a Nyugati és a Keleti pályaudvar. Ezeken túlmenően, a modern városi közlekedés alapját kitevő budapesti tömegközlekedés is ekkor vált meghatározóvá. Ebben az időben épült meg a fogaskerekű vasút, villamosították a közúti vasutakat, és elindult a nagykörúti keskeny nyomtávú villamos-próbavasút. A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) és Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) két esztendő leforgása alatt (1894–1896) megvalósította a kontinens első földalatti vasútját.
Az 1800-as évek végén a földalatti építésével párhuzamosan gőzerővel folyt a főváros környékét a várossal összekötő, úgynevezett helyiérdekű vasutak kiépítése. Budapest Ráth Károly fejlesztési koncepciójának köszönhetően az európai nagyvárosok színvonalát érte el.
A második főpolgármester, Márkus József teljes mellszélességgel állt ki az elődje által megkezdett fejlesztési program mellett. Az ő városvezetése idején fejeződött be a káposztásmegyeri vízmű építése, mely már napi 240 ezer köbméteres teljesítményével komoly mértékben könnyítette a város vízigényét. A Márkus-féle adminisztráció nagy hangsúlyt helyezett a közegészségügy, nevezetesen a kórházak fejlesztésére. Főpolgármesterségének megvalósult elképzelései között említhetjük a Margit és János kórházak létrehozását, valamint a budapestieket leginkább fenyegető betegség, a tbc leküzdésére, a Korányi-féle Tbc és Pulmonológiai Intézet felállítását.
1906-tól Fülepp Kálmán volt hat évig Budapest főpolgármestere. Az ő városi vezetéséhez kapcsolható a nagy jelentőségű, úgynevezett Fehér Kereszt Gyermekkórház megépülése. A főpolgármester városvezetési gyakorlatiasságát Budapest úthálózatának fejlesztése, elsődlegesen is a szilárd útburkolat kialakítása jellemezte. A makadám- és keramitburkolat részbeni felváltására, kiegészítésére szolgált az 1906-tól használatban lévő hengerelt aszfalt, 1907-től pedig az úgynevezett kiskockakő. Fülepp Kálmán külön programban dolgozta ki a meglévő útfelületek rendszeres gondozását, karbantartását.
A következő főpolgármester, Bárczy István a lakáskérdés megoldására helyezte a hangsúlyt. Ekkoriban az aránytalanul nagyra duzzadt fővárosi lakosság életkörülményeinek javítására nagy szükség mutatkozott olcsó, jó és egészséges lakások építésére. Bárczy javaslata alapján a fővárosi közgyűlés 1907. július 3-i ülésén elfogadta a tanácsnak azon javaslatát, hogy a Gyáli út mentén fekvő, hatezer négyszögölnyi területen, egymilliós költséggel, mintegy kétszáz lakást magába foglaló háztömböt építsenek. Ezen intézkedése tekinthető az első jelentős budapesti szociálislakás-építési programnak. Ezt követően, 1909 márciusában újabb javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, melyben hetvenötmillió korona költséggel lakások és iskolák építését javasolta. Az 1909. április 7-i rendkívüli közgyűlés a javaslatot elfogadta. Ennek eredményeként, 1909 és 1912 között e program alapján a főváros huszonöt bérházat és tizenkilenc lakótelepet épített, összesen hatezer lakással, továbbá huszonöt iskolát létesített.
Ezen építkezések keretében húzták fel az Aréna úti Népszállót négyszáznegyven fülkével, mely az ágybérlőrendszer visszafejlesztését szolgálta. Ugyanebben az időben épült a Váci utcai Népház, a munkanélküliek foglalkoztatása és egyéb szociális célok érdekében. Bárczy István polgármester működésének eredményeként vette kezdetét a kommunális vállalatok városi kezelésbe vétele (gázművek, elektromos művek stb.) is. Bárczy 1910-ben tizenöt esztendőre szóló városfejlesztési programot készített, mely koncepciót azonban megszakította az első világháború gazdasági krízise.
A szociális felelősség Ripka Ferencet is jellemezte, aki 1925-től volt a város vezetője. 1928-ban megalapította Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár Rt.-t, mely évente mintegy húszezer gyermek ingyenes nyaralását fedezte. Nagy szüksége volt a budapestieknek erre a támogatásra, hiszen a világgazdasági válság következtében elszegényedtek, munkanélkülivé váltak az emberek, sőt sokan éheztek is a városban. 1931 nyarán 68 482 családfő szerepelt a szegényügyi nyilvántartásban, és 230 ezer személy szorult segélyezésre. A Ripka-féle megvalósult koncepció következtében naponta mintegy nyolcvanezer ember ingyen kapott ebédet a fővárostól, s emellett ugyancsak napi rendszerességgel ötvenezer ember jutott negyedkilós kenyéradaghoz.
A nagy gazdasági világválságot követően szükségessé vált Budapest főváros zilált költségvetését törvényi szinten szabályozni. Ez a feladat Huszár Aladárra hárult, aki 1932–1934 között, tehát két év alatt átalakította a költségvetési rendet. A főpolgármester módosításának következtében létrehívott, úgynevezett 1934. évi XII. törvénycikk a szorosan vett háztartási, árva- és gyámhatósági kiadásokon és bevételeken kívül magába foglalta a főváros kezelésébe tartozó valamennyi alap, intézet, közintézmény, közmű és üzem költségvetését is. Ezt a rendelkezést a részvénytársasági formában működő üzemekre is alkalmazni kellett, ha a főváros a részvények többségének tulajdonosa volt.
És most ugorjunk egyet időben. A 21. század elején járunk, amikor is Demszky Gábor főpolgármester beszélni ugyan sokat beszél, ez azonban kevés. Ha elődei példájából tanulna, akkor nem ömlene még ma is tisztítatlanul a száz éve megépült csatornahálózaton keresztül a Dunába a szennyvíz, annak ellenére, hogy a csepeli szennyvíztisztító megépítését 1974 óta tervezik. A város közlekedését hatalmas forgalmi dugók, kátyúk között lavírozó dühös autósok és a négyes „papírmetró” verbális építése jellemzi. A hulló vakolatú, lezuhanó erkélyű régi bérházakat, a lakótelepeket csak akkor lehetne felújítani, ha főváros építene olyan új bérlakásokat, ahová a munkák ideje alatt át lehetne költözni. De semmi sem történik. Egyre több ember érzi, hogy változásra van szükség, hogy érdemes legyen otthont teremteni ebben a városban is, nem csak vidéken.
Egy európai nagyváros létrehozása nehéz kihívás Demszky Gábor számára. Nem tud ezzel a feladattal megbirkózni. Tapasztalhatja mindenki a saját bőrén. Ugyanakkor a fent említett példák, példaképek remélem, bebizonyítják a budapestieknek, hogy a közép- és hosszú távú koncepciók becsületes munkával megvalósíthatók, Budapest igenis otthonos, gazdag nagyvárossá tehető, az egész nemzet, de még a Duna folyam régiójának fővárosává is fejleszthető. A valaha sok tekintetben világelső fővárosunkból a mostani főpolgármester tevékenysége nyomán a régió kullogó városkája lett. Voltak már itt városi polgárok, akik úgy gondolták – és nem csupán gondolták –, hogy az itt élők csodákra képesek. Ehhez csupán a megfelelő városvezetőt kell kiválasztani.

A szerző a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség budapesti alelnöke