François testvér
Tavaly sok olyan üzenetet kaptunk, amelyben Roger testvér halálát Martin Luther King, Romero püspök vagy Gandhi halálához hasonlították. Mindezzel együtt azonban tagadhatatlan, hogy eltérések is vannak közöttük. Az utóbbiakat ugyanis valamilyen politikai, ideológiai színezetű küzdelemben egy olyan ellenség ölte meg, aki nem tudta elviselni véleményüket, valamint befolyásukat.
Sokak szerint hiábavaló Roger testvér meggyilkolására bármifajta magyarázatot keresni. A rossz mindig megkérdőjelez minden magyarázatot. Az Ószövetség egy igaz embere azt mondta, hogy „indok nélkül” gyűlölték, Szent János pedig ugyanezt a megállapítást adja Jézus szájába: „Minden ok nélkül gyűlöltek.”
Ugyanakkor Roger testvér mellett élve személyiségének egyik vonása folytonosan meglepett, és elgondolkodtat, hogy vajon ez a tulajdonsága megmagyarázza-e halálának körülményét. Roger testvér egy ártatlan ember volt. Nem mintha nem lett volna hibája. Az ártatlan olyan valaki, akinek másokkal ellentétben bizonyos dolgok teljesen nyilvánvalóak és rögtön világosak. Az ártatlan számára az igazság nyilvánvaló. Nem függ az érveléstől. „Látja” az igazságot, és csak nehezen veszi tudomásul, hogy mások csak aprólékosabb munkával jutnak el ugyanoda. Számára, amit mond, az egyszerű és világos; csodálkozik azon, hogy mások nem így érzik. Könnyen megérthetjük, hogy ilyenkor kiszolgáltatottnak és törékenynek érezheti magát. És mégis, ártatlanságában általában nincs semmi naivitás. Számára a valóság áttetszőbb, mint másoknak: mintegy „átlát” rajta.
A keresztények egységét veszem példának. Roger testvér számára nyilvánvaló volt, hogy ha az egységet Krisztus akarta, akkor azt meg lehet élni késlekedés nélkül. Mindenfajta ez ellen irányuló érv mesterkéltnek tűnt számára. A keresztények egysége Roger testvérnek mindenekelőtt a kiengesztelődés kérdését jelentette. És alapjában véve igaza volt, mivel mi mindannyian túl ritkán tesszük föl magunknak a kérdést, hogy vajon készek vagyunk-e megfizetni ennek az egységnek az árát. Egy olyan folyamatot, amely nem érinti meg a bensőnket, lehet-e még egyáltalán kiengesztelődésnek nevezni?
Azt mondják, hogy nem volt teologikus gondolkodása. De vajon nem látott-e sokkal tisztábban, mint azok, akik ezt mondták? A keresztényeknek századok óta érvekre van szüksége, hogy megosztottságukat igazolják. Mesterségesen növelték az ellentéteket, és ezzel észrevétlenül olyan versengésbe sodorták magukat, amin aztán képtelenek voltak túllépni. Nem „láttak át” a valóságon. Az egység számukra lehetetlennek tűnt.
Roger testvér realista ember volt. Számolt mindazzal, ami megvalósíthatatlan, főként intézményi szemszögből. Ennél a pontnál azonban nem tudott megállni. Ártatlansága olyan nagyon különleges meggyőző erőt, egyfajta gyöngédséget adott neki, amely soha nem ismerte el, hogy legyőzték. A keresztények egységét egészen a végletekig a kiengesztelődés kérdésének tekintette, amelyben a kiengesztelődés egy olyan út, amelyen minden keresztény elindulhat, és ha valóban mindenki erre az útra lépne, akkor egészen közel kerülhetnénk az egységhez.
Volt egy másik terület is, ahol Roger testvér sajátos hozzáállása érezhető volt, és ahol talán még jobban láthattuk személyiségét, annak minden radikalizmusával együtt: minden elviselhetetlen volt számára, ami megkérdőjelezte Isten szeretetét. Itt eljutunk Isten szándékának azonnali megértéséhez. Nem a gondolkodás viszszautasításáról van szó, hanem sokkal inkább arról az erős belső meggyőződésről, amely szerint az igaznak hitt szavak – például Isten szeretetéről – beárnyékolják mindazt, amit a mindennapi emberek várnak ettől a szeretettől. Ennek fényében érthetjük meg, hogy Roger testvér miért hangsúlyozta annyira az emberi lélek mélyén lakozó jóságot. Nem voltak hamis illúziói a rosszról. Természetéből adódóan inkább sebezhető volt, azonban bizonyos volt afelől, hogy ha Isten szeret és megbocsát, akkor többé nem hozakodik elő a rosszal. Minden igaz megbocsátás felkelti az emberi szív mélyét, amely a jóságra teremtetett.
Paul Ricour-t megérintette ez a jóságra helyezett hangsúly. Azt mondta egyszer nekünk Taizében, hogy ebben látja a vallás értelmét: „Fölszabadítani az emberi jóság mélyét, és elmenni megkeresni ott, ahonnan már teljesen eltűnni látszik.” A múltban volt egy bizonyos keresztény tanítás, amely lankadatlanul visszatért az emberi természet alapvetően rossz mibenlétére, hogy ezzel mintegy garantálja a megbocsátás valódi ingyenességét. Ezzel azonban sok olyan embert távolított el a hittől, akiknek, még ha hallottak is Isten szeretetéről, az volt a benyomásuk, hogy az feltételekhez kötött, és a hirdetett megbocsátás nem teljes.
Roger testvér örökségének legértékesebb része talán a szeretet és a megbocsátás értelmezésében áll. Két olyan valóság, amely elölünk sokszor rejtve maradt, de számára magától értetődő volt, rögtön felfogta őket. Ezen a téren valóban ártatlan volt: mindig egyszerű, kiszolgáltatott, olvasni tudott a másik szívében, és határtalan bizalomra volt képes. Arcának szép tekintetében mindez megjelent. A gyermekekkel is azért érezhette magát olyan jól, mert ők is ugyanazzal a rögtönzöttséggel élik az életüket, nem tudják megvédeni magukat, és semmi bonyolult dologban nem tudnak hinni. Szívük egyenesen halad afelé, ami megérinti őket.
A kétkedés soha nem állt távol Roger testvértől. Ezért is szerette annyira a következő szavakat: „Ne hagyd, hogy megszólaljon bennem a sötét!” A sötétséggel a kétségre utalt. De ez a kétkedés soha nem kezdte ki azt a bizonyosságot, amivel Isten szeretetét érezte. Talán éppen emiatt a kétség miatt használt olyan nyelvezetet, ami kizárt minden kétértelműséget. A bizonyosság, amiről beszélek, nem intellektuális szinten helyezkedik el, hanem sokkal mélyebben, magában a szívben. És mint minden, amit nem lehet erős érveléssel vagy pusztán jól felépített gondolatmenettel megvédeni, ez a bizonyosság is szükségszerűen törékeny marad.
Az evangéliumokban zavaró Jézus egyszerűsége. Hallgatósága közül néhányan megkérdőjelezve érezték magukat: mintha szívük gondolatairól került volna le a fátyol. Jézusnak az áttetszően tiszta nyelvezete és az, ahogyan a szívekben olvasott, sokak számára fenyegetően hatott. Egy olyan ember, aki nem hagyja magát bezárni a konfliktusok által teremtett keretekbe, egyeseknek veszélyesnek tűnhet. Az ilyen ember elbűvöl, de a bűvölet könnyen ellenséges érzelemre változhat.
Roger testvér ártatlanságával, azonnali felfogásával és tekintetével bizonyosan elbűvölő volt. És azt gondolom, hogy néhányaknak a szemében látta, hogy a bűvölet bizalmatlanságot vagy erőszakosságot válthat ki. Egy olyan valakinek, aki feloldhatatlan konfliktusokat hordoz magában, ez a fajta ártatlanság elviselhetetlenné kellett, hogy váljon. Ekkor számára már nem volt elég csupán gúnyt űzni belőle. El kellett távolítania. Bernard de Senarclens írta: „Ha a fény túl erős, és azt gondolom, hogy ami Roger testvérből áradt, az valóban elkápráztató lehetett, akkor azt nem mindig könnyű elviselni. Ilyenkor nem marad más megoldás, mint megsemmisíteni a világító fényforrást: kioltani azt.”
Azért szerettem volna papírra vetni ezeket a gondolatokat, hogy megmutathassam Roger testvér életének egységét. Érthetetlen halála különösen megpecsételte azt, ami mindig is volt. Mert ő nem valami általa képviselt ügy miatt halt meg. Azért ölték meg, ami ő maga volt.
A szerző a Taizé Közösség tagja
origo.hu
Az évtized árvize: a felső szakaszokon már elkezdődött az apadás, délen még áradás van
