Mennyi a miénk a hét csodából?

Igazán merész vállalkozásba fogott a Népszabadság. Az óesztendő utolsó számában felhívást tett közzé a szerkesztőség: szeretné megtalálni Magyarország hét csodáját. Hét olyan építményt keresnek – a legrégibbektől a legmodernebbekig –, amelyek együttesen majdnem pontos képet festenek a magyar alkotókedv, építészeti lelemény utóbbi bő ezer évéről. Január 15-ig várják az olvasók szavazatait, ezek alapján kiválasztják azt a 21 alkotást, amelyre azután már az építmények történetének, jellegzetességeinek ismeretében lehet voksolni az internetes honlapjukon. Az eredményhirdetés március 15-én lesz.
Az ötlet nem rossz, a lap ráhangolt az e tárgyban folyó nemzetközi versengésre, és ráhajtott arra, hogy kultúránk, művészettörténetünk egy valóban reprezentatív területét tárhassuk a világ elé – az ő közreműködésükkel. Másnak is eszébe juthatott volna ugyanez, mondhatnánk, a féltékenység azonban gyorsan elszáll, amint próbát teszünk saját javaslataink összeállítására.
Végig sem kell olvasni az idézett felhívást, hogy – szerencsére csak képletesen – máris taposóaknákkal telepített harcmezők jelenjenek meg a lelki szemeink előtt, szerte a Kárpát-medencében. Ha ugyanis – amint a Népszabadság utal rá – országok közötti versengés folyik ezekért a nemzeti örökségekért, akkor hogyan lesznek elosztva egymás közt a történelmi Magyarországon az államalapítástól 1920-ig épült, kiemelkedő értékű műemlékek? A gyulafehérvári érseki székesegyházról vagy a brassói Fekete templomról bízvást elmondhatjuk, hogy az egykori magyar alkotókedv ma is látható dokumentumai, de vajon mit szólnak majd ehhez a román uniós néptársak? Mi történik akkor, ha egy bukaresti újság hasonló felhívásán nekibuzdulva ugyanezekre az építményekre voksolnak keleti szomszédaink, és az ő ezer (vagy kétezer-ötszáz) esztendős kultúrájuk részének tekintik, amint akadt már erre jócskán példa? És ugyanez vonatkozik a többi környező országra. A középkori magyar építészet legragyogóbb alkotása, a kassai Szent Erzsébet-dóm Szlovákiában található. Nem messze tőle, ma szintén szlovák területen áll a Fekete városból ismert lőcsei reneszánsz városháza, amely szintén a magyar lelemény része, de mi lesz, ha északi szomszédaink ezt másként gondolják? A szlovák kormány ma a pozsonyi királyi várban székel, de ettől még botorság lenne a Mária Terézia korabeli épületet a szlovák építőkedv bizonyítékának tekinteni.
Az első világháború után százával kerültek pompás régi magyar várak, kastélyok, templomok és kolostorok az újsütetű utódállamok területére. Oldalakon keresztül sorolhatnánk azokat az építészeti műemlékeket, amelyek ugyan az Árpádok korától az előző századfordulóig magyar felségterületen épültek, az első világháború óta azonban mások kulturális vagyontárgyait képezik. Történelmileg így alakult…
Ám ha szak- és tárgyszerűen eleget akarnánk tenni a Népszabadság felhívásának, nem kerülhetjük meg, hogy például a középkori alapítású püspöki székesegyházaink közül egyedül az említett erdélyi őrizte meg eredeti román stílusú részeit, a vajdahunyadi gótikus lovagvárnak pedig még a neogótikus átépítése is a XIX. század végén, a magyar időkben történt. Vitathatatlanul a magyarországi építészet része Nagyszeben gótikus, Temesvár barokk, Nagyvárad szecessziós városépítészete; a legnagyobb régi magyar városháza a szerbiai Szabadkán található, Közép-Európa leghatalmasabb vára a felvidéki Szepesvár, a világörökség részévé avatott Selmecbánya – Petőfi és Mikszáth emlékével együtt – Szlovákiáé, de még a XIX. századi ipari-közlekedési létesítmények legremekebb példái is a régi Felső-Magyarországon és a Délvidéken láthatók. Mi lesz, ha mások is a magukénak érzik ugyanezeket az építészeti csodákat, és rájuk szavaznak? Csak nehogy sértődés vagy veszekedés legyen a dologból.
Sajnos mai hazánk területén többnyire csak a török hódoltság alatt, majd az azt követő háborúk során tönkrement, később több ízben átépített régi műemlékek maradtak. Tehát vagy ezekből válogatunk, ami nem tükrözi az idézett bő ezer évet, vagy átnyúlunk az újkori, immár „légiesített” határokon. (A munkácsi Rákóczi-várral Ukrajnában, illetve a varasdi és csáktornyai Zrínyi-várkastélyokkal Horvátországban nem ilyen légies a helyzet.) Netán marad nekünk a Parlament, a Halászbástya, a Dunai Vasmű meg a Népstadion? Vagy a strasbourgi bíróság?