Amióta egyre nehezebben definiálható a fogalom, hogy újságíró, a fogyasztót sikerült leszoktatni az igényességről. Nem csoda, ha sokáig csak moslékot löknek az ember elé, gyorsan elfelejti, milyen volt a bélszín Sztroganoff módra. Vagy mégsem? Csak reménykedem, hogy azért akadnak még ínyencek ebben a gyorséttermi, mekis világban. Akiknek érdemes nagybetűs újságot írni. És ez az a pont, amikor a koronavírus-járvány segít abban, hogy a búza elváljon az ocsútól, a tüdő a májtól, vagy fogalmazhatnék alpáribb módon is, ha tetszik érteni.
Most kezdődik a verseny embert – újságírót – próbáló szakasza. Amikor kiderül, a firkász több-e szimpla fordítónál, vagy netán vannak saját élményei, gondolatai, ötletei, képes a történések mögé látni. Mert amikor nincs meccs, nincs gól, nincs világcsúcs, akkor kénytelenek vagyunk túllépni az eseményközlés meglehetősen mechanikus rutinján.
Ilyenkor el kell kezdeni valami olyasmit művelni, amit nyolcvan-száz évvel ezelőtt Kosztolányi Dezső vagy éppen Feleki László művelt.
Aminek egykor újságírás volt a neve.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!