Jégtörő Karesz már félrerakja a sör árát

Karesz tíz évig élt hajléktalanként, most korábbi lakcímétől egy sarokra kapott szolgálati lakást.

Egykori igazgatójáról komoly tisztelettel beszél, pedig elmondása szerint nem is hitt a programban, csak azért csatlakozott, mert munkahelyén már tavaly novemberben ledolgozta a 260 napot és úgy volt vele, hogy valamivel lefoglalja magát. „Mert bemehetek én a kocsmába, de ott a csövesnek is inni kell, mert kidobják, mondván, hogy ez nem melegedő. Ezt már nem akartam.” Bekanyarodunk a Lujza utcába, messziről mutatja lakását, majd fejével biccent a Baross utca felé: mielőtt hajléktalan lett volna, ott lakott, egy sarokra mostani címétől.

Kiderül, hogy akkor is kertészként dolgozott, ahogy fedél nélküli időszakában és most is: a VIII. kerület alkalmazásában áll. Ezért is szolgálati lakás az új, 30 négyzetméteres lakhelye, ahol még dobozban állnak a lábasok és zsákokban vannak még a ruhák, de Karesz már tervez. „Az ágy átkerül a másik sarokba, a helyén lesz valószínűleg a tévé, kell venni még egy csillárt majd, a falba pedig fúrni kell majd a mosógép miatt.” És közben újra a konyhán csodálkozik, egy alkalommal büszkén hozzáteszi, hogy főzni is tud ám.

Persze folyton vissza-visszatérünk arra a témára is, hogy egy sarokkal odébb kezdi újra az életét. Ami kemény lesz Karesz szerint, mert hiányozni fog a Koszorú utcában „összekovácsolódott gárda”, igaz, fénykép van róluk, és bármikor bemehet hozzájuk. De mindennél keményebben hangzik, hogy tizenvalahány év után újra meg kell szoknia, hogy meló után azt mondja: megyek haza. Itt veszem észre, hogy a karjára az is fel van varrva: kaland az élet.