Az ’56-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából hazánkban nem volt – mert nem lehetett – igazi, örömteli ünneplés. Ugyanis szokatlan események történtek.
Szokatlan volt a számos külföldi delegáció egy-egy napos látogatása és ennek zártkörű rendezvényként való megtartása. A médianyilvánosság sem volt jelentős. Szokatlan volt a Kossuth tér lezárása és az ünneplő emberek távol tartása. És ezek után abszolút megdöbbentő volt a fekete ruhás, álarcos, hátukon „Rendőrség” feliratot viselő emberek csoportjainak durva támadása, amely a Fidesz délután 4–6 között, az Astoriánál tartott nagygyűlésének idején a Deák térnél kezdődött, majd tömegoszlatásokkal folytatódott a Rákóczi úton és szerte a városban egészen hajnalig.
Tekintettel arra, hogy az Astoria metrómegállót már az ellenzéki párt gyűlése előtt lezárták, a résztvevők többsége – több tízezres tömeg – számára a Deák téri metróállomás elérése volt az egyik lehetséges útvonal a hazatéréshez. A tömegben számos kisgyerek volt, közöttük babakocsiban tolt csecsemők, valamint idős emberek. Békések és nyugodtak voltak. Pár percre megálltak ismerőseikkel beszélgetni, de hirtelen döbbenten tapasztalták, hogy az emberek rémülten, sikítva rohannak visszafelé. A rendőrök ugyanis kergetni kezdték vissza a hazatérni szándékozókat. Félelemkeltően, fülsiketítő hangeffektusokkal könnygázgránátokat dobáltak a hazatérni szándékozók közé. Majd egy lovas rendőri osztag a Filmmúzeum előtt egyenesen a tömegbe rohant.
Mit láttunk? Iszonyatos durvaságokat és fekete ruhás, álarcos emberek kiszámíthatatlannak látszó rohanását. Aztán földön fekvő, sérült embereket, akiket a fekete ruhások egymás után megrugdostak. Hirtelen előszedett puskákat, amelyekből könnygáz és gumilövedék jött. És ez folytatódott, miközben megjelent egy tank, nemsokára meg is állt, szerencsére ez nem sok vizet zavart. A Hír TV több pontról tudósított. Fájdalom, félelem és jelöletlen feketeség mindenhol. Visszaütés? Barikádépítési sikertelen próbálkozások. Verekedés kezdeményezése a civilek részéről? Ilyen nem történt. Akkor miért az egész? Mintha egy kiképzett sereget küldtek volna az ünneplő és gyanútlan polgárokra. Mintha a rendőr formájú embereknek bizonyítaniuk kellene valamit, például hogy megtanulták a leckét. Későbbi adásokban olyan felvételeket láthattunk, amelyeken az intézkedők a fideszeseket ekként szidják: „Te szemét fideszes! Miattad nem mehetek haza már három hete!” – mondták egy földön fekvő, ütlegelt embernek.
Nem értettem az egészet. Hisz ez csendes, békés rendezvény volt, amelyet egy hónappal ezelőtt akartak megtartani, de akkor a zavartalanságot az állami szervek nem tudták teljes mértékben biztosítani, ezért halasztotta el a Fidesz október 23-ra. Előzménynek azt az eseményt tarthatjuk, amelyet a médiumok a tévészékház ostromaként tárgyaltak. Szeptember 18-án, Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde után spontán tüntetés keletkezett a Kossuth téren, amely kiterjedt, és végül követelések megfogalmazásában és közzétételében akartak a tüntetők változásokat elérni. A tévészékházhoz mentek, és ott fel akarták olvasni követeléseiket. Ez este 9 óra után történt. Fontos megjegyzést fűzött az akkori eseményekhez egy pszichológuskollégám másnap egy tévéadásban. Ő a feleségével ez időpont körül érkezett a Kossuth térre. Egyszer csak látják, hogy az Alkotmány utca felől egy sorba rendezett csapat érkezik – nem egyenruhások, de mintha katonásan menetelnének. Ez a csapat a Szabadság tér felé vette útját, aztán eltűntek, elvegyültek a tömegben. Ezután kezdődött a tévéostrom…
Az eseményeket hazai és külföldi médiumok rögzítették. „Csak diktatúrában tapasztalható olyan súlyos mértékű erőszak, amelyet hétfőn, 23-án este alkalmaztak a rendőrök Budapesten” – véleményezte Georg Spöttle biztonsági szakértő egy riportban. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen magyar rendőrség állományába tartozó rendőrök, illetve rendőrruhát viselő személyek ellen, akik tömegesen követtek el bűncselekményeket, és szegték meg a rendőrségre vonatkozó jogszabályi előírásokat 2006. október 23-án, egy hónappal a szeptember 20–21-i, szintén számos rendőri túlkapással jellemezhető akciókat követően. A beadvány 13 súlyosabbnál súlyosabb ilyen esetet ismertet, amelyben ártatlan embereket ok nélkül bántalmaztak rendőrök. Dr. Morvay Krisztina ismeretlen elkövetők (tettesek, valamint felbujtók) ellen szintén feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése bűntette miatt a maga és gyermekei által átélt élmények alapján.
Ezeknek a tényeknek az alapján a pszichológus az alábbi következtetésekre jut:
1. A cselekmények fokozott durvasága és látszólagos értelmetlensége arra utal, hogy itt nem egyszerű agresszióról, hanem úgynevezett frusztrált agresszióról vagy destruktív agresszióról (a fogalom ammoni értelmében) beszélhetünk. Emögött valószínűsíthetünk egy hibás parancskiadást, amely miatt a „műveleti területen” a rendőrök nem az találták, amit vártak. Beállt egy „Üsd, vágd, nem apád!” állapot a rendőröknél. Lehetséges, hogy olyan parancsot adtak nekik, amelyben fegyveres összeesküvés sejtését fogalmazták meg. A parancskiadás nem a műveleti helyen, hanem valószínűleg külön felkészítési időben és helyen történhetett.
2. A destruktív csoportagresszió kiváltásához ellenségkép szükséges és kilátásba helyezett jutalom, dicséret. Feltétlen szükség volt ehhez egy konkrét céltárgyra, feltételezhetjük, hogy vagy a Fidesz csoportja vagy Orbán Viktor személye maga volt ez. Egy ellenálló, gonosz bandát állíthattak a szemük elé, amelynek a vezetője Orbán Viktor; őket kell feloszlatni, nehogy támadjanak. Az ellenségkép kivetítése, a projekciós mechanizmus, a gyanúkampány-technika volt a felkészítés tartalma. Akkor frusztrálódtak aztán igazán az agreszsziót gyakorlók, amikor nem a valódi ellenséggel találták szembe magukat.
3. Hogy mégis miért történt mindez, ennek okkeresésére fontos megnézni, ki – melyik szervezet, egyén – hogyan reagált utólag. A jogi és újságírói reakciókról vannak valamelyes ismereteink. A hatalom – miniszterelnökség és miniszterek – néhány napig meg nem történtként kezelte az ügyeket, majd pedig egy megszelídített összetételű vizsgálóbiztosságot neveztek ki. A rendőrparancsnok először nyugdíjba akart menni, de maradt, majd pedig Demszky Gábor javaslatára kitüntetést kapott. A közszolgálati média határozatlan volt. A parlamentben az MDF a zavargások rendőri kezelését elítélte, és Dávid Ibolya azt javasolta, hogy az ’56-os forradalom jubileumi ünnepségének záróaktusát ne gyűléssel, csoportosan tartsák meg, hanem egyenkénti tiszteletadással.
A miniszterelnök ezt megfogadta, a Dózsa György úton, a felfelé álló, nagy vasszögekből épített emlékműnél zárta az 50. év emlékezéssorozatát. Egyedül volt, néhány jó embere mellette, és a kezében egy szál szekfű. A Dózsa György út két végén rendőrkordon, átlagember nem juthatott a közelébe. A rendőri biztosítás és a zárt kordon a félelem jele volt, ahogy az egy-egy szál szekfű is. Novemberben már korán esteledett, ahogyan ötven évvel ezelőtt is, amikor a szovjet csapatok zöme már megérkezett hazánkba. Orbán Viktor le akarta győzni a sötétséget és a szorongást, amelyet a desruktív agresszió váratlansága és értelmetlensége mindenkiben kiváltott. A Fidesz fáklyás-gyertyás felvonulást szervezett, amely ismételten igen békésre sikerült. A menet elején ment a Szövetség teljes vezérkara, vidáman, szinte boldogan meneteltek Orbán Viktorral az élen. Ott volt a felesége is mellette.
A magyar társadalomban identitászavar van. Az identitászavar mélyebb oka a rendszerváltozás óta felborult lelki egyensúly. Volt egyszer egy pártállam. A párt tagjai védettek voltak, biztonságban érezték magukat. „Kádár János meghalt, vele meghalt a békesség, jött Orbán Viktor és a békétlenség” – vagyis a parlamentarizmus és ezzel együtt a pártok születése – fogalmazott sommásan egy vidéki nyugdíjas asszony az ATV betelefonálós műsorában. Valóban, a rendszerváltozás egyik fontos mozzanata az 1990. június 16-i újratemetés és ekkor Orbán Viktor beszéde. Orbán hazaküldte az itt állomásozó szovjet haderőt. És bár nem beszéltek róla, mégiscsak a szovjet haderő jelenléte biztosította a pártállami rendszert. Ebből a védettségből az egyetlen párt tagjai hirtelen kicsöppentek. Az eltelt tizenhat évben mindig csak arról beszéltünk, hogy akik a pártállamban vesztesek voltak, meg kell hogy kapják az elégtételt. Az elemzés alapján az látszik, hogy az előzőekben védettek vesztesége talán még nagyobb volt, ugyanis teljesen elvesztették biztonságukat, ez félelmet okozott és okoz ma is. A félelem elfojtódik, nem illik róla beszélni, szorongás van a lelkek mélyén. A miniszterelnökben is, a történteknek ez a fő oka. Sajnos Gyurcsány Ferenc még legutóbb is orbánozott parlamenti felszólalásában.
A félelem és a projekció, az ellenzékből történő ellenségképképzés a kirekesztést, a másik ember vagy embercsoport kizárását is jelenti a jóindulatból és a szeretetből. Ennek ellenszere a befogadás. Ma már látjuk, hogy nem a jobb- vagy a baloldal a meghatározó társadalmunkban, sokkal meghatározóbb az, hogy vannak ugyan kirekesztők, de sokan vannak a befogadók is. Mindenki érezze magát biztonságban ebben az országban! Ennek teljes eléréséhez az kell, hogy a nemzeti identitás helyreálljon. Ezért kell kidolgoznunk következetesen és részleteiben a befogadás módozatait. Karácsonykor talán könnyebb volt ezt átgondolni. A karácsony palástja alatt mindannyian elfértünk-elférünk. A jövőt azonban nem ismerjük.
A szerző pszichológus,
a Német Pszichoanalitikus Akadémia választott tagja
origo.hu
Íme a csodaszivacs, ami súrolószer nélkül is eltünteti a makacs foltokat
