Testvéremnek esze ágában sem volt lövetni

A Népszabadság 1990. november 10-i száma Hagyják ki a rendőrséget a politikából! Miért nem fogadta el Horváth Balázs a budapesti rendőrfőkapitány lemondását? címmel interjút jelentetett meg az Antall-kormány azóta elhunyt belügyminiszterével. A taxis blokádról és annak körülményeiről esett szó. Az akkori budapesti rendőrfőnökkel, Barna Sándorral nem érdemes foglalkozni. Felejthető ember, bár eltávolítása után – előző viselkedése jutalmaként – Göncz Árpád „biztonságpolitikai szakértőként” maga mellé vette. Nyilván nem véletlenül.
De nézzük, hogy néhány nappal a hírhedt taxisblokád és az általa okozott társadalmi, politikai és gazdasági feszültség után mit és hogyan válaszolt egy nem a Kommunista Ifjúsági Szövetségben szocializálódott, valódi magyar demokrata, éppen a Népszabadság újságírójának kérdésére. A kérdés így szólt: „Végül nem is került sor (rendőri) beavatkozásra, így megmaradt a rendőrség iránti rokonszenv, ami a blokád idején kialakult.”
Horváth Balázs, aki ekkor már tudta, hogy elveszti belügyminiszteri székét és magas politikai pozícióját, az emiatt feltételezhető keserűségén felülemelkedve – a rend és annak védői iránti elkötelezettségéből adódóan – a következőket mondta: „Én örülök annak, hogy jóban lettek a polgárok és a rendőrök. Mindig is hangoztattam, szeretném, ha a rendőrség polgárbarát, a polgár pedig rendőrbarát lenne. Nem szeretném viszont, ha a rendőr polgárfüggővé válna. Márpedig bizonyos jelek arra utalnak, hogy ennek mind nagyobb a veszélye. Vannak erők, amelyek szeretnék újra belekeverni a politikába a rendőrséget. Másfelől, bármennyire is nemes dolog, hogy a taxisok teát és szendvicset adnak a rendőröknek, a rendőrség élelmezése, ellátása a testület vezetésének a dolga…” Az egész interjú s az abból kiragadott részlet új megvilágításba helyezi az 1990-es taxis blokád történéseit a 2006. október–novemberi eseményekkel való összehasonlításban. Mindenekelőtt mutatja azt a csillagközi távolságot, ami a szellem, a közerkölcs, a hivatás iránti elkötelezettség, felelősség és viselkedési kultúra minőségét illetően az Antall- és a Gyurcsány-kormány, annak tagjai és klientúrája között fennáll. (Az előbbi klientúrával nem rendelkezett.) Kezdem azzal, hogy Horváth Balázs ki mert állni a nyilvánosság elé. Nem sunnyogott, nem hallgatott, nem próbált elveszni a szürkeségben. Elmondta nehéz dilemmáit, beszélt vívódásairól, hiszen tudta, hogy az országért felelős politikai tényező. Nem hazudott. Ez ma szinte hihetetlen. Soha nem akart rombolni, másokat bántani, és soha nem akart lövetni. Ezt csak néhány beszédkényszerrel küszködő, ma is regnáló politikus híresztelte. Ahelyett, hogy jogtörténeti tanulmányokat folytatott volna például arról, hogy Eörsi Gyula miért fogalmazott olyan törvényt a népbíróságokról 1957-ben, amely alapján a vádlottat az ítélet kihirdetésétől számított 2 órán belül akkor is ki kellett végezni, ha kegyelmi kérvényt nyújtott be. Hogy a csak ezer években számolható börtönbüntetéseket akkor is meg kellett kezdeni, ha a vádlott előzőleg letartóztatva sem volt.
Horváth Balázstól ez a szemléletmód nemhogy idegen volt, de ilyet nem is ismert. Ő soha senkire nem akart lövetni. A Gyurcsány-kormány viszont 2006 őszén lövetett, s rendőrei lőttek is. Fejre, szemre, felsőtestre és a menekülők hátába. Magyar rendőrök vertek békés magyar tüntetőket, rugdostak fekvő embereket, lovas rohamot hajtottak végre, kardlapoztak, és megtaposták a magyar zászlót.
Képzeljük ezt el Franciaországban vagy az Amerikai Egyesült Államokban! Vagy képzeljük el a szocialisták és a szabad demokraták, valamint lakájsajtójuk viselkedését, ha mindez az országot megbénító taxis blokád idején történik! Ezek ismeretében hasonlítsuk össze Horváth Balázs akkori belügyminiszter emelkedett magatartását és a most kormányon levő szocialista–szabad demokrata politikusok döntéseit, jellemüket bemutató megnyilatkozásait. Az összehasonlítás után pedig hallgassuk meg hazudozásaikat, például arról, hogy a Fidesz-szervezők szándékosan húzták magukra a rohamrendőröket. Aki látta azt a bizonyos lovas attakot, az csak csodálkozni tud ekkora fokú arcátlanságon. És Gergényi főkapitány minden tisztességes embert felháborító cinizmusán. Nem beszélve Kuncze pártelnök és Demszky Gábor a rendőri brutalitásokat dicsérő, elismerő szavairól.
Az Antall-kormány és a Gyurcsány-kormány két világ. Két szemléletmód, két erkölcs, két hivatásbeli elkötelezettség. De mi történt a rendőrségen belül, hogy az Antall-kormány és Horváth Balázs belügyminisztersége idején polgárbarátnak nevelt és úgy is viselkedő rendőrség most egy diktatúra terrorszervezetének képét vetítette előre? A választ nem tudom, bár elképzelésem van. Az események, a taxis blokád és a mostani tüntetések szétverése között egy hasonlóság azért kimutatható. Az, hogy a budapesti rendőrfőkapitányt akkor is és most is a szocialista–szabad demokrata politika irányította.
Félő, hogy a kormány anyagi megszorító intézkedései miatt most már ők szorulnak arra, hogy kérniük kelljen a tüntetőktől a melegszendvicset és a meleg teát. Mert nem lesz rá pénzük. Csak az a kérdés, hogy ezek után kapnak-e?

Balassa Lászlóné
A szerző Horváth Balázs
néhai belügyminiszter nővére