Jóval drágább egészségügy kevesebb szolgáltatással

A Zöld könyv – amelynek önkritikus címe a szerzők lényegmegragadó képességéről tesz tanúbizonyságot – a régi-új kormány egészségügyi programját ismerteti. Az egészségügy totális átszervezését tartalmazó program pontosan illeszkedik a kormány megszorító intézkedéseihez: jóval többért kevesebbet fogunk kapni. A szolidaritás elvén nyugvó közfinanszírozású rendszer helyett a kormány az egészségügy haszonelvű, szabadpiaci rendszerének a bevezetését kívánja megvalósítani. Államilag csak minimális ellátást biztosítanak, a magasabb betegellátást majd meg kell vásárolni. A betegek terhei növekedni fognak: a járulékon kívül az önrészesedést és/vagy a biztosításokat is meg kell majd fizetniük. A beteg tehát választhat: vagy fizet az ellátásért, vagy ezt megelőzendő, kiegészítő biztosítást köt egy magánbiztosítóval. A biztosító és az ellátásszervező jól jár, a magyar beteg pedig garantáltan rosszul. A bevezető hangsúlyozza is, olyan rendszert kívánnak létrehozni, amely „ösztönöz az egészségtudatos életre”, azaz a jövőben nem engedhetjük meg magunknak, hogy betegek legyünk. A forráshiányos magyar egészségügyről – amelyben a járulékbefizetés elégtelen, és az állami hozzájárulás szégyenletesen alacsony – azt állítani, hogy GDP-részesedése azonos Anglia, Japán és Olaszország egészségügyi ráfordításával, finoman fogalmazva hasonló a kormány választási kampányígéreteihez: nem igaz. Kétségtelen, hogy a járulékfizetés alól sokan kibújnak, ezért a járulék tetemes részéhez a tb nem jut hozzá, mert mindeddig hiányzott a politikai akarat, hogy a tb-járulékot behajtsák.
A járulék fejében nyújtott szolgáltatásokat alaposan megnyirbálják: a betegellátást részlegesen vagy teljesen fizetéskötelessé fogják tenni. Az „alapcsomag” csak a mentést, a sürgősségi ellátást, a közegészségügyi ellátást, valamint az anya- és csecsemővédelmet tartalmazza. Az iskola-egészségügy már nem tartozik bele?
A vizitdíj és a kórházi napi térítés bevezetése a küszöbön áll, mivel a betegellátás igénybevételét „ésszerűsíteni”, az indokolatlan igénybevételt csökkenteni kell. A mazochista magyar beteg, aki indokolatlanul megy traumatológushoz, fogorvoshoz, urológushoz, nőgyógyászhoz, ezentúl nem megy, majd csak viszik. A Zöld könyv részletkérdésekkel nem foglalkozik, de azért mégis felvethető egy apró észrevétel: ki fogja beszedni a vizitdíjat? A többletadminisztráció nem kerül többe, mint a vizitdíj állítólag jelképes összege?
A szabad orvosválasztás megszűnik: az egészségügyi ellátás igénybevételét az ellátásszervezők fogják irányítani. Aki az általa választott orvoshoz szeretne fordulni, annak fizetnie kell. A reform súlyponti része – mint már sokadszor – a struktúra átalakítása, mert még mindig sok az ágy. A kórházak úgynevezett sürgősségi központok, amik részben megújulnak, részben megszűnnek. A kisebb kórházakat bezárják, vagy rehabilitációs, ápolási és szociális részleggé alakítják át. A programfüzet a kórházi ágyak kihasználatlanságával indokolja a kórházak tervezett bezárását, elfelejtve, hogy a betegellátásnak, miként a katasztrófavédelemnek, szélsőséges esetekre is fel kell készülnie. Az egészségügy nem üzlet, amit be kell zárni, ha nincs elég kuncsaft. A baleseti sebészet, a fertőző és gyermekosztályok igénybevétele hullámokban jelentkezik, de ezeket az osztályokat fenn kell tartani akkor is, ha a kihasználtságuk egyenetlen, mert bármikor lehet tömegszerencsétlenség, járvány, és tudjuk, hogy ősszel-télen a csecsemők és a kisgyermekek halmozott megbetegedései következtében megtelnek a gyermekosztályok. Gondoljunk csak a legutóbbi szalmonellafertőzés nagyszámú, kórházi kezelést igénylő áldozatára. De ne felejtsük el azt sem, nagyon sok olyan osztály működik, ahol több hetes-hónapos előjegyzéssel dolgoznak. Amíg a szabad orvosválasztás létezik, a kihasználtság természetesen az osztályok színvonalát is tükrözi.
Köztudomású, hogy a mozgásszervi megbetegedések száma emelkedik, a közelmúltban mégis tucatjával zárták be a reuma- és rehabilitációs osztályokat. Az új miniszter első intézkedései között megszüntette a degeneratív mozgásszervi betegségek kórházi kezelésének a finanszírozását. Ez lenne az ésszerű struktúraátalakítás? „A kórházi ágyakon nyújtott ellátás körülbelül 30 százaléka szociális indíttatású” – állapítja meg a Zöld könyv. Ez az arány erősen vitatható, és legfeljebb a bel- és elmeosztályokon fordul elő, hogy az ápolást igénylő, súlyos beteget nincs hová hazaküldeni, de a manuális, mozgásszervi, gyermekosztályokon ápolási célból nem tartanak betegeket. Noha a gyógyítás és az ápolás kategorikus szétválasztása szakmai képtelenség, nyilvánvaló, hogy a kórházban kezelt vagy bármivel operált beteget a gyógykezelés mellett ápolni (mosdatni, etetni, katéterezni stb.) is kell, de nem is erről van szó. Az „új ápolási rendszer” lényege az ápolásbiztosítás! Szóval a mosdatásért, az ágytál kihordásáért külön fogunk fizetni. (Aki nem köt ápolási biztosítást, azt majd nem teszik tisztába.) A biztosítás két részből: egy kötelező és egy önkéntes részből fog állni. Több mint valószínű, hogy a nyugdíjasok, akik évtizedeken át fizették a világon egyedülállóan magas tb-járulékot, elértéktelenedő nyugdíjukból nem lesznek képesek finanszírozni az ápolási biztosítást, és ezt a kormány nagylelkűen a fiatalabb generáció, a gyermekek részére is lehetővé teszi, hogy a fiatalok „a szüleik iránti kötelességük teljesítéséhez segítséget kapjanak”. A cinizmus felsőfoka, hogy végül felteszik a kérdést: Milyen egészségügyi és szociális ellátást lehetne még bevonni a kötelező ápolási biztosításba? Például műtét után a varratszedést, a gipszelést és a kötözést is.
De ezzel a biztosítási üzletnek még nincs vége: bevezetik a táppénzbiztosítást is. A járulék csupán szerény, „alapszintű” táppénzt fog jelenteni, de lehet majd önkéntesen többletbiztosítást kötni, ha valaki betegen nem akar éhen halni. A rokkantnyugdíjat is eltörlik: helyette „tartós táppénzre” lesz kilátása annak, aki végleg munkaképtelen. Liberalizálják a gyógyszer-kereskedelmet: a jövőben benzinkutaknál, bevásárlóközpontokban is lehet majd kapni bizonyos gyógyszereket, ennek révén két nemes cél érhető el egyszerre. Minél könnyebben juthatnak a vásárlók a gyógyszerekhez, annál több orvosság fogy, annál sikeresebb az üzlet, és annál több beteg termelődik. A gyógyszerrendelés orvosi feladat, amely a kívánt hatás és a mellékhatások, a beteg érzékenységének, gyógyszer-toleranciájának, valamint a gyógyszer-interakciók (a gyógyszerek egymásra hatása) ismeretét követeli. Az Egészségügyi Kutatóintézet közlése szerint „a gyógyszerszedés mellékhatásai ma Magyarországon több ember halálát okozzák, mint a közlekedési balesetek vagy az öngyilkosságok”. Úgy látszik, hogy ez nem elég.
Nem tagadja a könyv, hogy „az ágazat egészének a reformja az alkalmazotti összlétszám csökkentésével fog járni”. A „sürgősségi ellátás megerősítését” a mentőszolgálat drasztikus leépítésével már meg is kezdték. A járóbeteg-ellátás javítását is ígéri a program; erre jó példa, hogy az észak-pesti reuma-szakrendelőt bezárták, most a betegek reggel hat órakor sorba állnak a sorszámért, amivel majd két hét múlva jelentkezhetnek vizsgálatra. A szerkezetátalakításhoz szükséges pénzt az uniós források és a működő tőke bevonása fogja biztosítani. A magyar kórházak és az OEP pénzének az áruba bocsátása árán a működő tőke bizonyára készséges lesz. Az EU-s források is ennyire biztosak? A Zöld könyv bizonyítja, hogy az SZDSZ nem mondott le a magyar közfinanszírozású betegellátás felszámolásáról, az államilag garantált, ingyenes egészségügyi ellátás eltörléséről, a profitorientált, több-biztosítós rendszer, valamint az irányított betegellátási rend bevezetéséről. Jelenleg kistérségi központoknak nevezik az ellátásszervezőket, akik egy meghatározott terület betegellátásának kizárólagos uralma révén, szabadon kereskedhetnek majd az egészségügyi szolgáltatásokkal és ingatlanokkal. Hogy a kormánykoalíció mindezt tudja, meri és teszi, nem meglepő, de hogy teheti, az nemcsak az ellenzék, a Magyar Orvosi Kamara, az egészségügyi társadalom, de a társadalom egészének a felelőssége is.

A szerző az orvostudományok kandidátusa