A kormány tiszteletben tartja az Ab döntését

A kormány tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, amely szerint nem rendeletben, hanem törvényben szükséges szabályozni a hallgatói szerződés tartalmát – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

NT
2012. 07. 03. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szaktárca közleményében kiemelte: ennek megfelelően módosul majd – az eredeti célokat követve, és az Ab határozatát figyelembe véve – a felsőoktatásról szóló törvény. Felidézték, hogy a kormány januárban fogadta el a hallgatói szerződésről szóló kormányrendeletet, amely az ösztöndíjban, illetve részösztöndíjban részesülő hallgatókkal megkötendő szerződés részletes szabályait tartalmazta. A hallgatói szerződés célja, hogy biztosítsa az adófizetők pénzéből folytatott tanulmányok megtérülését a társadalomnak – írták.

Az Ab kedden minősítette alkotmányellenesnek, és semmisítette meg az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet. A testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg – tájékoztatta Sereg András sajtófőnök az MTI-t.

A testületnél az alapvető jogok biztosa kezdeményezte a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egyes rendelkezéseinek, továbbá a 2012. augusztus elsején hatályba lépő, az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésekről szóló kormányrendelet megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hallgatói szerződések szabályozása közvetlen hatással van az érintett hallgatók felsőoktatásban való részvételhez fűződő jogára, és a felsőoktatás állami támogatásának is lényeges elemét jelenti. A testület kifejtette azt is, hogy a hazai munkaviszonyra kötelezés közvetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot, ideértve a munkavállalók szabad mozgásához való jogát is. Mindezt az Ab szerint törvényben kell meghatározni.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája februárban fordult az alapvető jogok országgyűlési biztosához a magyar állami ösztöndíjas és magyar állami részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés miatt. Az ombudsman hivatala március 29-én arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Szabó Máté az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte aránytalan jogkorlátozással járnak a hallgatói szerződések kötelező jogszabályi feltételei. A hivatal akkori közlése szerint különösen problémás a hallgatói szerződéseknél a hosszú időtartamú és általános hazai munkavégzés kötelezettségének előírása.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.