Minél rosszabb, annál jobb – az ellenzéknek

Az ellenzéki politikusoknak a kormánynak való ártáson kívül semmi, de semmi nem számít, sem nemzetérdek, sem emberiességi szempontok, de még a saját jól felfogott választópolgári érdek sem.

Borbély Zsolt Attila
2020. 03. 30. 10:40
ORBÁN Viktor; JAKAB Péter
A jobbikos képviselő a levezető elnökre sem hallgatott Fotó: MTI/Illyés Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzék hisz a szómágiában. Nem alaptalanul.

Pokol Béla professzor negyed évszázada külön tanulmányt szentelt az úgynevezett nyelvpolitikának, ama politikai eljárásmódnak, kommunikációs taktikának, amikor az érvelés kikerülésével olyan szavakat alkalmazunk társadalmi jelenségekre, produktumokra vagy embercsoportokra, amelyek asszociatív síkon negatívan terheltek vagy épp ellenkezőleg, amelyekhez pozitív képzettársítások kapcsolódnak a befogadó közegben.

Idesorolandó az egyszerű megbélyegzés is, amikor a nemzeti érdekek demokrata védelmezőit „szélsőségesnek”, „nácinak”, „fasisztának” vagy némi visszafogottsággal „csak” „nacio­nalistának”, esetleg „populistának” nevezik. De vannak sokkal álnokabb, kevésbé evidens megnyilvánulásai a nyelvpolitikai manővereknek.

Az ellenzéknek vagy annak egy részének a jogtisztelő, állami kötvényeket letelepedési engedély céljával vásárló üzletember „gazdag migráns”. A határokon átcsörtető, kilétéről hazudó, papírjait eldobáló, rögvest az érkezés után dzsihádot skandáló, hódító szándékkal érkező és a kultúránkkal szemben ellenséges betolakodó „menekült”. A munka törvénykönyvének messzemenően eurokonform módosítása „rabszolgatörvény”. Az oktatási törvénynek a szakma által is támogatott módosítása, ismét csak minden alap nélkül, „Taigetosz-törvény”. A normális parlamenti ügymenetet biztosító házszabály-módosítás „szájzártörvény”. (Bárkinek úgy tűnik, hogy az ellenzéki képviselők száján zár lenne az elfogadás óta?)

A hazafiak „fasiszták”, az agresszív, randalírozó, békés emberekre falkában támadó csürhe „antifasiszta”. A valódi antifasizmus a magát liberálisnak mondó, de a lelkiismereti, gondolat-, szólás- és sajtószabadságot lábbal tipró, egyszerű embereket megalapozott véleményük kinyilvánításáért bebörtönző nyugati „píszí” fősodor ellen lépne fel, és nem az emberi és polgári jogokat tisztelő, védő hazafiak ellen, lásd ehhez Jonah Goldberg Liberálfasizmus című opusát, és a sor még folytatható egészen az úgynevezett felhatalmazási törvényig.

Utóbbi ugyebár Adolf Hitler hatalmát volt hivatott kiterjeszteni, s a birodalmi kormánynak megadni a törvényalkotás jogát.

Az ellenzék ismét megtalálta a módját annak, hogy egy olyan jogszabályt, ami az adott helyzetben közelebb visz egy mindenkit érintő válság megoldásához, miként bélyegezzen meg úgy, hogy tudat alatt (is) ható mérget terjesszen az adott körülmények között példásan helytálló kormány vonatkozásában.

Igen, itt állunk.

A konzervatív oldalon soha nem gondoltuk volna, hogy lesznek a magyar parlamentnek olyan tagjai, sőt mára már véleményvezérei, akikhez képest a pufajkás Horn Gyula vagy a nemzetstratégiai kérdésekben ismételten félretájékoztató, körmönfontan, de jól beazonosíthatóan nemzetellenes Kovács László, a lassan és tagoltan hazudó Lendvai Ildikó valamiféle magasabb rendű minőséget képvisel.

De amit a jelenlegi ellenzék művel már évek óta – a Mi Hazánkat leszámítva, de a Jobbikot bőven beleértve –, az immár nemcsak nemzetpolitikai szempontból gyalázat, nemcsak a magyar nemzeti közösség létérdekeinek elárulása, mint például a migránskérdéshez vagy a családvédelmi akciótervhez való hozzáállásuk, hanem a legelemibb emberiesség szempontjából is botrány.

Ráadásul, jó eséllyel, kontraproduktív is. Felmérések sora bizonyítja, hogy a lakosság elsöprő többsége egyetért a kormány válságkezelő lépéseivel. Ha az ellenzék célja az lenne, hogy a maga népszerűségét növelje, akkor nyilván támogatná abban a kormányt, ami egyik oldalról hasznos az egész magyar társadalom számára, hisz közelebb visz a válság megoldásához, másrészt neki is hasznos, hiszen találkozik az ő választóik többségének egyetértésével.

De nekik nem a saját pozíció erősítése az elsődleges. Nekik mindennél fontosabb a kormány hitelének, presztízsének, imázsának roncsolása.

Ezért dolgoznak fokozott tempóban vírusválság idején is a kamumémgyáraik, amelyek statisztikai, ellenőrizhető tények kérdésében is hazudnak, ezért alakította, míg tehette az operatív törzs sajtótájékoztatóit kihallgatássá az ellenzéki sajtó, ezért keltenek hangulatot minden eszközzel a vírus ellen küzdő kormánnyal szemben, és ezért nem szavazták meg a házszabálytól való eltérést mondvacsinált, hazug ürügyre hivatkozva.

Mintha nem lenne a napnál világosabb, hogy ez az eltérés két dolgot célzott: egyrészt az alkotmányosság megőrzését, másrészt a védekezés hatékonyságának optimizálását. S azt is érdemes leszögezni, hogy bár sok mindent nem tudunk még erről a vírusról, de azt sejteni lehet, hogy az ellenzék által emlegetett 60 vagy 90 nap múlva lehetünk olyan helyzetben, hogy nem lesz mód összehívni a parlamentet. Amennyiben pedig le­jár a különleges jogrend határideje és nincs mód a meghosszabbításra, akkor vagy a ország vírusvédelmi stratégiájának hatékonysága csökken nagyságrendekkel, vagy alkotmányos szempontból kerülünk ex lex állapotba.

Az ellenzéknek pedig pont ez a célja.

Amint azt a parlamentet sajnálatos módon elhagyó, egyszerre kormányellenes és elvszerű, a maga értékrendjéhez hű Schiffer András is leszögezte nemrégiben, az ellenzék eldékásodott, magyarán Gyurcsányhoz züllött a Momentumtól a Jobbikig, programja pedig az O1G betűszóban ragadható meg. Nekik a kormánynak való ártáson kívül semmi, de semmi nem számít, sem nemzetérdek, sem emberiességi szempontok, de még a saját jól felfogott választópolgári érdek sem. Ezek tényleg úgy gondolkodnak, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik. Nincs ebben semmi meglepő, de még új sem.

Voltunk már ilyen helyzetben. Hogy valójában mondta-e Károlyi Mihály, a mai ellenzék felvállalt szellemi-politikai elődje, hogy „minél kisebb lesz Magyarország, annál nagyobb leszek én”, szinte mellékes, mert kormányának majd minden cselekedete arra utalt, hogy így gondolkodott. Meg is lett az eredmény, a történelmi Magyarország száz év ezelőtti szétdarabolása.

Most magyarázhatja az ellenzék, valamint annak sajtóholdudvara a magyarázhatatlant, telefonálgathat Jakab Péter uszítva a kormány ellen, járathatják csúcsra kamuportáljaikat, azt nem fogják tudni lemosni magukról, hogy egy világjárvány idején (nem írom, hogy kellős közepén, mert attól tartok, messze nem vagyunk még a közepén) a vírus oldalára álltak a magyar emberekkel szemben.

A szerző jogász, politológus

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.