Idén október 23-án a magyarországi hatalom ’56-os emlékművet avatott a Dózsa György úton. Az emlékmű hatalmas vasék, lándzsa- vagy rakétahegy, amely Budapest szívére irányoztatik. Csúcsa megbonthatatlan. Ha visszafelé lépkedünk mellette, akkor ritkul az anyag, mégpedig négyzetes hasábokká, amelyek pontosan megegyeznek az ’56-os forradalom megtorlása során alkalmazott bitófákkal. Némelyik oszlopra két áldozatot is akasztottak a hóhérok munkatermelékenységét fokozandó.
Ennek a bitóerdőnek az üzenete napnál világosabb. A művészet soha nem képes hazudni. Annak a hatalomnak a természete is világos, amely a tárgyat megrendelte, és a megtorlás túlélőinek egyöntetű tiltakozása ellenére fölállította. Éppen e tiltakozás igazolta, hogy a „mű a célnak megfelel”.
Hogy mi volt a cél, az kiderült az avatás napján, estéjén, éjszakáján. Miért kellett leverni ’56-ot 2006-ban is? Mindkét esetben ugyanazért: a hazugság leleplezése miatt.
A korhazugság 50 éve a szocializmus volt: mindennemű testi-lelki tulajdon államosítása, kemény munka, tengernyi áldozat, a hit, a becsület és a közösségek fölszámolása, ezer megszorítás, a végén pedig kommunizmus, a tökéletes közösségi társadalom, az elképzelhető legszabadabb és leggazdagabb világ, a földi paradicsom ígérete. Már most is… Majdnem… A nagy példakép Szovjetunióban már húsz éve… A maszlagot bevette a Nyugat is. A kommunista pártok Olasz- és Franciaországban orrhossznyival maradtak el a választási győzelemtől, hála a remek propagandának meg a hasznos idiótáknak – ahogy a KGB házilagosan nevezte az általa befűzött vezető/áruló értelmiségieket J. P. Sartre-tól Picasson át B. Shaw-ig.
Amikor október 23-án a földbe vert magyarság az égre nézett, meglátta az angyalt az ország fölött, akkor hirtelen szétpukkant a hazugságbuborék, és a szocializmusnak álcázott politikai kapitalizmus széthullott. Kitört a forradalom, eleddig az utolsó. Harcosai és megélői bőven hoztak magukkal tapasztalatokat a tőke uralmának korából, hiszen az nyolc éve ért véget, és éppen most égette meg őket a szocialista hazugság. Egyiket sem akarták többé. A munkástanácsok még november 4. után is működtek, és kialakították a magyar modellt. Rőczey János: „Ha a köztársasági elnökömet választhatom, miért ne választhatnám az osztályvezetőmet is?” Másképp: a politikai demokrácia kulisszái mögött ne hatalmaskodjék senki. Nem kell nagytőke, nem kell kizsákmányolás és ispán sem kapitalistától, és a párttól sem, vegyük kezünkbe a munkahelyünket és a sorsunkat! Úgy akarták, hogy a gyárban, a földeken vagy bárhol dolgozók a sajátjukként birtokolják a javakat, és közösen rendelkezzenek velük. Elképzelésük csak hasonlított a jugoszláv modellre, mert az csak álca volt: a párt döntött mindenben. A magyar modell megvalósítására tett szerény és hamar kifulladt kísérlet volt a Munkavállalói részvényprogram (MRP) az Antall-kormány idején.
Amennyire nem tetszett Moszkvának és a pártnak a magyar modell, ugyanannyira ellenezték a multik is. Emlékszünk: akkor éppen Szuezben gyarmatosítottak demokratikus hadaikkal.
Ötvenhatban tehát az angyal nem egyszerűen a magyar szabadságot mutatta, hanem a földi életet súlyosan veszélyeztető gazdaságkor fölszámolásának útját is. Ennek az irgalmatlan folyamatnak a rémjelei azóta sokasodnak. A komoly kutatók egyetértenek abban, hogy a Földet fenyegető legfőbb veszély a társadalmi ellenőrzés alól kiszabadult haszonelv globális hatalomőrülete, amely megkerüli a demokrácia védvonalait. Egyszerre fenyeget emberiséget, földet, vizet, levegőt. Annyi madár- és emlősfajt irtott ki a közelmúltban, amennyi áldozatot csak a földtörténet nagy katasztrófái szedtek. Ellene a leghatékonyabban a szellemi értékek és a munka harmóniájának újrateremtésével, a helyi kultúrák, az önigazgatás és a közösségek megerősítésével lehetne tenni. Magyarán a magyar modellel.
Magyarországon a multik támogatásával és a választók aljas megtévesztésével bitorolja a közhatalmat egy komprádor tőkés csoport.
2006-ban a magyarok jelentős része fölismerte, hogy becsapták: Böszme elvtárs be is vallotta Őszödön, hogy a hatalomért csalt és hazudozott: „Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni (…) Nagy dolog volt, imádtam, életem legjobb része volt.” Egyre többen rájöttek arra is, hogy a csalárd kormány a nemzetközi nagyvállatok javára és a bennszülöttek kárára dolgozik. Tavaly a magyar gazdaságban megtermelt profit 90 százaléka két tucat óriáscég zsebébe vándorolt. Befizetéseik viszont a teljes államháztartási bevételnek csak a 14 százalékát tették ki (Bogár László). A többi maradt nekünk, a tízmilliónak, s szakadt a nyakunkba. Eleven példa a „gyógyszer-gazdaságosságról szóló törvény”. A multiknak lesz gazdaságos, nem nekünk. Az ő kezükbe adja a gyógyszerüzletágat, tehát az állami adóbevételek csökkenni fognak, a bennszülöttek kiszolgálása romlik, s mellesleg szétzúzódik a magyar középosztály egy értékes csoportja.
A szeptember 18-án megindult tüntetéssorozat először Böszme és kormánya ellen irányult, de egyre többen láttak át a „szocialista”, „baloldali” és „liberális” eszmeszitákon. Például azt, hogy ezek az elnevezések hamisak, a hazudozás pedig folyamatos. Alapállás. A reform kifosztást jelent, a rendbetétel zavarkeltést, az ésszerűsítés sanyargatást. Ezrek érezték meg a saját bőrükön, milliók látták a televízióban a véreskezű demokraták pandúrjainak bűncselekményeit. A legvéresebb kezű főrendőrt utána kitüntették.
2006. október 23-án az ünneplő közönség fölött helikopterek köröztek – zavarandó az angyallátást. Azután jött, ami ötven éve, október 24-én a Kossuth téren meg Mosonmagyaróvárott, Tiszakécskén s év végéig még vagy száz helyen. Terror. 2006-ban ismét, és azért, nehogy kitörjön újra a forradalom, s lerántsa a leplet a világnagy hazugságról. Nehogy a csehek, a franciák, sőt az amerikai emberek is meglássák, mi a helyzet. A sors fintora, hogy a gazdaságkori társadalomkísérletek: a kapitalizmusok és a szocializmusok mind forradalmakban születtek, és mára semmitől sem irtóznak jobban, mint a szülőanyjuktól.
Ötvenhatban Dulles adott szabad kezet az oroszoknak, idén november 9-én a budapesti amerikai nagykövet jelentette ki, hogy Magyarországon a demokratikus intézmények erősek, és országa magyar belügynek tekinti a véreskezű böszmék jogtiprásait. Ezenközben pedig a multisajtót telekürtölték a terror bértollászai, hogy a magyar bennszülöttek és vezetőik fasiszták. Pedig biztos jól emlékeznek arra, hogy mit is tanultak a fasizmusról a szemináriumon: „a finánctőke diktatúrájának legreakciósabb, nyílt, terrorista formája, amelyet az imperialista burzsoázia hozott létre, hogy segítségével elnyomja a munkásosztályt s általában a társadalom minden haladó elemét, és fenntarthassa a kapitalizmust” (Filozófiai lexikon, Szikra, 1955).
A szerző író
origo.hu
Napi Balfék: Kiket keres Karácsony?
