Liberális úttévesztés

A november elején az északnémet távvezeték-rendszerben egy távvezeték lekapcsolását követően bekövetkezett, majd Európa nagy részére kiterjedt üzemzavar hátterét célszerű az európai és a hazai energiapolitika szemszögéből megvizsgálni. A villamosenergia-rendszerek működtetésének klasszikus célfüggvénye a közösségi érdek: az üzembiztonság és a legkisebb fogyasztói energiaellátási költség. Ez közösségi tulajdonú erőművek esetén az üzemeltetésben a legkisebb fogyasztói költségre történő szabályozást, fejlesztések tekintetében pedig a távlati igényekhez és a lehetőségekhez megfelelő biztonsággal alkalmazkodó, ugyancsak legkisebb üzemköltségű erőmű-építési programot jelenti.
A liberalizáció következményei
A liberalizáció következtében a magas szintű üzembiztonság helyébe a befektetett tőke maximális kihasználása, a hosszú távú szemlélet helyébe a rövid távú haszonszerzés, a legkisebb fogyasztói költség helyébe a profit maximalizálása került. Ennek érdekében a villamos energiát közönséges árunak deklarálták, s ennek megfelelően a szolgáltatás helyébe az egyre személytelenebb kereskedelmi tevékenység lépett. Megjelentek a kereskedő vállalatok, amelyek a tényleges energiaszolgáltatási folyamatokba viszonteladóként beékelődve szükségtelenül drágítják a végső energiafelhasználást. Ezzel párhuzamosan intenzív koncentráció ment végbe a kereskedelmi vállalkozások között, a regionális monopóliumok gyakran nemzetközivé alakultak.
Az energiatermelés és -szolgáltatás „fizikai útjai” helyett a kereskedelmi „szerződéses utak” kerültek előtérbe, miközben a tényleges műszaki-technikai háttér, ezzel együtt a biztonság kérdése másodrangúvá vált. A meglévő – különösen a nemzeti – hálózatok azonban nem felelnek meg a liberalizáció következtében erőltetett kereskedelmi követelményeknek. A hálózatok fizikai lehetőségei egyre inkább ellentmondásba kerülnek a kereskedelmi igényekkel. Úgy is mondhatnánk, hogy az áram az adott hálózaton a fizikai törvények szerint áramlik és nem a kereskedelmi szerződések szerint. A számítástechnikával támogatott pénzügytechnikai lehetőségek keltik azt az illúziót, mintha ezek a bonyolult technikai-gazdasági folyamatok szerződésekkel leképezhetők és uralhatók lennének.
A liberalizált (áram)piac működésének alapfeltétele (lenne) a kínálat, a szabad választási lehetőség. A beruházásokkal létrehozható kínálat (erőműépítés) kialakításában azonban csak a szabadpiactól idegen hosszú távú áramvásárlási szerződések vagy egyéb kizárólagos jogok alapján hajlandó a tőke részt venni. Ez a liberális árampiac alapvető önellentmondása. Így aztán a liberalizált árampiac a klasszikus szabadpiaci modell szerint addig működik, amíg szabad kapacitás, felesleg van; ezek kimerülése után működésképtelen. A liberalizált piac másik alapfeltétele az átviteli hálózatokhoz való szabad hozzáférés, miközben a hálózatok fejlesztéséről nem történik kellő gondoskodás. A hálózatot mindenki használhatja, de senki sem felelős a fejlesztéséért. Ezek az okai a villamosenergia-rendszerek időszakos összeomlásának, válságának. Lehetnek természetesen technikai jellegű átmeneti zavarok is, ezek azonban könnyen kezelhetők, míg a válságtünetek csak hosszabb idő alatt, fejlesztések, beruházások árán.
Már a kaliforniai villamosenergia-szolgáltatás összeomlása a szolgáltatórendszerek liberalizálásának alapproblémáira irányította a figyelmet. A liberalizáció felemésztette az energiapiac tartalékait, aminek következtében a korábbi kínálati piac keresleti piaccá változott, és ez árfelhajtó hatásúvá vált. Az energetika stratégiai szerepéről korábban lemondott állam volt kénytelen ad hoc beavatkozni a kaotikus piaci folyamatokba.
Európai tapasztalatok
Amint várható volt, a liberalizáció következményei Európában is jelentkeztek. A 2003. szeptemberi országos méretű olaszországi áramszünet egyik oka az volt, hogy Olaszország nagy mennyiségben importál áramot, elsősorban Franciaországból. A másik ok a rendszer-megbízhatóság kérdéseiben keresendő. A zavar itt is üzemviteli problémából (egy fa rádőlése a távvezetékre) indult ki, majd egy későbbi svájci távvezeték kikapcsolódását követően Olaszország és Európa többi része között valamennyi távvezeték kikapcsolódott.
Már ekkor látszott, hogy a piacok liberalizálásából következő növekvő teljesítményáramlások és azok növekvő kiszámíthatatlansága következtében – az ezekre nem méretezett hálózatokban – a jövőben Európa más részeiben sem zárható ki hasonló zavarok bekövetkezése. Az európai szakértők állásfoglalásaiból ennek fő okaként a magas szintű ellátási biztonság és a gazdasági, liberalizált piaci érdekek közötti ellentmondás rajzolódott ki. Az európai villamos rendszeregyesülés (UCTE) alapelve megalakulása óta arra irányult, hogy a megbízhatóságot nemcsak az üzemvitelben, de hosszú távon, azaz a befektetési döntések időtávlatában is fenn kell tartani. Az ellátásbiztonságot nemzetközi és nemzeti szinten egyaránt biztosítani kell, vagyis ebből a szempontból nemcsak az országok közötti rendszerösszekötő vezetékek, hanem az ezeket támogató, országon belüli távvezetékek is azonos megítélés alá esnek. Az ellátásbiztonság alapfeltétele a hálózati infrastruktúra megfelelő fejlesztése, a hálózatbővítésekbe történő hosszú távú befektetések. Ettől azonban az összes költség visszatérülését garantáló pénzügyi megállapodások hiányában ódzkodnak a befektetők. Ezek megtérülési ideje többnyire 10 évnél több, ami kevésbé vonzó, mint a villamos ipar más üzletágai. Vagyis a rendszerbiztonság szempontjából létfontosságú projektek üzleti szempontból kevésbé vonzók.
A villamosenergia-ellátás alapját a régiók és országok saját termelői létesítményeinek kell adniuk, a nagy távolságú szállítások elsősorban kisegítő szolgáltatások. A határkeresztező kereskedelem Európában a termelés mintegy 8 százalékát teszi ki. A termelői létesítményeket lehetőség szerint elsősorban az ellátandó térségekben kell elhelyezni, mert a fokozott mértékű importra támaszkodás arra vezet, hogy a termelés egy szűk területre koncentrálódik, ami nagy távolságú és nagy mennyiségű áramtranzitot tételez fel. A nagy távolságú alaphálózati villamosenergia-átvitelek növelésének – az olaj- és gázvezetékekkel szemben – megbízhatósági és rendszerirányítási korlátai vannak.
Brüsszeli koncepciótlanság
A közös tulajdonon alapuló, önszervező európai energetikai rendszerek szilárd elméleti alapokra épülő hagyományos együttműködése évtizedekig biztosította Európa növekedését és versenyképességét, s a kereskedelmi szempontok mellett tekintettel volt a befektetések hosszú távú megtérülésére csakúgy, mint a szolgáltatás társadalmi jellegére. Erre a rendszerre húzták rá az utóbbi évtizedben a liberális szabad verseny kényszerzubbonyát. A villamosenergia-rendszerek létesítésének és működtetésének klasszikus modellje helyett azonban nem sikerült működőképes „piaci” modellt kidolgozni. Az uniónak nincs energiastratégiája, helyette a bürokrácia csak általánosságokat tud mondani. Ma energiapolitikán olyan liberális versenypolitikai és piacszabályozó dokumentumcsomagokat (direktívákat) értenek, amelyek a piacnak deklarált energetika működését szabályozzák. Ezeket a direktívákat egyhangú helyett többségi szavazással hozzák, miáltal az egyes tagállamok alapvető érdekei sérülhetnek. Az energetikai uniós közös piac szereplői ezért ma nem egyenrangúak, az erőfölény érvényesül.
Az ellátásbiztonság felelőssége az alapdokumentum szerint a tagállamoké. Ez a súlyos kérdés elvezet az állami szerepvállalás kiemelten fontos kérdésköréhez, amelyet sajnos az EU energetikai dokumentumai szélsőségesen minimalizálnak. Az EU alkotmánytervezetében szerepelt egy előírás, amely közösségi felelősséggé tenné az energiaellátás biztonságának szavatolását. Az alkotmány megbukása óta azonban erről csak a jelszavak szólnak. Az ellátásbiztonságot az uniónak az import primer energiahordozók biztosításával kellene elősegíteni. A villamosenergia-ellátás biztonságának garantálása azonban csak nemzeti keretek között lehetséges, mivel a tőke szabad áramlásával szemben a villamos energia korlátlan szabad áramlása technikailag nem biztosítható.
Az EU energiapolitikájára is rányomja bélyegét az unió jövőjével kapcsolatos bizonytalanság. Még mindig nem eldöntött, hogy „európai Egyesült Államok” jön létre, vagy a „nemzetek Európája”. A két jelentősen eltérő struktúra az energetikában felmerülő problémák más-más kezelését jelenti. A biztonságos energiaellátás ugyanis lényegesen több, mint a liberalizált kereskedelem, amely hatékonyan nem képes visszahatni az említett műszaki-technológiai rendszerek optimális szerkezetére és optimális üzemeltetésére.
A változások szükségességét az erősödő európai kritikák is megalapozzák. A mostani üzemzavarral kapcsolatban a német környezetvédelmi és a gazdasági miniszter felszólította az energiapiacot uraló négy céget, hogy hatalmas nyereségük egy részét fordítsák a hálózatok felújítására, fejlesztésére. Az olasz miniszterelnök közös európai áramszolgáltatási hatóság létrehozását szorgalmazta. A francia politikusok és a szakszervezetek egy része úgy véli, a mostanihoz hasonló kimaradásokért az EU-nak az energia privatizációját és a nemzeti monopóliumok megszüntetését erőltető politikája okolható. Ezek a nyilatkozatok az első magas szintű bírálatai az EU erőltetett liberalizációs energiapolitikájának. Itt az ideje egy valódi, közösségi, fogyasztói érdekű európai energiapolitika megalkotásának, amely a fogyasztói érdeket, az ellátásbiztonságot és a megfizethetőséget állítja a középpontba. Ha ez nem történik meg, ezek az esetek egyre gyakrabban ismétlődhetnek.
A magyar villamosenergia-rendszer most még jól vizsgázott, az üzemzavart minimalizálni tudta. Az állami tulajdonú átviteli hálózat azért bírja, mert az MVM és a Mavir évente mintegy 20 milliárd forintos hálózatfejlesztést végez. A rendszerirányítóban pedig kiváló szakemberek dolgoznak. A liberalizáció azonban nálunk is teremthet hasonló helyzetet. A szabályozatlan kapacitások (például szélerőművek) indokolatlan növekedése miatt oly mértékben csökkent a rendszer szabályozási képessége, hogy az ellehetetlenülés határához érkezett. Ez is indokolja a nemzeti érdekű energiapolitika kidolgozását és az uniós energiapolitika nemzeti érdekű befolyásolását.

A szerző az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke