West-Balkán: kiderült, mit válaszoltak a segélykérő hívásokra

Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West-Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket.

WA
2012. 07. 03. 10:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta, hogy Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselő múlt vasárnap feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a legfőbb ügyésznél, miután a West-Balkán-ügy ítéletének indoklásában elhangzott: a rendőrséget több, a végzetes eseményen részt vett fiatal hívta telefonon a tragédia idején, ám az ügyeletesek „nem siettek a segítségükre, csak flegma válaszokat adtak”.

Garamvölgyi László a lap által közölt cikkre reagálva elmondta, hogy nem várták meg a Legfőbb Ügyészség intézkedését az ügyben, hanem még hétfőn soron kívüli belső vizsgálatot rendeltek el. A dandártábornok közölte: a telefonos bejelentés hangfelvételének vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható, hogy a telefonügyeletes sem szakmai mulasztást, sem vétséget nem követett el.

A késelés tényét szerették volna tisztázni

A kommunikációs igazgató a Blikk című lap szintén kedden közölt cikkére reagálva leszögezte: a tragédia éjszakáján érkezett telefonos segélykérés közben a beszélgetés során valóban elhangzott az ügyeletestől az a mondat, hogy „ne járjon buliba, akkor nem lesz tömeg”. Ez azonban egy szövegkörnyezetből kiragadott félmondat, ugyanis a bejelentő közlése alapján a rendőrség egy sokkal fontosabb dolgot szeretett volna tisztázni, mégpedig a késelés tényét.

A lap által közölt másik megjegyzésre reagálva, miszerint a rendőrség az egyik segélykérés alapján nem akart kimenni a szórakozóhelyre, Garamvölgyi László kijelentette: a bejelentés egy lopásra, lökdösődésre, illetve arra vonatkozott, hogy nem férnek el a teremben az emberek.

„Mindenkit beengednek”

A tragédia éjszakáján a rendőrségre érkezett segélykérésekről szóló, az MTI birtokába került, szó szerinti leiratból kiderül: egy magát Dánielnek nevező férfi 23 óra 14 perckor tett elsőként bejelentést arról, hogy hatalmas a tumultus a szórakozóhelyen, és a beszélgetés közben az ügyeletes hallotta, amint valaki a háttérben arról beszél, valakit megkéseltek. Miután tisztázták a pontos helyszínt, újra rákérdezett az ügyeletes arra, megkéseltek-e valakit.

Erre a bejelentő azt mondta, hogy a késelésről két másik férfitól hallott, és már két rendőr is a helyszínen van. Azután arról beszélt, hogy mindenkit beengednek, és már nem lehet elférni. Erre válaszul mondta az ügyeletes: „Hát ne járjon buliba, és akkor nem lesz tömeg. Engem most csak a késelés érdekel.”

A rendőrségi telefonügyeletes a bejelentőt ezt követően azonnal kapcsolta a kerülethez, nekik már a Dániel nevű férfi pánikrohamról, törött lábú, ájult és megtaposott sérültekről beszélt, és helyszíni értesülésre hivatkozva, a rendőrség kérdésére válaszolva újra megemlítette a késelést.

Pár perccel később egy másik, névtelen telefonos bejelentő szintén arról beszélt, hogy valakit megkéseltek a tömegben, és a biztonsági őrök „két eszméletlen, félholt embert” hoztak onnan ki.

Lerugdosták a lépcsőn

Egy harmadik bejelentő, egy női hang azt mondta, hogy a „lépcsőn lerugdosták a tömegben”, meglopták ezer forinttal és „nem annyi férőhelyes a szórakozóhely, amennyit beengedtek”, ezért hatalmas a tömeg. A rendőrségi ügyeletes erre válaszul azt mondta, hogy lopás és könnyű testi sértés miatt tegyen feljelentést a kerületi rendőrségen, mert nem tudja megmondani, ki volt az elkövető, a lökdösődés magánindítványos ügy, a szórakozóhely bővítése pedig nem az ő hatáskörük, ezért nem fognak kimenni a helyszínre.

Garamvölgyi László kedden azt mondta: a hangfelvételt és annak szó szerinti leiratát csatolták a bizonyítékokhoz, azt a bíróság az ítéletének indoklásához is felhasználta.

A Nyugati téri – azóta bezárt – szórakozóhelyen 2011. január 15-én éjjel mintegy háromezer fiatal volt egyszerre, amikor egy lépcsőházi tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.