Pia és Grawátsch

Meghalt Pinochet. Élete és halála is megosztotta a chilei nemzetet csakúgy, mint a világot. Nem kellett bíróság előtt felelnie a sok száz halottért, mint ahogy Kádár Jánosnak sem. Valószínűleg mindketten egy rövid mondattal védekeztek volna: „A hazámért tettem.”
„Elpusztult a disznó diktátor” – ilyen szavakkal teremtettek az emberek Santiagóban karneváli hangulatot, míg mások könnyeikkel küszködve, csendesen gyászolják azt a katonát, aki megmentette Chilét attól, hogy szovjet érdekszférává váljék.
Chile messze van. Az 1990-es évek legelején ismeretségek, barátságok kötésére adott lehetőséget az a párizsi újságírói ösztöndíj, amelyen volt szerencsém részt venni. Egy évre vagy tizenöt nációból majd harminc fiatal újságíró gyűlt itt össze, hogy Európával ismerkedjen. Piával, a chilei lánnyal is itt találkoztam. Alacsony termetű, korántsem egy latin szépség volt, de kedvességével, közvetlenségével, vidámságával hamar meghódított mindenkit. Valahogy a másik nemmel jobban megértette magát, persze kizárólag barátságról volt szó. Így lett a csapat egyetlen olyan lánytagja, aki mindig velünk tartott, ha arról volt szó, hogy tegyünk egy kört a közeli kocsmákban leöblíteni a nehéz tanfolyam „porát”. Bár ritkán, de volt olyan eset is, amikor csak maga elé meredt, a máskor a társaság központjának számító lányból szinte egy szót sem lehetett kihúzni, ekkor inkább el-eltűnt egy-két napra.
Pinochet akkor már egy éve lemondott a legfőbb hatalomról. Egy ilyen görbe párizsi estén japán csoporttársam arra kérte Piát, hogy meséljen a diktatúra időszakáról. A lány erőt vett magán és egyetlenegyszer kötélnek állt. Elmondta, hogy egyetemista volt, amikor a rendőrség bevitte az őrsre. Az épp szerveződő baloldali egyetemi sejtekről akartak többet tudni. Három nap után kilökték az utcára, mintha mi sem történt volna. Megkínoztak – mondta Pia szenvtelen arccal, és pillanatok alatt el is hagyta a bárt, ahol ültünk. Nem akarta, hogy lássuk a visszaemlékezés könnyeit, amelyek már ott gyűltek szemében. Tudtuk, mit jelentett a szó, a kínzás a Pinochet-érában. Percekig bambán néztünk magunk elé. Ez az este biztosan nem úgy sikeredett, ahogy elképzeltük.
Van egy név, ami azonnal beugrik, ha Pinochetről hallok: Grawátsch. Az Allende-ellenes puccs napjaiban kezdtük meg az első gimnáziumot. A hónap közepe felé mindenkit betereltek a tornaterembe, ahol politikai nagygyűlés várt ránk, és fiatalosan leülhettünk a parkettára. Voltak izzó hangulatú beszédek, amelyek elítélték a chilei baloldal hatalmának megdöntését. Még dörgedelmes nyilatkozatot is elfogadtattak velünk, hogy a chilei katonák azonnal vonuljanak vissza a laktanyáikba. Nem hallgattak ránk.
Grawátsch felemelkedése ekkor kezdődött: ott ült fölöttünk egy svédszekrényen, és a beszédek után szakadatlanul gitározott. Zenei képessége alulról közelítette meg a KISZ-táborok esti tábortűz melletti pol-beat előadásainak szintjét. Amikor már vagy negyedszer vágott bele a kubai népdal, a „kvantana meeera” első sorába, barátommal egymásra néztünk: „Ez még viszi valamire.” Vitte. Egészen a megyei KISZ-bizottságig. Aztán onnan benyomták valamelyik főiskolára.
Még egy emlékem van Grawátschról. Egyszer egy buszon találkoztunk. A tömött jármű közepén ült, és egykedvűen bámult kifelé, nem érdekelte, hogy körötte korosabb asszonyok állnak, nem egy a kezében kiadós cekkerrel. Miután leszálltunk, meg is magyarázta a megmagyarázhatatlant: „Azért nem adom át a helyemet, mert lehet, hogy fasiszta volt, aki ott toporog mellettem. Vagy ha nem is fasiszta, de lehet, hogy fasisztának leszármazottja! Ezeknek segítsek én?” Azt hiszem, többet nem is beszélgettem Grawátschcsal. Hallottam, hogy Kelet-Magyarország fémhulladék-kereskedelmének királya lett. A fél város csodájára jár neobarokk villájának.
Pia biztosan nem volt ott a chilei fővárosban konfettiesőben örömködő tömegben. Az ő életen át kitörölhetetlen fájdalma és megalázottsága olyan mély, amelyet nem gyógyíthat be egy öregember halála. És ha valaki találkozik Grawátschcsal, mondja meg neki, hogy meghalt Pinochet, hátha bokros teendői közepette elkerülte volna figyelmét. De valószínű, hogy a hír már úgysem érdekelné.