Kína nagyhatalmi státusa

Kína teljes gőzzel tör előre. Gazdasági erejét tekintve 2000-ben még Olaszországgal együtt az országok rangsorában a hatodik helyen volt. Azóta már lehagyta Franciaországot és Nagy-Britanniát, és ha a tendenciák nem változnak, három-négy év múlva leelőzi Németországot, tíz év múlva Japánt. Ekkor új korszak kezdődik majd a világtörténelemben, mert napirendre kerül a versengés a globális vezető szerepért az Egyesült Államok és Kína között. Ha a gazdasági tendenciák továbbra sem változnának, még tizenöt év kellene, hogy Kína megelőzze az Egyesült Államokat, és 2030 körül ő legyen a világ legnagyobb gazdasági potenciálú hatalma.
A világhatalomért folyó harc azonban nem pusztán egyes országok harca, mert megütköznek egymással a különböző gazdasági filozófiák és a különböző elven működő társadalmi struktúrák is. A jelenlegi, USA által dominált gazdaságban a fő szerep már nem a nemzeti keretekben működő gazdaságoké, hanem az egész világra kiterjedő szupranacionális vállalatoké, ők döntenek, hogy merre áramoljon a tőke, mely régiók emelkedjenek fel vagy süllyedjenek le, képesek akár nemzeti kormányok buktatására is a mindenhová behatoló média segítségével. Kína azonban kivétel, mert kivonja magát a szupranacionális vállalatok uralma alól. Kína gazdasági-politikai jellegét nem könnyű jellemezni, mert már nem érvényesek rá a szocialista tervgazdálkodás kategóriái, a mindenható párt még megvan, de hatalmát egyre áttételesebben gyakorolja. Kína egy pragmatikus államkapitalista rendszernek nevezhető. Létezése korlátot szab a szupranacionális vállalatok világhatalmának, és így domináns szerepre való törekvése egyúttal a szupranacionális vállalatok hatalma elleni harc is.
Milyenek e harc esélyei? Jelenleg egy sajátos szimbiózis alakult ki az USA és Kína között, és ez alapvetően határozza meg a világgazdasági folyamatokat. Kína adja a szinte kimeríthetetlen és olcsó munkaerőt. Részben a konfuciánus kínai hagyományok, részben a politikai gépezet által szigorúan kézben tartott munkásság és parasztság szinte éhbérért dolgozik, látástól vakulásig. Ez a hatalmas munkapotenciál teszi lehetővé, hogy Kína letarolja a világgazdaság munkaerő-igényes területeit, és agyonnyomja a magasabb költségekkel, munkabérekkel dolgozó konkurenciát. Ma már szinte nem is lehet az olcsóbb textíliák, cipők piacán mást találni, mint kínai, vietnami és más távol-keleti termékeket. Az olcsó termékek egyik legfőbb felvevő piaca az Egyesült Államok. A szimbiózis lényege, hogy a kínai munkás dolgozik, az amerikai vásárló fogyaszt. Ez tartja fent a kínai gazdaság lázas ütemű növekedését, és ez teszi lehetővé magas életszínvonal fenntartását az Egyesült Államokban. A gyors bővülés fenntartásához Kínának növekvő mennyiségű energiára, nyersanyagra van szüksége, de a szinte kielégíthetetlen kínai igények máris az egekbe tornázták az energia- és nyersanyagárakat. A kínai gazdaság megtorpanását okozhatja, ha ez a folyamat fokozódik, és bedugul energia és nyersanyag utánpótlása. Kínának ezért lépést kell váltani, és Japán, Dél-Korea és más ázsiai kistigrisek példájára a high-tech termékek, az autógyártás és informatika irányába kell elmozdulnia. Ennek a folyamatnak a sikere határozza meg, hogy meddig tartható fent a növekedés magas üteme. Természetesen szükség van a kínai termékek felvevőpiacának bővítésére is. Ennek sajátos formája lett az Egyesült Államok csillagászati méretűre duzzadt kereskedelmi deficitje (évente több mint 100 milliárd dollár!). Az Egyesült Államok Kína felé való eladósodottsága már nyomasztó mértékű, de mivel a dollárt az Egyesült Államok központi bankja bocsátja ki, így látszólag büntetlenül folytatható az eladósodás. De meddig? Kína a halmozódó dollármilliárdok birtokában mint vevő jelenik meg a beruházási piacokon és hozzájuthat stratégiai jellegű épületekhez, üzemekhez, létesítményekhez. Friss példa rá egy amerikai kikötő megvásárlása, ami az Egyesült Államokban óriási felzúdulást váltott ki. De az igazi veszély az Egyesült Államokra nézve Kína tőkepiaci megjelenése; hatalmas devizatartalékai segítségével meghatározó szerephez juthat a világgazdaságot mozgásban tartó tőzsdéken is. Ha a kínai gazdasági potenciál megközelíti az Egyesült Államokét, Kína fokozatosan a dollár versenytársává teheti saját valutáját, a jüant; és ettől kezdve már ő diktálhatja a feltételeket az eladósodott Egyesült Államoknak.
Az USA azonban aligha fogja tétlenül nézni a további kínai terjeszkedést. Várható a kínai termékekre kivetett korlátozások fokozódása, újabb kvóták előírása, behozatali engedélyek szigorítása. A kereskedelmi háború bizonyára nagyon kemény lesz, átrendezi az egész világgazdaságot, csődök hosszú sorát fogja elindítani. Hogyan fogja érinteni ez a harc a vergődő magyar gazdaságot? Sajnos nagyon rosszul, még a fokozatosan lemaradó Európán belül is a legtöbb nehézséggel számolhatunk. Eufemisztikus szóhasználattal nyitottnak nevezik a magyar gazdaságot, pedig nyitottság helyett inkább kiszolgáltatottságról van szó. A várható kereskedelmi háború még távol van, de a magyar gazdaság máris a pénzügyi összeomlás szélére jutott. Az államcsőd következményei szinte beláthatatlanok, fizetőképesség híján a létfontosságú import leállna, lezárnák az energiacsapokat, csődbe mennének egész gazdasági ágazatok, és hamar továbbállnának az itt megtelepedett multinacionális vállalatok is. Ebben a helyzetben csak a hazai piacra, csak a hazai termelőkre lehetne számítani. Ezért bármennyire is fontos a külpiaci alkalmazkodás, nem szabad lemondani a hazai termelésről semmilyen létfontosságú termék piacán. Amíg a hazai mezőgazdaság erős, addig éhezni nem fogunk, de ha az agrárszektor leépülése tovább fokozódik, még ez is bekövetkezhet államcsőd esetén. A hazai ipar támogatása, erősítése a multinacionális vállalatokkal szemben ezért nem lehet csupán politikai jelszó, mert ez a nemzet létbiztonságának záloga. Csak úgy kerülhetjük el, hogy ne legyünk kiszolgáltatottak, amikor az óriások csatája folyik, ha vészhelyzetben a mindennapok szükségleteit hazai forrásokból is elő tudjuk teremteni.

A szerző egyetemi tanár