A selejt

Gyurcsány és Karácsony. A túlmozgásos és a tutyimutyi. Látszólag két teljesen ellentétes karakter, de még hazugságaik leplezésében is hasonlítanak egymásra.

2021. 05. 29. 6:58
null
A miniszterelnök-jelöltként is induló Karácsony Gergelyt folyamatos kontroll alatt tartja Gyurcsány Ferenc Forrás: Magyar Hírlap
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Induljunk ki abból, hogy nem kötelező diplomát szereznie annak, aki miniszterelnök akar lenni. Miért ne kormányozhatna jól egy országot a nép egyszerű fia, a suszterinas, a traktoros vagy a vadakat terelő juhász. Tisztességes szakma mind, s ha jóravaló ember végzi bármelyiket, miért ne lehetne olyan álma, hogy egyszer egész népét vezeti majd, nem csupán a rozzant kerékpárját.

Annak viszont, aki kormányfővé szeretne válni, mindenekelőtt őszintének kell lennie. Nem mondhatja, hogy záróvizsgát tett egy egyetemen, megírta, szépen beköttette önálló gondolatokkal telezsúfolt szakdolgozatát, megvédte azt, és még a nyelvvizsgája is sikerült, majd a végén büszkén fényképezkedett diplomájával az anyukája mellett, ha a fentiekből bármi nem igaz. Hazugságokból nem lehet igaz országot építeni, vágta cinikusan az arcunkba nemrég a valaha élt legnagyobb hazudozó. Történetesen ebben igaza volt, még ha egyetlen másodpercre sem gondolta komolyan, amit mondott.

Az őszinte miniszterelnök-jelölt tehát arról ismerszik meg, hogy nem hazudik magának nyelvvizsgát, ha megmukkanni sem tud más népek nyelvén, nem hazudik magának doktori címet, aminek alapvető feltétele a már említett nyelvvizsga, és bátran megmutatja a szakdolgozatát, aminek hiányában diplomát sem kaphatott, nemhogy „adjuntkus”, pardon, adjunktus lett volna bárhol. Láttunk már persze olyat, hogy szőrén-szálán eltűnt egy borászati remekmű, amit azóta sem talál szerzője, mégis a szakadék szélére kormányozhatta hazánkat. De ne feledjük, hogy ezt a becstelen brigantit kegyetlenül elzavarták a választópolgárok, amikor kiszivárgott, netán kiszivárogtatták, hogy büszkén, kérkedve számolt be elvtársainak hazugságairól, amivel visszahozta a sz…rból a kormányzást, átverve az egész országot. Ja, hogy épp most szándékozik visszatérni? És most is sunyin, a háttérből rángatva bábjai madzagjait? Sajnos, nekünk ez jutott.

Gyurcsány és Karácsony. A túlmozgásos és a tutyimutyi. Látszólag két teljesen ellentétes karakter, de még hazugságaik leplezésében is hasonlítanak egymásra. Mert képzeljék csak el, a langaléta szakdolgozata nincs meg hivatalos helyen. Hasonló a helyzet, mint főnöke, a derékba tört karrierű bortudós esetében. Lapunk szerkesztősége igyekezett némi segítséget nyújtani, ne kelljen már szegény főpolgármesternek úgy dobbantania az előválasztásra, hogy bárki kétségbe vonhassa diplomája érvényességét és hitelességét. Erre mi történik? Közölték az egyetemen, hogy Karácsony nagy ívű értekezését mára már leselejtezték.

Reméljük, így is megtudjuk, hogyan ír tudományos munkát egy diszlexiás. Miként hivatkozik angol nyelvű értekezésekre egy nyelvi analfabéta. Milyen következtetésekre jut egy olyan ember, aki soha életében nem tett még egyetlen lépést sem önállóan, akinek mindig más mondta meg, mit gondoljon, mit tegyen. Akinek még műfelháborodásait is más írja a közösségi médiában. Mindettől megfosztott bennünket a selejtezés kénszagú patás ördöge. És itt lebeg közöttünk egy hazug szótolvajjelölt-jelölt rémalakja. Ez nincs így jól. Ezt még baloldali honfitársaim is nehezményezik. Ezért én nagyon szeretném, ha előkerülne az a fránya szakdolgozat. És Karácsony Gergely őszintén elmagyarázhatná, hogy ő írta az utolsó betűig a benne foglalt okosságokat. Vagy bevallhatná, kik írták helyette.

Tényleg nem kell ahhoz doktor Bubónak lenni, hogy valaki első legyen a Gyurcsány-show rég lejátszott álversenyében. Az igazi megméretésen úgyis sokkal komolyabb teljesítményre lesz szükség. Oda kevés lesz a selejt. Még a második helyhez is.

(Borítókép forrása: Magyar Hírlap)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.