A forintnak is szüksége volt a görög adósságcserére

A magyar fizetőeszközt több tényező is erősen rángatta a héten az MNO által megkérdezett elemzők szerint: a görög adósságcserével kapcsolatos félelmek s a már-már szokásosnak mondható huzavona az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal.

Károly Gábor
2012. 03. 11. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A héten főleg két dolog volt hatással a magyar fizetőeszköz jelentős kilengéseire Török Zoltán szerint: a külső és belső környezet bizonytalanságai mozgatták a forintot a héten. A görög adósságcserével kapcsolatban szerdán még erős volt a bizonytalanság, ezért is „repült el a forint” árfolyama egészen a 298-as szintig.

A Raiffeisen elemzője szerint ez „tanulság, lecke lehet a jövőre nézve”. Ahogy a tőkepiacok hullámzanak, úgy biztos gazdasági háttér nélkül a forintárfolyam is erős kilengéseket produkálhat. A szakértő szerint a héten közölt makroadatok nem sok hatással voltak a fizetőeszközre, s a befektetőket sokkal inkább a nemzetközi szervezetekkel lévő tárgyalások mozgatták. A héten több olyan elemzői vélemény is napvilágot látott, melyek szerint a kormányzat nem elkötelezett a megállapodások iránt.

A politikusok nyugtatták meg a kedélyeket

Török Zoltán elmondta, hogy „ezt az elbizonytalanodást, ezeket a kételyeket, félelmeket oszlatta el Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter nyilatkozataival”. A szakértő szerint a görög adósságcsere sikere, valamint az egyértelművé tett magyar álláspont erősítette vissza a forintot a hét eleji szintre. „Ameddig nem írjuk alá az IMF-szerződést, addig a forint tovább erősödni már nem tud az euróval szemben. Ezt a februári adatok is alátámasztják” – tette hozzá a Raiffeisen elemzője.

A szakértő szerint a megállapodásig a 290-300 forintos euróárfolyam tűnik reálisnak, míg a második félévben a 280-290-es sávban mozoghat a magyar fizetőeszköz. A megállapodás után Török „stabilabb forintra” számít kisebb kilengésekkel.

A görög adósságcsere sikerességére szükség volt

„Szerdán volt egy jelentősebb gyengülés, majd visszaesés az árfolyamban, mely a görög adósságcserének tudható be. Ennek a sikere akkor még kérdéses volt” – mondta Odor Tamás, a GlobalFX vezető elemzője. A határidő csütörtök este kilenc óra volt, s végül a magánhitelezők 85 százaléka belement a kötvénycserékbe – mely az elemzői várakozásokat is felülmúlta.

A görögök megegyezése némi eufóriát hozott a piacokra, továbbá az euró gyengülése a dollárhoz képest is komoly szerepet játszott abban, hogy a forint „magához tért”. A dollár erősödésének hátterében az USA héten közölt munkaerő-piaci adatait látja a szakértő.

Egyértelmű a magyar szándék

Odor szerint hazánkkal kapcsolatban még „bejátszott az is, hogy két pontban továbbra is dorgál bennünket az EU, s úgy látszik, nem igazán akarnak leülni velünk tárgyalni”, holott a kormányzati kommunikáció egyértelművé tette a magyar szándékokat. Elmondása szerint „az IMF üzletet lát ebben”, s természetesen le fognak ülni Magyarországgal tárgyalni, de addig is a feltételeket próbálják csiszolgatni.

A szakértő a szerdai 298 forintos „felszúrás” az euróval szemben a tavaly decemberi mélypontokat idézte, de az árfolyam szépen visszatért oda, ahonnan elindult, így ez Odor szerint csupán átmeneti jelenség volt. „Ha nem történik semmilyen extrém esemény a közeljövőben, akkor a 294 forint körüli euróárfolyamra lehet számítani”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.