időjárás 12°C Petra 2022. október 2.
logo

A baloldal woodoo-babája

Bognár Zsolt
2021.04.16. 15:01
A baloldal woodoo-babája

A szivárványkoalíció egyedüli, kizárólagosan ,,összetartó” kovásza Orbán Viktor. Nélküle létezésük értelmét vesztené. Nekik a magyar miniszterelnök olyan, mint kisgyermeknek a plüssmaci, vele kelnek és fekszenek, napközben minden hullámhosszon hozzá és róla gügyögnek. Természetesen, amíg a gyermek feltétlen szeretetének kifejezője a plüssbaba, addig az ellenzéknek Orbán a feltétlen gyűlöletük woodoo-babája.

,,Játékszerük” mindent felülír, világjárványt, újrakezdést, bel- és külpolitikát, a mindezekhez tartozó empátiát, a mértékletességet szóban és tettben, végül is a főúri eleganciát. A hívószó számukra kizárólag Orbán neve és személye.

Csépelik, mint a bokszzsákot, és nem értik, hogy miért, de az ütések leperegnek róla. Erre azért képes, mert helyén tudja kezelni a dolgokat, és éppen ebben van az ereje. Ez pedig feldolgozhatatlan trauma a baloldal hatalmat áhítóinak.

Nevessen ki bárki, de kimondom, miniszterelnökünket hallgatni szellemi kaland, töltekezés, egyben felüdülés. Tisztában vagyok azzal, hogy a balosok előtt elismerőleg szólni a munkájáról olyan hatással bír, mint lenge alsó öltözetben hetyke lendülettel darázsfészekbe ülni. Ilyen esetben még a darazsaknál is jobban csípnek, harapnak, mert az általuk démonizáltat dicsérni az halmozott felségsértés, főbenjáró bűn, eretnek lázadás. Úgy vannak ezzel, hogy saját játékszerükkel kizárólag csak ők rendelkezhetnek, értelmezési keretükbe nem fér bele, hogy ,,tulajdonukról” más is megnyilatkozzon, esetleg teljesen eltérő, elismerő álláspontot képviseljen.

Tisztelem a miniszterelnököt elsősorban azért a nagyvonalúságáért, ahogyan a felé áradó mocsokkal szemben viseltetik.

Családi vagy baráti körben melyikünk tűrné sértődés és indulat nélkül azt a tolerálhatatlan közönségességet, beteg gyűlöletet, amit az ellenzék papírhuszár-tábornokai és írás-, de inkább sírástudói megengednek maguknak? Vajon ők belegondoltak-e már, hogy miniszterelnökünk is családos ember, rokonokkal és – bármilyen hihetetlen, de – kiterjedt baráti körrel is rendelkezik?

Tudom a választ, a közéleti szereplőknek, pláne egy miniszterelnöknek nagyobb a tűrési kötelezettsége. Igen, de hol ennek a határa? Mert a csillagos eget már régen elérte szégyenpados ellenzékünk földön kívüli pályára állt majd minden tagja.

Tisztelem a miniszterelnököt, mert meggyőződésem szerint kivételessége abban is megnyilvánul, hogy a személyét kikezdeni szándékozók hergelésére soha nem reagál, legalábbis nem úgy, ahogyan azok azt elvárnák tőle. Több mint harminc éve figyelem és követem megszólalásait, soha illetlenül, tiszteletlenül nem láttam megnyilvánulni. Minden esetben lényegre törően, ha kell, kellő iróniával válaszol, még olyan szituációkban is, amikor, ha a grundon lennénk, azért egy-két saller már kiosztásra került volna. Ha mondanivalóján nem találnak fogást, akkor mondatai értelmét forgatják ki, ha nem a mondatait, akkor a szavait, ha nem a szavait, akkor jön az, hogy ugyan azt mondta, de nem azt gondolta, és így tovább, a végtelenségig.

Tisztelem a miniszterelnökünkben, hogy számomra nem szükséges poligráfra kötve igazolnia, hogy szándékait egyenesnek, tisztességesnek fogadjam el. Tisztelem benne, hogy patrióta szellemben cselekszik, és előrelátóbban érzékeli és értékeli a politika érték és érdek vezérelte működését, mint a sok kívülről bekiabáló, felelősség nélküli kibic. Tisztában vagyok azzal is, hogy a politikai események és a jelenlegi járvány forgatagában mindannyian kapkodjuk a fejünket, de sajnos vannak, akik csak mások sok esetben kétes meglátásaira hagyatkoznak saját intuícióik helyett.

Legnehezebb viszont azt belátni, hogy ne feltétlenül és ne éppen mi legyünk azok, akik mindig mindent jobban tudunk a másiknál, hanem adódhatnak helyzetek, amikor illendő lenne kalapot emelnünk a nálunk nagyobb tudással rendelkezők előtt.

Önmagunk helyes elhelyezése a világban, családi, szélesebb baráti körben, netán a gyakorolt szakmánkban betöltött helyünket illetően kihívás, de egyben tanulságos önreflexió.

Ha ezzel maradéktalanul végeztünk, akkor kétségtelenül közelebb kerülünk ahhoz, hogy a képességeikben alattunk, netán a képességeikben felettünk állókkal szemben is elfogadóan és tisztelettel nyilvánuljunk meg.

Csak addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér, akinek pedig hosszabb takaró jutott, azt fogadjuk el! Ezt a politikára nézve különösen is megszívlelendőnek gondolom. A baloldal ne a hosszabb takarót irigyelje miniszterelnökünktől, hanem örüljön, ha demokráciánk jelen, megbecsülendő állapotában a saját lába is biztonságosan befér az alá! Ez esetben legalább nem lógna ki a lóláb, vagy ha úgy tetszik, a kígyózó kígyó folyamatosan a menetiránnyal szemben araszoló ,,farka”.

Utóirat: Nem a miniszterelnök rendelte a publicisztikámat, és nem vagyok várományosa a Kossuth-díjnak. Írásom alapján ennek híresztelése csak gyenge és visszatérő ősbalos vándormotívum.

A szerző színművész

(A borítóképen Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Fotó: Facebook/Orbán Viktor)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.