Az ellenzék, ha 2022-ben megvalósítja a teljes összefogást, valóságos kihívója lehet a nemzeti-keresztény pártszövetségnek, sőt elvileg meg is nyerheti a választásokat. Ebből kiindulva négy megjegyzésem lenne: az első az értékrendre vonatkozik, a második a vállalt tematikára, a harmadik a célzott választóközönségre, a negyedik pedig a kommunikációs terekre.
A kiindulópontom az, hogy a Fidesz–KDNP választói bázisának, akárcsak minden emberi közösségnek, újból és újból meg kell erősíteni azt, hogy mi tartja össze, mi a közös értékrendje, milyen célokat tűz ki maga elé a következő időszakra. Lehet, hogy meglepő, de szerintem vissza kellene térni a gyökerekhez, és újra meg kellene erősíteni a tábor tagjaiban azt, hogy a kormány és a pártszövetség nem csupán egy nemzeti és keresztény, hanem egy polgári Magyarország felépítésén fáradozik.
Ez utóbbinak a kimondása mintha az utóbbi időben háttérbe szorult volna, holott ezzel a jelszóval és az ehhez kapcsolódó értékrenddel nyerte meg először, 1998-ban a választásokat a Fidesz. A nemzeti és a keresztény mellett a polgári értékrend hangsúlyozása azért fontos, mert az a választói bázis, amelyik tűzön-vízen keresztül kitartott a Fidesz és a kormány mellett, elsősorban a polgári középosztályból kerül ki. Ide tartozott aktív dolgozóként 1998-ban is, ide tartozott polgári körösként a 2002-es vereség után, majd a CÖF által szervezett tömegtüntetések és a békemenetek lelkes résztvevőjeként 2010 után, és ide tartozik most is, igaz, sok esetben már nyugdíjasként.
A polgári Magyarország gondolatának ma talán még nagyobb jelentősége van, mint mondjuk az első Orbán-kormány idején: akkor még a polgári középosztály megteremtése viszonylag távoli célként volt megfogalmazható, azonban 2020-ban, a töretlen gazdasági fejlődés következtében már arról beszélhetünk, hogy egyre szélesebb társadalmi csoportok kerülhetnek be a gazdasági és szociológiai értelemben vett középosztályba. Az európai szinten is egyedülálló és kiemelkedő családtámogatási rendszer egyre többeknek nyitja meg a lehetőséget a középosztályba kerülésre, s legalább annyira segíti ezt a folyamatot a béremelések sorozata a legkülönfélébb szakmákban, foglalkozási csoportok és hivatásrendek esetében, a pedagógusoktól kezdve az egészségügyi dolgozókon át egészen a katonaságig. Ma már valós és érzékelhető életszínvonal-javulás van Magyarországon – hála a gazdasági növekedésnek –, nem feledve ugyanakkor, hogy területileg és szakmánként még mindig vannak társadalmi csoportok, amelyek távol vannak a középosztályi léttől.
Mégis, mi lehetne egy fejlődő, emelkedő ország lakosainak a legvonzóbb célkitűzés, mint hogy egyre többen a középosztályba s az arra jellemző életvitelbe kerülhetnek bele, lassan-lassan közelítve az osztrák életszínvonalhoz? Ez a lehetőség azt a korosztályt különösen megmozgathatja, amely már családot alapított és szeretne európai színvonalon élni, és nem Londonban vagy Hamburgban, hanem itt, Magyarországon.
Másodszor, a 2022-ig meghatározó tematikák kapcsán azt emelném ki, hogy a migráció témája nyilvánvalóan terítéken marad, mert maga a kérdés nem szűnik meg, sőt alakulhat úgy is a helyzet Afrikában, a Közel-Keleten és Törökországban, hogy újra ez válik kardinális és sorsunkat meghatározó kérdéssé. Ebben az esetben újra ez a téma válhat meghatározóvá, s ha így lesz, akkor a kormánynak és a pártszövetségnek helyzeti előnye van, hiszen ugyanazt kell folytatnia, ami eddig is sikeres volt: egy következetes határvédő, bevándorlásellenes politikát.
Azonban elképzelhető, hogy óhatatlanul más témák kerülnek előtérbe, s már most jól látjuk, hogy ez a „más” a klímavédelem, tágabban a környezetvédelem, a zöldtematika. A balliberális tábor felmérte, hogy a migráció terén részleges visszavonulót kell fújnia, mert még Nyugat-Európában is ellenérzéseket vált ki a lakosság körében a politikai iszlám és a terrorizmus, a párhuzamos társadalmak kialakulása, a mindennapok nyugalmának megszűnése. Viszont a kezdeményezést újra magukhoz akarják ragadni, ezért erősítették fel Európában és a világon a zöldtematikát, ezért küldték a csatatérre Greta Thunberget és a Péntekek a jövőért mozgalmat, ezt szorgalmazza a globális elit és az uniós balliberális körök, élükön a klímavédővé átvedlett Frans Timmermans bizottsági alelnökkel.
Mi lehet erre a válasz? Semmiképpen sem az elutasítás, hanem a kesztyű felvétele, már csak azért is, mert ez esetben valós és ténylegesen globális problémáról van szó. Könnyen lehet, hogy a klímavédelem, illetve a radikális ballibek részéről a klímahisztéria – hogy egy Cseh Tamás-dalból idézzek – „ráteríti rohadt kis zöld takaróját” a 2022-es választásokra Magyarországon is. Nem lehet és nem is kell ezt elkerülni, hanem a nemzeti-polgári oldalnak ki kell dolgoznia a maga szuverén, a balliberális hisztériakeltőktől alapjaiban eltérő válaszát, amelynek éppen azért kell mérsékeltnek és megfontoltnak lennie, mert a másik oldalé túlzottan és szélsőségesen radikális. (Ebből a szempontból ajánlom mindenkinek a neves konzervatív filozófus, Roger Scruton Zöldfilozófia című könyvét olvasásra.)
A keresztény-nemzeti gondolkodástól soha nem állt távol a teremtett világ, a természet védelme; megvan minden alap ahhoz, hogy a kormány egy markáns és a ballibeket ellenpontozó koncepciót tárjon a közvélemény elé, ami akár el is döntheti a választásokat, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a fiatalok százezrei vesznek majd részt 2022-ben a választásokon és adják le voksukat úgy, hogy leginkább a klímavédelem szempontjából mérlegelik majd a döntésüket.
S máris a harmadik szempontnál vagyunk: a nemzeti tábor választói bázisa lassan bár, de idősödik, ezzel szemben két új generáció jól láthatóan berobbant a politikába 2019 őszén. Nem kerülhető meg, hogy a hagyományos választói bázist megtartva – erről szólt az első pontom – fél fordulattal az új választói generációk felé kell fordulni. Ez kulcskérdéssé vált, méghozzá a fentiek alapján két okból is: egyrészt azért, mert több százezer új, aktív szavazó jelent meg, másrészt mert ezeknek az új szavazóknak a tematikája, a klímavédelem válik az egyik legfontosabb kérdéssé a következő években.
De itt felmerül a kérdés: vajon tud-e még az ötvenes, a hatvanas vagy még idősebb politikus a húsz-harmincasokhoz szólni? Lehet-e még releváns számukra az, amit mond? Válaszul két példát említek, egyet jobbról, egyet balról: II. János Pál pápáét, illetve Bernie Sanders demokrata szenátorét. II. János Pál pápáért még nyolcvanéves kora felett is rajongtak a fiatalok, és tömegek vették körül, míg – bár ez már kissé morbid jelenség, de tény – a szocialista nézeteket valló, lassan nyolcvanéves Sandersért rengeteg baloldali fiatal lelkesedik Amerikában. Hogy mi a titkuk? Egyszerű. Hitelesek vagy még ennél is több: azonosak azzal, amit mondanak és gondolnak, és ez, függetlenül a kortól, hat a fiatalokra. Ennyi és nem több, amire szükség van.
Végül negyedszer: a kommunikációs technikákat (internet, közösségi oldalak stb.) tudatosan alkalmazni kell, tehát ebben az értelemben a kommunikációt valóban meg kell fiatalítani. Ez is kulcskérdés. S újra be kell csöngetni az ajtókon, és beszélgetni kell az emberekkel, a választókkal.
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
