Mi a baj Orbán Viktorral?

Szögezzük le az elején: Orbán Viktornak is – mint minden embernek – sok hibája van. Ezek közül azonban nagyobb jelentőségűek csupán a nem kevésszer rossz személyi döntései – ha őt most a politika szempontjából vizsgáljuk. Minden más joggal felvethető esetleges probléma már a Fidesz, illetve a magyar társadalom problémája is. Az elszemélyesedés egyébként régi (rossz) magyar politikai hagyomány, s egyben a posztmodern, eszmények nélküli politika jellegzetessége. Egy ember démonizálása viszont egyértelműen a gondolattalan, csak a koncot és uralmat tekintő magyarországi baloldal betegsége.
S így már röviden el is jutottunk ahhoz, hogy mi a baj Orbán Viktorral. Az a baj, hogy tehetséges, karizmatikus vezető, s így veszélyes a posztkommunista („szociáldemokrata” és „liberális”) uralkodó csoportok újkádárista demokráciát, valójában monopolizált uralmat teremteni akaró szándékaira. Orbán tehát azért probléma, mert van. S fokozódó probléma, mert a gyurcsányizmus által előidézett társadalmi megélhetési válság tapasztalatai meg fogják szüntetni a közvetlenebbül érdekelt klienskörökön túl az Orbán-mumus eddig meglehetősen hatékonyan sulykolt médiaképét. Addig kellene tehát Orbánt eltüntetni – MDF-es segítséggel akár –, amíg az ostoba manipulációt tömegesen erőtlenné nem teszik a kemény tapasztalati tények.
Ezért van fokozódó Orbán-problémája a cselédsajtónak és az (ál)ellenzéki elemzőknek. S azoknak persze, akik végleg le akarják zárni a rendszerváltozást, mint immáron megfelelő demokráciát a saját véglegesen előnyös helyzetükkel. Orbán Viktor azért populista, mert nem gondolja azt, hogy ez a mai hazai pénzügyi diktatúra, kiegészülve a rendőri brutalitással, az Európába való megérkezés volna. Orbánnak azért kellene eltűnnie, hogy megszűnjön az a jórészt személyéhez köthető alternatív politikai erőközpont, amely a fokozódó elnyomorodásban elveheti a hatalmat a Gyurcsány-féle figuráktól, és csak a zsebüknek és önzésüknek élő klientúrájától.
Domesztikálni kell az egész Fideszt, s akkor az MDF-hez hasonlóan egy ámokfutó milliárdos lojális ellenzékeként lehetne a mai Magyarországot normálisnak, konszenzusra alkalmasnak nyilvánítani. A bevallott gyurcsányi hazugságok, az október 23-i gyalázatos rendőrterror után is. Mert az a vízválasztó, aki ezután is hajlandó Gyurcsánnyal egyezkedni: az nemcsak nem ellenzéki, de nem is demokrata. A növekvő megélhetési nehézségek mellett s a jogállamot felszámoló titkosszolgálati megfigyelések és lehallgatások közegében hát miért Orbán Viktor a probléma? Ha ő tényleg probléma volna a polgári oldalon, akkor a baloldalon örülniük kellene annak, hogy a Fideszt ez bénítja.
Ha Orbán Viktor már olyan volna, mint Dávid Ibolya vagy Boross Péter, nos, akkor a magyar demokrácia már tökéletes volna. De mivel Orbán ilyen értelemben „fejlődésképtelen”, át kellene adnia a helyét azoknak, akik értik az idők szavát, s belátják, hogy a politika a globális tőkeérdekek s hazai milliárdos barátaik fantasztikus kiváltsága (lásd Gyurcsány lelkendezését e tekintetben). Parlamenti előkelőségben, kínos és nehéz egyeztetések nélkül igazi a hazai demokrácia, az ingatlanbiznisz pörög, s Molnár miniszter és társai még emberi életekről is dönthetnek. Fantasztikus, amikor néhány ember – kontroll és gátlás nélkül – gyurmázhat egy országot! S ha Orbán nem volna, vége lenne a Fidesznek s jó kommunista szokás szerint – szalámizgatva és megfizetve – működhetne most már nem a népi demokrácia, hanem az a médiasokszínűség, amely minden árnyalatában helyesli a gyurcsányista szociáldemokrácia kurzusát.
De míg Orbán van, addig a nép még elhiheti, hogy van más út. Rettenetesen idegesítő ez az október elsejei önkormányzati választás is. Példát statuálva jól megvertük ugyan a népet, s most elvesszük a választott önkormányzati testületek pénzét (Gyurcsány–Gergényi–Lamperth), de Orbán még mindent megfordíthat. Minek egy ilyen konfliktusos figura ide? Mindenkinek Dávid Ibolyát ajánljuk, ő egy komoly, kalapos nő, s nem viszi utcára állítólag egyre növekvő számú híveit. Miért nem érti meg Orbán, hogy neki is csak jó lenne – mindenki szeretné, és egyre emelkedne a népszerűségi listán is –, ha elismerné, hogy nincs alternatíva, csak Gyurcsány Ferenc, aki azt is tudja, amit nem tud? Annak ellenére, hogy egyre gyakrabban spontán módon térdre hull, s meg van hatva saját produkciójától.
S ami végezetül érdekes: más oldalról nincs Gyurcsány-probléma. Vele minden rendben van, lassan már kádári szinten, csak fordítva: a visszahúzódó féldiktátor helyett „Fletó” szereti a nyilvánosságot, s népes nyaloncainak nem kell fékezni magukat. Az ő alkalmasságának nincs határa, s a balliberális értelmiség a megszorítások idején is megkapja méltó anyagi megbecsülését – miközben pedagógusok, köztisztviselők, orvosok stb. menetelnek a munkanélküliségbe. Egy ostoba és beteg ország szép gyurcsányi látomása terjeng.

A szerző történész, egyetemi docens